SEBŐK JÁNOS

Teljes szövegű keresés

SEBŐK JÁNOS
SEBŐK JÁNOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Juhász képviselőtársam a jogos érdekről és az igényekről beszélt. Nekem éppen az a problémám, hogy ezt kérdőjelezem meg. Azaz, úgy teszem fel a kérdést, hogy valós-e az az indok, ami alapján a kormány kéri a szolgálat meghosszabbítását. Ugyanis van három fél: egyik oldalon a rendőrség vezetése áll és a rendőrszakszervezet, másik oldalon áll a Belügyminisztérium. Ha valaki úgy teszi fel a kérdést, hogy ki ismeri jobban a rendőrségnek a belső helyzetét, akkor nekem azt kell mondanom, hogy a rendőrség vezetése és a rendőrszakszervezet, és nem a Belügyminisztérium apparátusa. Márpedig elhangzott egy nyilatkozat, amely megjelent a Népszabadság 1996. szeptember 14-i számában, tehát azután, miután a kormány benyújtotta a törvényjavaslat módosítását. Ebben a következő hangzott el, idézem: "A Független Rendőr Szakszervezet főtitkára megerősítette: a törvénytervezet szövegezésének pillanatától a rendőrség vezetésével egyetértésben helyeselték, hogy az 55 éves korhatár elérésével vonuljanak nyugdíjba a hivatásos állományú rendőrök." Majd később folytatja: "A főtitkár szerint ez elsősorban olyanok továbbszolgálatát jelenthetné, akik kényelmes vezetői beosztásban dolgoznak, a beosztott rendőrök 55 éves korukban elfáradnak."
Nos, én megintcsak ismételten hangsúlyozom, hogy én azt az előmenetelt féltem a kezdő, a pályakezdőktől, amelyre azt lehet mondani, hogy egészséges előmenetel. És ha ezt más államokban meg tudják csinálni, hogy ne szenvedjen csorbát, akkor nálunk is meg kell tudni csinálni. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem