KUNCZE GÁBOR

Teljes szövegű keresés

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Higgye el, hogy másokkal együtt én is nagyon sajnálom, hogy élőben nem tudjuk megtekinteni a Ferencváros ma esti mérkőzését, azonban körülbelül ezzel merültek ki a kormány lehetőségei a televízió műsorpolitikáját illetően.
Ugyanakkor azonban tájékozódtam a kérdésben, és ennek alapján fel kell hívnom a képviselő úr figyelmét arra a kisebb szorzási hibára, amelynek eredményeként ön itt 7,2 millió forintos igényről beszélt.
(13.40)
A közvetítés joga hat országra terjed ki egyébként, 48 millió dollárért vásárolta meg az a televíziós társaság, amely végül közvetíteni fogja. Ezt ha megszorozzuk az érvényes árfolyamokkal, akkor 7,2 milliárd forintot kapunk, ami némileg eltér a 7,2 millió forinttól, amiért egyébként ilyen közvetítési jogokat megkapni nem lehet. Arról is tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy úgy tűnik, hogy Vitray Tamásnak a tárgyalásai, aki egyébként mindent elkövetett annak érdekében, hogy ez a közvetítés élőben létrejöhessen, a tárgyalásai olyan értelemben sikerre vezettek, hogy sikerült a FilmNettel megállapodnia, ennek alapján a Magyar Televízió ma este 23.30 perckor felvételről közvetíti a mérkőzést, így képviselő úrnak, ha kicsit késve is ugyan, de lehetősége lesz a magyar labdarúgók kiváló tehetségét megtekinteni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem