DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! Attól tartok, hogy két perc alatt nem fogok tudni kimerítő választ adni. Tisztelettel javaslom, hogy esetleg a kérdését interpelláció formájában tegye meg, akkor több adatot tudok elmondani a Ház nyilvánossága előtt. Hozzáteszem azt is természetesen, hogy nagyon sok társunk hátrányos helyzetben van; természetesen ezeket a hátrányhelyzeteket különböző okok idézik elő, és meggyőződésem az, hogy minden hátrányhelyzetet egyedi mérlegeléssel kell kezelni, egységes biztonsági háló, országos sztenderdek sokat segíthetnek, de mindent nem oldanak meg.
Az esélyegyenlőség érvényesítését törvényben biztosított jogok, szolgáltatások segítik elő, de ezekkel a mértékekkel nem vagyunk elégedettek, és ezért szeretnénk még ebben a ciklusban az Igazságügyi Minisztérium, Népjóléti Minisztérium közös gondozásában egy esélyegyenlőségi törvényt előterjeszteni, amely pontosan elsősorban az egészségkárosodott társaink érdekében bizonyos jogokat és érdekeket határozottabban fogalmaz meg az eddigieknél. Az előterjesztés késedelmének az oka azonban az, hogy keressük, hogy hogyan lehet többletforrást biztosítani az egészségkárosodott polgárok támogatása érdekében.
Egyébként a jelenlegi rendszerekben is nagyon sok polgártársunk kap segítséget. Én nem szeretnék hosszú felsorolást adni, de milliókra rúg azoknak a száma, akik szociális szolgáltatást, mozgáskorlátozottak közlekedési támogatást, létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetben átmeneti segélyt, lakásfenntartási támogatást és így tovább kapnak.
Ami pedig az 1997. évet illeti, egyetlen adat fér még ide: a szociális normatívát a költségvetés 42 milliárdról 56 milliárdra emeli. Tudom, hogy jobb lenne többel. Ennyire van lehetőség. Ez is mutatja azt, hogy a költségvetés lehetőségeihez mérten igyekszik segíteni. Köszönöm szépen. (Elszórt taps kormánypártiak oldalán.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem