SZABÓ MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

SZABÓ MIKLÓS
SZABÓ MIKLÓS (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kapcsolódnék Juhász képviselőtársamnak ahhoz az állításához, hogy a bizottságban ennek a kérdésnek, mármint a szolgálat-meghosszabbítás, nyugdíjkorhatár utáni szolgálat-meghosszabbítás kérdésének a vitája nem kormány és ellenzék és nem pártok körül határolódott el, magam is közelebb állok az ellenzéki Gyuricza képviselőtársam álláspontjához, mint a kormánypárti Sebők képviselőtársaméhoz.
Az ő igen drámai felvezetésű fejtegetésében lényegében az az álláspont bontakozott ki - ő úgy mondotta, hogy ki akarta ugratni a nyulat a bokorból -, hogy az a nyúl, ami kiugrott lényegében azt jelenti, hogy itt a politikai vezetés bizonyos tagjai kádereket akarnak átmenteni, szolgálatban akarnak tartani - ahogy, ha jól emlékszem, mondta - a kedvenceket.
(16.50)
Erős álláspont, és a vita további részében is az látszott, hogy ez a kérdés tábornokkérdés. Mint hogyha Sebők képviselőtársam célzása arra is utalt volna, hogy a Belügyminisztérium részéről a körzeti megbízottakat talán azért dobták be, hogy ezt elhomályosítsa.
Azt mondhatom Sebők képviselőtársam álláspontjára, hogy ugyanilyen jó logikával azt is lehet mondani, hogy a teljesen merev és kivétel nélküli automatikus előléptetési rendszer meg arra lehet alkalmas, hogy a vezető súrlódásmentesen megszabaduljon attól, akitől meg akar szabadulni. Egy nagyon merev előléptetési rendszer, ami nem enged kivételeket, bizonyos esetekben, átmeneti helyzetekben tisztogatási célokat is szolgálhat, a legfelső réteg mielőbbi eltávolítását is szolgálhatja.
A felhozott példa arra, hogy más országokban nagyon merev előléptetési rendszer van, valóban. A felhozott példát nem egészen idevágónak tartom, mert más kérdés az, hogy nyugdíjkorhatár után meg lehet-e hosszabbítani a szolgálatot, mint az, hogyha egy bizonyos korban, bizonyos rendfokozatot elért tiszt ezáltal alkalmatlannak minősül, akkor leszerelik. Nyugdíjkorhatár előtt is.
A kérdés lényegének azt tartom, hogy egy átmeneti helyzetben, amelyben Magyarország van, és Magyarország fegyveres testületei is vannak, ennyire mereven, nem gyakorlatias a szabályokat ebben az előléptetési rendszerben működtetni. Én nagyon megszívlelendőnek tartom azokat az érveket, amelyek amellett szólnak, hogy meg kell gyorsítani az előlépést, ez megtartó erejű is lehet, és akadályozhatja az elvándorlást a testülettől.
Fontos, hogy fiatalabb állománybeliek előlépjenek, de korlátozott körülmények között, a szolgálat által indokolt esetben - itt nagyon egyetértek Gyuricza Bélával -, a miniszternek hatáskört kell adni, hogy kivételt tehessen, és szolgálati érdekből még beosztásban tartson, szolgálatban tartson a hivatásos állomány bármilyen szintjén tagokat.
Most kérdés, hogy ez a miniszter hatásköre legyen-e, vagy ha a kérdés tábornokkérdés, akkor a tábornokok esetében ezt vagy a köztársasági elnök, a kinevező köztársasági elnök hatáskörébe utalják, mint hallottuk, ez alkotmányjogilag is aggályos.
Én aggályosnak tartanám a parlamenti bizottság elé utalást is. Gyakorlati akadálya nincs, ez működik. Valószínűleg Magyarországon is működne, de oly mértékben kényes kérdéssé vált, és demokrácia, garancia kérdésévé vált a hatalmi ágak elválasztása, hogy egy jellegzetesen végrehajtóhatalmi feladatra ilyen közvetlenül bevonni az országgyűlési bizottságot, tehát a törvényhozó hatalmat, amelynek kontrolljoga van és nagyon fontos feladata, de nem ilyen közvetlen beavatkozási hatásköre, valószínűleg nem volna helyes.
Én Juhász képviselőtársam javaslataiból a minősítést megfontolandónak tartom, habár azt hiszem, hogy erősen összekapcsolódik a bizottság által való véleményezéssel, mert hiszen elsősorban a bizottságot tájékoztatná egy ilyen minősítés, a miniszter valószínűleg ilyen minősítés nélkül is kellőképpen tájékozott az ügyben. Mindazonáltal ezt a részét megfontolásra javaslom.
Én azt az álláspontot képviselem - mint szabaddemokrata bizottsági tag, képviselőtársaim nevében is -, hogy a tisztelt Ház a szavazásnál támogassa, hogy a miniszterelnök ezt a szigorú korlátok között tartott hatáskört megkapja.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem