AKAR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az ÁPV Rt.-től kapott tájékoztatás alapján röviden azt tudom válaszolni, hogy igen, szabályos volt. A MOTIM Kft. privatizációjára pályázatot benyújtó, de azt nem elnyerő cég lényegében a képviselő úr által felvetett kérdések alapján, ez év januárjában keresetet indított a Hungalu Rt., a nyertes konzorcium és az ÁPV Rt. ellen, az üzletrész átruházási szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt. A Fővárosi Bíróság ezen perben augusztus 12-én ítéletet hozott és a keresetet elutasította. Az ítélet megállapította, hogy egyrészt a keresetet indító felperes maga sem vitatta a pályázat értékelésének megfelelőségét, és az értékelés alapján a konzorcium nyertessé nyilvánítását, másrészt a privatizációs törvény sem zárja ki azt, hogy a pályázat nyertesével a pályázat lezártát követően kedvezőbb vételárat ne lehessen elérni. A bíróság ítéletében végül megállapította, hogy a MOTIM Kft. privatizációs eljárása során jogsértés nem történt.
Így a konkrét kérdéseire válaszolva, a törvény szerint a pályázati felhívás mellett elkészítendő részletes tájékoztatónak tartalmaznia kell a könyvvizsgáló által hitelesített, legutolsó pénzügyi adatokat. Ez meg is történt ebben az esetben, a '92, '93-as, '94-es mérlegeket az információs memorandum tartalmazta.
A második kérdésre válaszolva azt tudom mondani, hogy a kormányhatározat szerint ment végbe ennek a társaságnak is a privatizációja. A teljes folyamatot, egy úgynevezett privatizációs értékelő bizottság kezelte, amelynek állandó tagjai voltak, a szakszervezet képviselője változott aszerint, hogy milyen cégről volt szól. Félreértések elkerülése érdekében hangsúlyozni kell, hogy ennek a feladata a pályázati kiírások előkészítése, a pályázat lebonyolítása volt, de a végső döntést az ÁPV Rt. igazgatósága hozta.
A MOTIM Kft. privatizációja során a benyújtott pályázatot kiíró Hungalu Rt. (Elnök pohárkocogtatással figyelmeztet az idő leteltére.) Sajnos képviselő úr, két percbe nem fért bele, úgyhogy azt tudom mondani, hogy a későbbiekben erre majd még visszatérünk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem