DR. DARÓCZY ZOLTÁN
DR. DARÓCZY ZOLTÁN
DR. DARÓCZY ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! E késői órában szeretnék néhány megjegyzést tenni az úgynevezett összeférhetetlenségi törvényjavaslathoz, egy kicsit azon a jogon is, hogy a szabadon választott parlamentnek immár hatodik éve tagja vagyok. Hozzáteszem még azt is, hogy nem láttam még olyan összeférhetetlenségi javaslatot, amely engem bármilyen módon személyemben érintene, ezért bizonyos értelemben függetlenként is szeretném elmondani a véleményemet. Nem érintettként, hanem ebben az értelemben függetlenként.
Bihari Mihály képviselőtársam javaslata bizonyára jogi, jogfilozófiai szempontból korrekt munka, de hozzátenném, hogy itt a szakmai ismérveknek túlságosan nagy jelentőséget nem kellene tulajdonítani, tekintettel arra, hogy hasonló minőségű további változatokat minden további nélkül lehetne gyártani. Ez az egész ügy az én véleményem szerint politikai kérdés. Egy adott időpontban az ország adott állapotában lévő politikai kérdés.
Tulajdonképpen miért került a magyar parlament abba a helyzetbe, hogy valamilyen értelemben demonstrálnia kell vagy demonstrálni kényszerül a társadalom számára, hogy ő mindent elkövet a közélet tisztaságáért? Azért, mert ez a parlament egy olyan országban működik, ahol gyakorlatilag még a parlamentarizmus is problematikus.
Engedjék meg, hogy hivatkozzak Carl Friedrich von Weiszcher német fizikus és filozófus 1977-ben elhangzott beszédére a felső-szászországi parlamentben, ahol 30 éves évfordulóját ünnepelte az a tartományi parlament.
(20.40)
Ebben a ünnepi beszédében azt a kérdést tette fel, hogy van-e a parlamenti szisztémának jövője. Akkor még a nyugat-európai parlamenteknek volt alternatívájuk, nevezetesen volt úgynevezett kommunista világrendszer. Ő világosan megmondta azt, hogy - ebben az ünnepi beszédében -, hogy két helyen nem lehet beszélni parlamentarizmusról. Hát az egyik nyilvánvalóan a totális rendszerekben, nevezetesen azokban is, amikben mi éltünk, de nem lehet beszélni a harmadik világban sem. Pedig játsszák a parlamentarizmust, mondja a filozófus.
Milyen értelemben mondja ezt? Azt mondja, hogy történetileg a parlament a nemesség, a feudális viszonyoknak a tagadásaként a polgárság vívmánya. Tehát, a polgárság vívta ki azt a jogot, hogy parlamenten keresztül érvényesítse erősen gazdasági hatalmát és igyekezzen utat nyitni annak a gazdasági fejlődésnek, amit úgy nevezünk - mondjuk - röviden, hogy a feudalizmust megtagadó kapitalista társadalom. Ennek következtében a parlament - mondja ő - a polgárok érdekében kell hogy működjön, a polgárok pedig úgy kell hogy működtessék a parlamentet, hogy az ország is - valamilyen értelemben -, jól járjon.
A harmadik világban nincs polgárság, mondta ő, ott a multinacionális vállalatok uralják, tulajdonképpen a gazdasági terepet. Ennek következtében ő nem érti azt, hogy milyen parlament az, és mit képvisel az a parlament, ahol nincsenek ott - hogy úgy mondjam - a gazdag polgárok képviselői. Még egyszer hangsúlyozom: nem arról van szó, hogy konkrétan ők, hanem azoknak a képviselői.
És én nagyon elgondolkoztam ezen a megállapításon és a saját tapasztalataimat úgy tudnám mondani, hogy a mi parlamentünk azért féloldalas, és azért kényszerül bele kényszermegoldásokba adott esetben, mert valójában még hiányzik a magyar polgárság, hiányzik a széles értelemben vett, európai értelemben vett olyan burzsoá és kispolgári réteg, amelynek az érdekérvényesítési területe lenne a magyar parlament.
Másik oldalról viszont, természetesen az is hiányzik, mivel ez az oldala hiányzik, hogy a munkavállalói réteget megjelenítő, úgynevezett - hát, hogy úgy mondjam - a munkavállalók képviseletében bekerülő parlamenti tagok - ellensúlyként - próbálják a parlamenten keresztül, a törvénykezésen keresztül kicsit moderálni azt, amit úgy hívunk, hogy vad elhajlásai bizonyos társadalmi berendezkedéseknek.
Na most, ha nincs Magyarországon kialakult burzsoázia, polgárság, akkor nincs a másik oldal sem. Ezzel én megkérdőjelezem a sajátmagunk helyzetét is, a saját magamét is, hiszen nagyon nehéz úgy valamilyen értelemben ellensúlyként működni egy parlamentben, hogyha nem tudom, hogy mi ellen? Na most, mi is itt a helyzet Magyarországon? Az a helyzet, hogy kaotikus az állapot. Ennek következtében minden kirívó - hogy mondjam - gazdasági jellegű, nevén nevezem, disznóságot a parlamentre pórbálnak ráhúzni, hogy ő a hibás. Pedig hát ez a parlament nem hibás, nem igaz.
Meggyőződésem, hogy a parlamenti képviselők jogállása szerint nincsenek döntési helyzetben. Döntési helyzetben lehetnek azok a parlamenti képviselők, akik kormányzati tisztséget viselnek, de itt most ne erről beszéljünk, a kormányzati tisztséget viselőknek meg van a maguk felelőssége, hogy döntési helyzetben vannak. De a parlamenti képviselők önmagukban nincsenek döntési helyzetben, hiszen ők semmilyen javak vonatkozásában konkrét döntéseket nem hozhatnak, csak törvényeket alkothatnak, moderálhatják a meglévő visszásságokat, próbálják követni mindazt, ami történik Magyarországon, vagy abban az országban, ahol parlament működik. Ennek következtében, természetes az is, hogy a parlamenti képviselők esetében én, bizonyos értelemben, a korrupció gyanúját sem tudom felvetni. Hiszen korrupciót csak az tud elkövetni, aki döntési helyzetben van, és ezt a döntési helyzetét valamilyen értelemben eladja. De meg kell mondanom, mi nem tudunk eladni semmi ilyet. Nem is lenne helyes. Tehát valamilyen értelemben tisztázni kellene a magyar társadalomban, hogy nem a parlament tisztaságán múlik az, hogy Magyarországon megszűnik a korrupció. Nem. A parlament lehet nagyon tiszta, attól még nagyon korrupt lehet az az állam, amiben működik. Másról van szó.
Arról van szó, hogy beleszorultunk abba a helyzetbe, hogy Magyarországon éppen a fejletlen gazdasági és politikai viszonyok következtében nincsen igazán jövője annak, aki politikából akar megélni. Márpedig annak idején már a század elején volt filozófusok foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy a politika mint foglalkozás. Történetesen Max Webernek a híres beszéde, egészen mélyrehatóan elemezte ezt a kérdést, és nagyon-nagyon sokan csatlakoztak azóta ezeknek a kérdéseknek a taglalásához.
Magyarországon az a baj még, hogy heptikus a politika, a gazdasági élet következtében. Ennek következtében senki sem rendezkedhet be tartósan politikai tisztességes foglalkozásra. Mert itt politikusok mennek, jönnek, de nem lehet tartósan foglalkozásnak tekinteni. Ennek következtében erősen kötődnek a politikusjelöltjeink - és természetesen hozzá kell tenni, hogy a parlamenti képviselők jelentős százaléka nem politikus, hanem törvényhozó. Tisztességes ember, törvényhozó, de nem politikus, mert a politikus az egy foglalkozást is jelentene. Ennek következtében az a helyzet alakul ki, hogy az emberek megpróbálják maguknak biztosítani a jövőt, tekintettel arra, hogy ez egy olyan foglalkozás, aminek a parlamentarista hagyományok ellenére nincs jövője még Magyarországon.
Ha lenne jövője, egészen másképpen jelentkezne ez az egész dolog, amiről most beszélünk. Ennek következtében mit látok én? A magyar társadalomban úgy látszik, csak azáltal lehet követelményeket megfogalmazni, további követelményeket köztisztviselőkre, közalkalmazottakra, avagy önkormányzati képviselőkre, hogyha a magyar parlament magát korlátozza jelen pillanatban. De szeretném hangsúlyozni, hogy ennek a korlátozásnak az az oka most még, hogy nincs olyan fejlett gazdasági és politikai múltunk, amely az érett parlamentarizmust is maga után vonná.
Én ki merem mondani, éretlen a mi parlamentünk, de ez nem a mi hibánk, nem a képviselők személyes ügye, hanem arról van szó, hogy egy ilyen átmenetben vagyunk kénytelenek működni.
Ennek következtében úgy látom, hogy nincs más út mint az, hogy a Bihari Mihály által beterjesztett javaslatot bizonyos változtatásokkal, valamilyen módon érvényre juttatni annak érdekében, hogy utána ez a parlament olyan erkölcsi helyzetbe kerüljön, hogy követelhessen, és ebben az értelemben én annak ellenére, hogy személyes meggyőződésem, hogy 10 év múlva egészen más típusú összeférhetetlenségi szabályok fognak ebben a magyar parlamentben is uralkodni. Átmenetileg el tudom fogadni azokat a megoldásokat, egy pár kivétellel.
(20.50)
Az ajándékügy nagyon rosszul van megfogalmazva. Egy-egy alkalom, az naponta lehet tíz alkalom. Nem szabad ilyen pongyolán fogalmazni, talán jó lenne, hogyha az elhangzott vitából - én elolvastam a vitát - esetleg az előterjesztőkkel egyetértésben egy olyan megoldást kellene találnunk, amely jobban elfogadható.
De vannak ebben még további finomítási lehetőségek. Mindenesetre úgy érzem, hogy politikai döntést fogunk hozni és nem szakmait, mert nem a szakmának van most itt az ideje, hanem annak, hogy a magyar parlament valamilyen értelemben azt a tekintélyvesztést, amit mi magunk is okoztunk, de tőlünk függetlenül is belekerültünk, valamilyen módon megpróbáljuk egy kicsit korrigálni. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
