BÉKI GABRIELLA

Teljes szövegű keresés

BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. Én a költségvetési vitának ebben a szakaszában egyetlen kérdéssel szeretnék foglalkozni, ami véleményem szerint igen nagy jelentőségű kérdés, és a lakosság igen széles rétegeit, mindenekelőtt a gyermeket nevelő lakosságot közelről érintő kérdés. Nagyon is az általános vitába tartozik. Arról szeretnék beszélni, hogy ez a költségvetési tervezet a családtámogatási rendszernek milyen változtatását tartalmazza.
Családtámogatásra összesen 126,8 milliárd szerepel ebben a költségvetésben, aminek a nagyobbik része, nagyobbik fele, ugye, családi pótlék. 94,8 milliárd a jövő évre tervezett családi pótlék. Ez, úgy gondolom, kevesebb, mint az idei összeg, hiszen az előzetes várható számítások szerint legalább 96 milliárd lesz a családipótlék-kiáramlás.
Elmondtuk már a személyi jövedelemadó-vita során is, hogy két kérdés: a családi pótlék emelése és a személyi jövedelemadóban tervezett gyermekek utáni adókedvezmény összefügg, és szükséges megnézni együttesen a két intézkedésnek a hatását. Szeretném hangsúlyozni, hogy a PM-nek ezt a javaslatát elhibázottnak tartjuk és elfogadhatatlannak éppen ezért, úgyhogy másféle javaslatot szeretnénk majd letenni az asztalra.
A költségvetés egy 500 forintos családipótlék-emelést tartalmaz. Ezt az 500 forintot összegben lényegében nem differenciálja. Egyetlen kivétel van, egyetlen olyan családtípus - a három gyermeket egyedül nevelők köre -, ahol az emelés mértéke 450 forint. Nem lehet tudni, hogy ők miért kapnának kevesebbet. Minden egyes családtípusra 500 forint emelést tartalmaz a költségvetés.
Könnyű végiggondolni, hogyha az emelés mértékét, vagyis az emelés százalékos arányát figyeljük, akkor ez az emelés sokkal nagyobb léptékű az egygyermekes családoknál, mint a sokgyermekes családoknál. Elmondom pontosan a számokat: egygyermekes családoknál az 500 forintos emelés 18,2 százalékos emelés; egygyerekes egyedülállóknál, illetve kétgyerekes családoknál 15 százalékot ér; kétgyerekes egyedülállóknál, illetve háromgyerekes családoknál már csak 13,3 százalékot ér; míg a fogyatékos gyermeket nevelők esetében 9,8 százalékot ér.
Erre a csökkenő tendenciára a Pénzügyminisztériumnak az a válasza, hogy a háromgyerekeseknek és a fogyatékos gyereket nevelőknek kilátásba helyezi az adókedvezményt, amiről a személyi jövedelemadó-vitában részletesen is elmondtuk, hogy természetesen nem tud élni mindegyik család ezzel a kedvezménnyel.
Még egyszer szeretném elismételni a már elmondott arányokat, számokat. Az a három- és többgyerekes család, aki élni tudna az adókedvezménnyel, és megkapná az 500 forintos emelést, 40 százalékos segítséghez jutna, míg a minden szempontból hátrányosabb helyzetű családok, akik nem tudnának élni az adókedvezmény lehetőségével, mert munkanélküli a szülő, vagy mert nyugdíjas a szülő, vagy mert nagyon alacsony jövedelmet realizál, ezekben a családokban a segítség mindössze 13 százalék lenne. Hasonló nagyságrendű, mértékű az aránytalanság a fogyatékos gyermeket nevelők esetében is. Nagyon gyakori, hogy a fogyatékos gyermeket nevelőnél otthon kell maradnia a szülőnek, és bizony hogyha az adókedvezménnyel nem tudna élni, akkor csak ezt a 9 százalékos emelést tudná realizálni.
A másik problémánk ezzel a javaslattal a forrás kérdése. A Pénzügyminisztérium 500 forintos emelésről beszél. Valójában ezt az emelést a bruttó forrás megemelése nélkül éri el, vagyis a gyermekek számának a további csökkentésével kalkulál. Ennek pedig az az eszköze, hogy a jövedelemkorlátot nem kívánja valorizálni. Vagyis ugyanazt a 18 ezer, illetve 19,5 ezer forintos jövedelemkorlátot alkalmazná '97-ben is, mint amit idén, '96-ban megállapítottunk, megszabtunk. Ennek nyomán további 10-15 százaléka eshetne átlagosan ki a családoknak az ellátásból.
Szeretnék kitérni azokra az adatokra, amiket az idei tapasztalatok alapján most már pontosan ismerünk. Tekintettel arra, hogy a családok egy része - viszonylag széles köre, a három és többgyereket nevelők és a fogyatékos gyermeket nevelők köre - jövedelemhatártól függetlenül kapja az ellátást, és ez az átlagos szám, amit ismerünk, hogy körülbelül 10 százaléka esett ki a családoknak az ellátásból, elfedi a szórást. Hogyha megnézzük, hogy az egygyermekes családoknak hány százaléka esett ki, akkor azt látjuk, hogy ott már 23 százalékos a kiesés mértéke, a kétgyerekes családoknál pedig 20 százalék. Én azt gondolom, hogy nem szabad olyan rendelkezést hozni, ami ezt a kört tovább csökkenti.
A másik forrása a Pénzügyminisztérium javaslatának az úgynevezett "maradék gyerekektől" elvonható összeg. Egy kicsit szeretném megmagyarázni, hogy miről van itt szó. A sokgyerekes családoknál, ahogy felnőnek és kiröpülnek a gyerekek, úgy értelemszerűen, mondjuk, egy háromgyerekes családnál már csak kettő, illetve egy gyerek után jár majd a családi pótlék, de az ellátás összege megmarad azon a szinten, ahova a családtípus szerint besorolást nyert a család. Márpedig az egy magasabb összeg, mint ami a tényleges gyerekszám szerint járna. A jelenlegi gyakorlat szerint a kétgyerekes családok 3250 forintot kapnak, az ellátás mértéke, ha már csak egy gyereket tartanak, akkor 2250 forint lenne, tehát van egy 500 forintos különbség. A háromgyerekes családok 3750 forintot kapnak, hogyha már csak két gyerekük van, akkor megint 500 forinttal kapnak kevesebbet, vagy kapnának kevesebbet. Ha már a három gyerekből csak egy gyerek van, akkor már 1000 forint lenne a különbség.
Azt gondoljuk, hogy egy nagyon fontos nyitott döntéskérdés, hogy mit csináljunk ezzel a "maradék gyerek" üggyel. Véleményünk szerint érdemes megfontolni, hogy esetleg hozzáigazítsuk a tényleges gyermekszámhoz, tehát a tényleges családviszonyokhoz az ellátás mértékét. Hogyha sikerülne egy nagyobb léptékű családipótlék-emelést megvalósítani, akkor az a családok számára azt jelentené, hogy effektíve, gyakorlatilag nem csökkenne az az ellátás, amihez hozzájutnának, hiszen amennyivel csökkenne a besorolás szerinti összeg, annyit kompenzálhatna ez a magasabb léptékű emelés.
Szeretném hangsúlyozni, hogy a javaslatot egészében véve aránytalannak és igazságtalannak tartjuk, és éppen ezért más javaslatot fogunk letenni, de kitérnék a javaslatnak azokra az elemeire, amik elfogadhatóak - mert vannak ilyen elemei is a javaslatnak.
Az egyik az a kérdés, hogy mikortól járjon a családipótlék-emelés. Ebben az új rendszerben úgynevezett jogosultsági év van, mégpedig májustól májusig terjedő jogosultsági év. Következésképp el tudjuk fogadni a Pénzügyminisztériumnak azt a számítási megoldását, hogy a családi pótlék emelésére igazából májustól kerüljön sor.
A másik eleme a javaslatnak, amit szintén el tudunk fogadni, hogy a jogosultsági jövedelemszintet kettőről háromra csökkentsük. Megnéztem az adatokat, hogy ezekbe a lépcsőkbe - a jövedelemkorlátos lépcsőkbe - a családok hány százaléka kerül, hány százaléka, milyen nagyságrendű támogatást igényelt.
A jelenlegi szabályozás, ami '96. áprilisától működik, a 18 ezer és a 19,5 ezer forintos szint között húzott egy határvonalat, és azt mondta, hogy 100 százalékos ellátást csak a 18 ezer forintos átlagos nettó egy főre jutó jövedelem esetén jár; elfelezve ezt az 1500 forintot a 18 750-ig a 70 százalék, és utána a 40 százalék jár még, így csökken a családi pótlék összege. Az a tapasztalat, hogy a családoknak a több mint 98 százaléka a legalsó sávba, vagyis a 18 ezer forint alatti sávba sorolta be magát, és csak az alig 2 százalék - majdnem fele-fele arányban - a két felső sávba. Éppen ezért ezt a differenciálást értelmetlen a továbbiakban is tartani. Azt gondoljuk, hogy ha két lépcsőt megtartunk, tehát egyrészt az alsó, 100 százalékos ellátást nyújtó keretet és másrészt egy ilyen intervallumot, amiben viszont az ellátás 50 százaléka járna, nagyjából egyszerűsödne az ellátás.
(10.50)
Szeretnék röviden szólni azokról a javaslatokról, amiket kidolgoztunk. Lényegében két változatban is végiggondoltuk, hogy mekkora lenne az emelés lehetősége abban az esetben, hogyha a Pénzügyminisztérium, illetve tisztelt képviselőtársaim elfogadnák azt a megoldási javaslatot, hogy a személyi jövedelemadóban tervezett adókedvezmény ne ott érvényesüljön, hanem azt a 7,5 milliárdos keretet, azt családipótlék-emelésre fordítsuk.
Az egyik változatot aszerint dolgoztuk ki, hogy az úgynevezett "maradék gyerek"-kérdést nem rendezzük, továbbra is otthagyjuk a sokgyerekeseknél a magasabb ellátási kategóriát, tehát a családtípus szerinti besorolásban hagyjuk őket. Ekkor az a javaslat, amivel elő tudunk állni - átlagosan 23 százalékos emelést tartalmazva -: 500 forinttól 1400 forintig terjedő, differenciált családipótlék-emelést tenne lehetővé. Ez százalékos mértékben kifejezve 18 százaléktól 34 százalékos családipótlék-emelésre tenne lehetőséget.
A másik változat, amit kidolgoztunk, rendezi a "maradék gyerekek" kérdését, tehát a tényleges helyzetnek megfelelően sorolja be őket, és annak megfelelő ellátást nyújt. Ebben - számításaink szerint - további 3 milliárd forintos átcsoportosítási lehetőség van, tehát az átlagos emelés mértéke itt is változatlanul 23 százalék, hiszen a bruttó keret csak azzal a 7,5 milliárddal emelkedne, amit az adókedvezmények elvonása, visszavonása tartalmazna, de az összegek differenciáltabbak lennének, és általában magasabb százalékot jelentenének különböző kategóriákban.
Ebben a megoldásban 550 forinttól 1600 forintig terjedne az emelés lehetősége, vagyis 20 százaléktól 40 százalékig, a három- és többgyerekes családok pontosan azt a 40 százalékot tudnák realizálni, amit az adókedvezmény a három- és többgyerekes családok csak egy részének helyez kilátásba.
Én nagyon bízom benne, hogy lesz fogadókészsége ezeknek a javaslatoknak az érdemi végiggondolására, hogy lehet korrigálni a Pénzügyminisztérium által benyújtott tervezetet, mert - még egyszer mondom - elhibázott és igazságtalan, de szeretnék majd, ha frakciónknak marad időkerete, a vita egy későbbi szakaszában a további szociálpolitikai kérdésekről is szólni. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps az ülésteremben.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem