SEBŐK JÁNOS

Teljes szövegű keresés

SEBŐK JÁNOS
SEBŐK JÁNOS (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársak! A törvényjavaslatot módosító bizottsági vita során a kormány képviselője többek között a következőket mondotta. Idézek a honvédelmi bizottság jegyzőkönyvéből: "Valóban szokatlan dolog, hogy egy frissen hatályba lépő törvény ilyen nagyon rövid időn belül a kormány módosító javaslatával találja szemben magát. Azt hiszem, hogy ennek a lépésnek, amit a kormány a rövid tartalmú törvénymódosításban megfogalmazott, az élet, a gyakorlat ad nyomatékot." És másutt még, folytatom tovább: "Az is szeretném körvonalazni, hogy a javasolt megoldás lényegében a már most a végrehajtás során látókörbe hozott és került egyedi, eseti problémákat, elsősorban valóban a rendőri működés körében vetítette elénk. Szeretném nyomatékkal aláhúzni, hogy nem a tábornoki kar, nem a főtisztek és vezetők, hanem a járőrök, a körzeti megbízottak és olyan ellátószolgálat keretében fordul elő, ahol mind a hivatásos állományú rendőrtiszt, mind annak állományilletékes parancsnoka, elöljárója és valamennyi támogatója szemben találja magát egy olyan kötelező szabállyal, amely a törvény erejénél fogva nem adna lehetőséget arra, hogy a nyugdíjkorhatár felső időpontjától számított kevesebb mint öt év elteltével azonnal meg kelljen szolgálati jogviszonyát szüntetni nyugállomány jogcímén." Eddig az idézet.
Nos tehát, arról van szó, hogy a rendőrségnél - és elsősorban a rendőrségről beszélek most - az alacsonyabb beosztásokban létszámprobléma van. Ezt a célt szolgálta a beadványunk, az enyém például a bizottságok ajánlásának 7. pontjában, hogy ezen enyhítsünk. Ha megnézik az ajánlást, láthatják képviselőtársaim, hogy a skála nagyon széles. Azonban én hozzáteszem azt is, hogy részemről nem ez volt az elsődleges cél, hanem ahogy szokták mondani: hogy kiugrasszam a nyulat a bokorból. És kérem, most már a két vita alapján - hiszen egy másik vita is folyt, e hónap 16-án - bizony-bizony beigazolódott az, hogy végeredményben nem erről van szó, nem ez az igazi probléma. Hiszen az általános vitában is már elmondottam, hogy mielőtt ezt a törvényt még nem tárgyaltuk, mindenütt lehetőség volt továbbszolgálatot vállaltatni, és kérem, mégis a rendőrség létszáma nagyon, de nagyon csökkent, és véleményem szerint most sem oldja meg, hogy néhány személyt, aki esetleg maradni akar, azt visszatartsák továbbszolgálatra.
Itt a vita alapján előttem már kikristályosodott, hogy miről van szó. A következőkről: egyes vezető beosztású személyek nem akarnak megválni néhány munkatárstól.
A másik: egyes minisztériumok apparátusa presztízskérdést csinál abból, hogy az Országgyűlés leszavazta akaratukat. Hiszen amiről szó van, amit a kormány most beterjesztett, módosító javaslatot, tudni kell önöknek, hogy ezt az Országgyűlés 243 igen, 9 nem és 8 tartózkodás mellett elfogadta. Hát erre aztán tényleg rá lehet mondani azt, hogy döntő többséggel fogadták el!
És a harmadik: egyes miniszterek sérelmezik, hogy nincs lehetőségük a holdudvarukhoz tartozó személyek megtartására. Ez az igazi probléma, és ez már a második bizottsági ülésen is bebizonyosodott, hiszen újabb elfogadható érveket a kormány képviselője nem tudott alátámasztani. Ezt bizonyítja az is, hogy a benyújtott 19 javaslatból 15-tel nem értettek egyet. Az a négy javaslat, amivel egyetértettek az lényegtelen, vagy pedig a kormány álláspontját erősíti.
Igen ám, de ezen a második bizottsági ülésen, amelyen én ugyan nem tudtam részt venni, mert külföldi utam volt, de átolvastam a jegyzőkönyvet, és kérem, ott jogi csűrés-csavarást eszközöltek. Például alkotmányos aggályaik voltak. Hát, én két kérdésben akarom megvilágítani azt, hogy vajon milyen alkotmányos problémáik lehettek a kormány képviselőinek, amikor van egy ország - országneveket nem említek -, van egy ország, ahol ha egy százados nem éri 45 éves korára az őrnagyi rendfokozatot, nyugállományba kell mennie; ha egy ezredes 52 éves korában nem éri a tábornoki rendfokozatot, nyugállományba kell mennie. Van egy másik ország, ahol szigorúan beosztásokhoz kötötten van meghatározva, hogy mikor kell valakinek nyugállományba menni századparancsnoktól fölfele. Náluk nincs ilyen alkotmányos aggály? Nincs, mert ugyanis ez az, ami a pályaképet biztosítja a belépő állománynak. Ez az, ami nem engedi meg azt, hogy bárki a normális vagy az egészséges előremenetelt megakassza. Nálunk pedig éppen erről van szó. És ezért természetesen nem lehet elfogadni a kormánynak az álláspontját. Szeretném még hozzátenni, hogy én egy tényt elismerek. Azt, hogy esetleg a nemzetbiztonsági szolgálatoknál ilyen probléma előállhat.
(16.20)
Azonban először: néhány ember miatt nem lehet egy egészséges törvényt felborítani. Másik pedig: a nemzetbiztonsági szolgálatok sorsát úgy is 1997. december 31-ig le kell rendezni, mert most is állítom, hogy 5 szolgálat nem maradhat ebben az országban, akkor ezt a problémát lehet rendezni.
Befejezésül azt tudom javasolni tisztelt képviselőtársaimnak. Először: ne fogadjanak el egyetlenegy benyújtott módosító javaslatot sem, mert ezek csak felhígítják a törvényt! Másodszor: ne fogadják el a kormány előterjesztését, mert ez meg tönkreteszi a törvényt! Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem