DR. GYURICZA BÉLA

Teljes szövegű keresés

DR. GYURICZA BÉLA
DR. GYURICZA BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitában is azt hiszem, hogy utaltunk rá, itt most a részletes vita elfogadott sorrendjében, alapvetően kapcsolódva a 4. ponthoz szeretném elmondani a véleményemet, álláspontunkat ezzel kapcsolatban, amelynél szeretném hangsúlyozni, hogy abból indultunk ki - és nemcsak most, hanem a törvény, az eredeti törvénytervezet, tehát a szolgálati jogviszonyról szóló törvénytervezet vitája kapcsán is -, hogy a magyar fegyveres erők és rendvédelmi szervezetek milyen állapotban vannak ma, milyen feladatrendszert kell megoldani, és ebben a feladatrendszerben milyen szerep jut a hivatásos állománynak.
Azt hiszem, hogy minden körülmények között szükséges ezeket figyelembe venni és olyan lehetőséget teremteni egy törvény alkotása kapcsán, amely figyelembe veszi az átmeneti időszak ilyen követelményét. Jelen esetben arról van szó, hogy a fegyveres erők és rendvédelmi szervezetek, a fegyveres szervezetek összességében, az elmúlt 5-6 évben egy olyan jelentős változáson mentek keresztül, amelyben a személyi állomány egy jelentős része is - önök előtt, valamennyiük előtt ismert - nem is abban a kívánt minőségben, amit szerettünk volna, kiáramlott a hivatásos szolgálatból. Új hivatásos állománynak a létrejötte gyakorlatilag egy 4-8 éves, 10 éves időszakot vesz igénybe.
A szolgálati törvénynek tehát egyes esetekben - ellentétben azzal, amit Sebők képviselőtársam itt most említett -, úgy ítéltük meg, és ma is úgy ítéljük meg, hogy meg kell adni azt a lehetőséget, hogy tényleg nagyon korlátozott mennyiségben, ténylegesen, elsődlegesen csak a szolgálat érdekében, a fegyveres erők és rendvédelmi szervezetek speciális helyzetét figyelembe véve megadja azt a lehetőséget, hogy ebben az átmeneti állapotban az ezredfordulóig számolva, bizonyos területeken a felső, 55 éves korhatárt elért személyek szolgálhassanak. Ez volt az első gondolat.
A második gondolat: emlékeztetni szeretném képviselőtársaimat, az elmúlt parlamenti ciklus ideje alatt az Alkotmánybírósághoz fordult a Belügyminisztérium rendőrség állományába tartozó tisztek egy csoportja, amely az akkori jogszabályok szerint sérelmezte, hogy egyesek maradhattak 55 év után, mások pedig 55 év után elmentek. Az Alkotmánybíróságnak ezzel kapcsolatban volt egy állásfoglalása, megítélésem szerint helyesen, és ma is azt hiszem, hogy a jogalkotásnál ezt figyelembe kell venni, hogy a törvény ne legyen diszkriminatív. Ne olyan megfogalmazásai legyenek, amelyekkel egy állománycsoportra, jelen esetben a hivatásos állományra hoz törvényt, és akkor egyes területek diszkriminatív módon a törvény alól mentesíthetők legyenek.
Ennek kapcsán gyakorlatilag, amikor a kormány beadta a javaslatot - bár számomra is furcsa volt, hogy olyan rövid idő alatt, hiszen ezt meg lehetett volna tenni az eredeti javaslatban, akkor, azt hiszem, hogy talán elkerülhettük volna ezt a mostani procedúrát -, akkor három dolog fogalmazódott meg. Az egyik: hogy csak a szolgálat érdeke legyen a meghatározó. A másik: egyes meghatározott körülmények figyelembevételével történhessen; ez a kritérium, amely gyakorlatilag azt, amit Sebők képviselőtársam indokként elmondott, minimálisra csökkenti. Én nem állítom azt, hogy ezt ki lehet küszöbölni, de minimálisra lehet csökkenteni, ha a megfelelő mechanizmusokat megtaláljuk. A harmadik dolog: hogy végső soron nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az illető személy egészségügyi állapota és egyáltalán az ő akarata e tekintetben meghatározó kell hogy legyen, tehát mindenféleképpen az ő beleegyezésével kell hogy történjen.
A harmadik gondolat, amit el szeretnék mondani: ennek kapcsán ismételten egy előzetes vizsgálatot végeztünk a honvédségnél, a határőrségnél, a rendőrségnél és általában a fegyveres szerveknél, ahol azt kell mondani, hogy körülbelül van egy 300-400 fő - esetleg ennél valamivel több -, aki az általam elmondott átmeneti időszakban, tehát most, mondjuk, 2000-ig, beleeshet ebbe a kategóriába. Én azt hiszem, hogy sok területen, akár a mérnököket, orvosokat veszek, vezető beosztású személyeket, akiknek egy meghatározott folyamatot meg kellett ahhoz ismerni, hogy egy bizonyos beosztást betölthessenek, vagy a szakterületeken legyenek ezek nyomozók, legyenek ezek egyes területeken - nem beszélve az orvosokról, és én nem akarok mondjuk más területet megnevezni -, de a nemzetbiztonsági szolgálatoknál is lehetne ilyet említeni. Azt hiszem, hogy nagy veszteség volna, hogyha a törvény ilyen lehetőséget nem adna meg.
Akkor felvetődik a kérdés, hogy a módosító és a kapcsolódó indítványokkal egyetemlegesen lehetőség van-e arra, hogy ez a szolgálati törvény úgy módosuljon, hogy ezt az átmeneti állapotot figyelembe vegye, és ne következzen be egy olyan, amitől Sebők képviselőtársam fél? A válaszom az, hogy igen. És anélkül, hogy előremennék - ahol majd ilyen jellegű vélemény lesz, azt nagyon röviden kifejtem -, úgy érezzük, hogy átnézve az összes módosító indítványt, kapcsolódó módosító indítványt, napjainkra, most a részletes vitára kezd kialakulni egy olyanfajta konszenzus, amellyel a törvényt lehet úgy módosítani, amely ezt a célt teljesíteni tudja, és én ennek kapcsán javasolom tisztelt képviselőtársaimnak, hogy a módosító indítványokat tárgyaljuk meg. Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem