DR. BOROSS PÉTER
DR. BOROSS PÉTER
DR. BOROSS PÉTER (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tulajdonképpen ebben a szűk baráti körben lojális és egymást megértő érveléssel is szólhatunk a következő esztendei költségvetésről, és csak megismétlődött mindaz, ami az elmúlt esztendőben, hogy a pénzügyminiszter szégyenletes érdektelenség mellett - beleértve a kormány tagjait is - volt kénytelen elmondani expozéját. És a vita is azt fejezi, hogy nem vált ki különösebb lelki hullámokat, amelynek talán az is az oka lehet, és ez szomorú, hogy az elhangzott mondatoknak különösebb jelentősége nem lesz, előre, a koreográfia szerint történnek a szavazások, és a gombnyomási szándékok már a vita előtt egyértelműek.
Nos, ebben a miliőben valóban lehet tárgyilagos, mosolygós érveléssel is illetni a költségvetést, hogyha nem zavarta volna meg egy intermezzo délelőtt a költségvetési vitát, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről felszólaló Bauer Tamás képviselő úr részéről. Én úgy érzem, hogy az alkalmazott hangnem és a költségvetési vita ürügye alkalmat adott itt olyan mondatokra, amelyik jó volna, hogyha a Ház számára tilalmi zóna lenne a jövőben, és nem váltana ki olyan érzéseket az emberből, hogy tulajdonképpen itt egy vagy két párt kompromittálásáról vagy annak a pártnak a minősítéséről van szó, és kevésbé annak ténykedéséről vagy pedig programjáról.
(13.30)
Ezt én azért tartom sajnálatosnak, mert Bauer Tamás azt is kifogásolta - többek között -, hogy a szabadelvű kifejezést használja a Fidesz az általa mondott vagy gondolom helyesnek tartott liberális helyett. Én azonban egyetértek ezzel, mert nyilván a Fidesz arra gondol, hogy a sokfelé létező balliberális vagy inkább radikális minősítéstől akarja távol tartani magát.
Ez jelenti ugyanis azt a sajátos hangvételt, amelyik a nemzetközi politikai mezőben általában megütközést vált ki, rendszerint agresszívek, kíméletlenek és olyan hanghordozásúak, amelyet az igazán lojális tárgyalási stílus valójában nem tűr el. Én tökéletesen megértem, hogy létezik a világban egy ilyen irányzat, ez ismeretes, fantáziátlan doktrinérsége, a reálfolyamatok iránti érzéketlensége és azt pótló sajátos, belső agresszivitása, amelyik mint hangvétel a politikai életben általában minoritást jelent, és nem szeretném, vagy legalábbis - remélem - sokan nem szeretnénk, hogyha ez a hangnem itt eluralkodna. Én végtelenül sajnálom, hogy ezt szóvá kellett tennem kívülállóként, de ha Bauer Tamás vagy más újraolvassa a jegyzőkönyvben az általa elmondottakat, és a tárgyilagos véleményalkotás készségével él vagy tud élni, akkor bizonyára megállapíthatja, hogy ez egy rossz ízt hozott a mai nap politikai polémiái közé.
A költségvetésről. Tisztelt Ház! Sokféleképpen hozzá lehet szólni egy költségvetéshez. Lehet részleteiben minősíteni, ellenzéki szempontból rámutatni annak gyengéire, lehet egy költségvetésről általános képet és véleményt nyújtani. Én úgy hiszem, azért ennek a költségvetésnek két lényeges gyengéje van, ami általános minősítés szempontjából talán helyénvaló.
Az egyik az irrealitások költségvetése nevet vívhatja ki magának, a másik az illúziók költségvetéséét. Az irrealitások költségvetése annyiban, amennyiben itt már előttem számtalan hozzászóló rámutatott, de az ÁSZ-jelentés is rámutatott olyan pontokra, amiből nem lehet más következtetést levonni. És bizony az illúziók költségvetése is, mert hisz ez a költségvetés kísérőzenéje is hasonlóképpen hangzik el - mint, ha jól emlékszem, egy évvel ezelőtt -, amelyik hát most még egy nehéz év, de jövőre már nem romlik a helyzet, jövőre már valamilyen irányba rugózunk majd, mert hisz megjósolt kritikus pontjaink - melyek inkább jóslatok, mint reális számításokon alapulók - ebben a költségvetésben a feltételt megteremtik. Ugye, mert 2 százalékos gazdasági növekedés lesz, nem szükséges alátámasztani, hogy miből; és 18 százalékos infláció lesz, és azt sem szükséges alátámasztani, hogy miből, miközben az inflációra ható tényezők jelentős része teljesen felmérés nélkül szerepel különböző megálmodott számadatokban.
Az elmúlt évi költségvetési vitában pont itt - azt hiszem, nemcsak én, hanem többen - rámutattunk arra, hogy ez a 19 százalék, ami később elfajult 19-21-re, az teljesen irreális alapokra helyezi a költségvetést, mert amennyiben a költségvetést az infláció a tervezett inflációhoz képest a valóságost számottevően meghaladja, akkor illúzió minden számadat, ami nominális értékben a költségvetésben szerepel.
Hát tulajdonképpen röstellkedve mondom én ezt ki. Mindig, mindenkori kormányzatok trükkje is lehet, hogy ehhez a megálmodott, indokoltnál alacsonyabb inflációhoz aztán hozzá lehet mérni nagyon sok mindent: dologi költségemelkedést, bértárgyalást, nagyon sok mindent. Persze ha nem úgy történik a későbbiek során, akkor ezeknek a kompenzálása általában nem fogalmazódik meg kormányzati feladatként.
Békesi László szokott nívón és stílusban előadott hozzászólásában nagy hangsúlyt adott annak, hogy itt stabilizáció van, és nem restrikció. Most ne bonyolódjunk a szavak elemzésébe, hogy adott esetben miért inkább restrikció, mint stabilizáció, de mindenképpen azt az üdvtant lehet ezekből a hozzászólásokból kiolvasni, hogy tulajdonképpen adódik egy kényszerhelyzet, más megoldás nincs, ez az állapot, ez a gazdaságilag stoppoló állapot ez egy természetes állapot, a gazdaságnak a mélyhűtése is természetes állapot.
Jóllehet baloldalhoz meglehetősen közelálló közgazdászok azért írják, hogy '95-ben az a bizonyos csomag túlhűtötte a gazdaságot, talán annyi nem kellett volna, erről azonban hivatalos fertályokon kevesebb szó esik. Magyarul ez egy olyan költségvetés, amelyben valóban érdemes nézni azt, hogy lám 1,5 százalékkal csökken a személyi jövedelemadó, és a társasági adónál pedig milyen óriási kedvezményt kapnak a kisvállalkozások, akiknek 80 százaléka ezt megelőzően - sem most, sem a jövőben - nem fizet egyébként társasági adót, ezt nyilvánvalóan többen tudjuk itt a teremben, hogy eme kedvezmény nem tekinthető valójában reálisan alkalmazott kedvezménynek, kizárólag a szóbeli hangoztatása ennek a kedvezménynek kelti azt a látszatot, mintha valamit jelentene a gazdaságnak. És eljutunk oda, hogy stabilizálunk, vagy restrikció van, eljutunk oda, hogy a gazdaság nem mozdul, mert nem növekszik, s akkor eljutunk oda, hogy itt átcsoportosítások vannak, támogatásátcsoportosítás, jövőre jobb lesz a vállalkozóknak…
Tisztelt Ház! Én azt hiszem, hogy az a piac, amely nem képes kereslettel gazdaságot támogatni, amely nem képes a gazdaságot növekedésre serkenteni, amelyik nem képes a vállalkozóknak vállalkozási alkalmat teremteni, nos, az nem kompenzálható semmiféle költségvetési, belső támogatási vagy adókedvezménybéli átcsoportosítással.
Egyszeregynek tűnik ez. Sőt, hozzá kell tennem, úgyszólván alig kell kedvezmény egy prosperáló gazdaságban, mert maga a prosperáló gazdaság teremti meg - a vállalkozások száma - azt a fellendülést, ami előbb-utóbb forrástöbbletet eredményez. Hát most mi itt azon vitatkozunk, hogy kell-e ez a forrástöbblet, mivel azonban jelenleg stagnál a gazdaság, ezért nem lehet szó forrástöbbletről, ennek következtében hát egyéb módon kell elérni azt - a nem is tudom milyen megfontolásból elhatározottat, amit persze azóta túllépett a kormányzat -, hogy Maastricht, és 4 százalékos államháztartási hiánynál kell kikötni, mert így szólt az ige hosszú időn keresztül.
Ha jól tudom, most 4,8 körül van már ugyan a tervezett hiány, és egyszerűen egy ilyen rendkívül fontos, alapelvként feltüntetett törekvés, amelyik persze amikor alapelvként feltüntették, akkor is megerőszakolása volt a valóságos magyar gazdaságnak, abból lehet engedményeket tenni.
Én úgy hiszem, fel kell hívni a figyelmet itt az arányokra is. Nem jó ez a szélső értékkel való illusztrálás állandóan. Békesi László itt sorba vette, hogy milyen erőforrás-problémák vannak, milyen kiadási igények vannak, és mindezt imponálóan előadta.
Most van egy másik oldala - valóban kétségtelen -, hogy minden irányba és mindenhol állandóan feszülnek az igények, ennek következtében parttalanul vagy azt a benyomást keltve kell a kiadási lehetőségeket megteremteni. Mind a kettő szélső érték, és egyik sem jó.
Én a magam részéről nagyon boldog lennék, ha a 2 százalékos gazdasági növekedés - de facto gazdasági növekedés, hozzá kell tennem. De facto. És itt nagyon lényeges, én azt hiszem, anélkül, hogy itt lenne idő rá, hogy a GDP-számítás különböző módszereibe itt bele lehetne kutakodni, hogyha az valóságos gazdasági növekedésként már '96-ban meglett volna.
(13.40)
De hogy mitől lesz aztán '98-ban három, aztán meg négy, nem tudom pontosan mennyi százalék, amit itt a prognózisok tartalmaznak, arra vonatkozóan én a magam részéről semmiféle alapot nem látok.
Márpedig, tisztelt Ház, vannak olyan feszültségek bizonyos területeken, ahol nem lehet tovább várni. Vannak szakmák, ahol nem lehet tovább várni, és mégis esetleg kell vagy csak mérsékelten lehet az igényeket kielégíteni, de van egy terület, ahol nem lehet, és ez a gyerekneveléssel kapcsolatos terhek könnyítése.
Elképesztő az elmúlt két évben, hogy a gyereknevelés terhei milyen arányban zúdultak rá a családokra, és elképesztő az is, hogy még azt az adókedvezményt is először visszavonta a kormányzat, amit most bizonyos jövedelemlimiten felül mégiscsak újból bevezetni óhajt.
Azonban kérem, vegyék figyelembe, hogy '95-ben 28 százalék és '96-ban 24 százalékos infláció volt. És kumuláljuk ezt a két számot, és bizony 60 körül kötünk ki, és ehhez képest mi történt a gyerektámogatás esetében, és közben vannak ebben az országban sokan, akik a közkiadásokhoz hozzájárulnak.
Én annak elveivel nagyon egyetértek, amit a pénzügyminiszter úr expozéjába is hangsúlyozott, hogy a családi pótlék mellett az adókedvezmény rendszerével is kell támogatni a gyereknevelést abból az elvből kiindulva, hogy aki a közkiadásokhoz hozzájárul, és a gyereknevelés gazdasági terheit és érzelmi áldásait élvezi, annak az adójából is vissza kell engedni bizonyos hányadot.
Azonban mennyit? Meggyőződésem, hogy az, amit a költségvetésnek el kell tudni viselni, akár más szférák terhére, akár ha a hiány növekedése árán is, az a mintegy 50 milliárdos összeg, amit legalább gyerekenként 3000 forintos adókedvezményben kell megfogalmazni, és a családok részére juttatni. Igen, 36 ezer forint adókedvezmény egy gyerekre.
Amennyiben ezt a tisztelt Ház nem fogadja el, ami a személyi jövedelemadó kapcsán javaslatként egyébként szerepel, akkor nekem az az érzésem, hogy itt minden érzék elveszett a valóságos társadalmi problémák iránt. Minden valóságos érzék elveszett. Ez lenne az, ami megelőzendő minden mást, és talán ehhez párosulva még egy olyan törekvést, hogy a 70 éven felüli nyugdíjasoknak illene 10 százalék nyugdíjpótlékot adni, mert ahogy elrohant mellettük ez a két esztendő, gyógyszerár-emeléssel és így tovább, viszonyaik sokkal rosszabbak, mint az évtizeddel fiatalabb korosztályé.
Én úgy hiszem, hogy ez az a két szempont, ami mellett nem lehet kizárólag költségvetési és pénzügyi érveléssel eltekinteni, az ami közhellyé tesz - sőt, frivollá - minden olyan mondatot, mi a család érdekében megszólal ebben a Házban, legyen az kormány vagy bárki más, aki nem érzi elkerülhetetlennek, hogy ezen a két területen ezt a többletkiadást ennek az országnak most, nem amikor majd aranytojást tojik, hanem most fel kell vállalnia az 1997. évi költségvetésben.
Én nem bonyolódom abba, hogy mennyiben technikai pénz és mennyire nem valóságos pénz a kamatteher 300 milliárdos növekedése. Nem is akarok, nincs is idő ebbe a vitába belebonyolódni, bár azt hiszem, lehetnének itt is érvek, ha a költségvetés bevételi és kiadási struktúrájában és a hiánystruktúrában jelenik meg előttünk. Bármi másból, a hiány terhére is, itt olyan fontos kérdésről van szó, amihez, azt hiszem, ellenérveket felhozni két esztendő 60 százalékos inflációja, bizonytalan energiaár-emelés mellett - amelynek áttételes hatása a kétgyermekes családot sokkal jobban sújtja, mint a gyermektelent, de gondolom, ezt megint nem kell különösebben megmagyarázni vagy illusztrálni, hogy miért.
Nos, hogy itt, ezen a területen lépéskényszerben van az ország, és ha az ország abban van, akkor lépéskényszerben van a kormány is. Kérem azt is figyelembe venni. Mert ma már eléggé elterjedt. Hogy ez a fajta bérlimites gyerekkedvezmény, családi pótlék kategória, családi pótlékban meghatározott határ és limit, ennek eredményeként a válások nagy számával kell számot vetni. Jelenség ma már családi pótlékért való elválás.
Felfogta ezt a felelős magyar kormányzat, hogy amikor annak idején a szocializmusban egy családnak csak egy lakása lehetett, akkor azért váltak el házas felek, hogy egy másik lakást is építhessenek, ha volt rá pénzük? És ma bekövetkezik ugyanez az állapot, egy torz inspiráció. Nem hiszem, hogy egy kormányzat, egy kormányzati intelligencia megengedheti magának az ilyen inspirációk működtetését a társadalmi közéletben.
Tisztelt Ház! Nagyon kevés idő van sok mindenre, de még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet, és ez a költségvetés tárgyalásakor olyan tényező, amivel feltétlen számolni kell. Ez a költségvetési szervek adósságállománya. A költségvetési szervek - hol rejtett, hol nyílt, hol megkínlódott, hol ilyen-olyan befizetésekkel elmaradó, de -adósságállománya mennyi lehet? Mennyi lehet a ki nem fizetett kivitelezői számla, mennyi lehet a késleltetve kifizetett díjbeszedői számla, mennyi lehet a tb terén jelentkező adósság, mennyi az, amit az önkormányzatok és intézményeik és a költségvetési intézmények rejtetten magukkal hurcolnak késedelmesen, talán kiegyenlítenek, vagy nem egyenlítenek ki, perbe mennek, mert addig nincs fizetési kötelezettség; és hasonló módon vajon hány milliárd forint rejtőzködik a költségvetési kötelezettségek és előirányzatok háta mögött, és felmérte-e ezt valaki, vagy megkísérelte-e felmérni, vagy megbecsülte-e valaki, hogy mennyi ez a kötelezettség, ami az elmúlt években ilyen meg olyan okok miatt, különböző költségvetési megszorítások, azt nem kísérő átszervezések, meghirdetett, de végre nem hajtott átszervezések, de költségvetésben már korrigált tételek miatt ma ott lappang a magyar költségvetési ágazatban, a költségvetési szervezeteknél, mennyi lehet ez valóban?
És ezzel egyszer számolni kell, nehogy a költségvetési szervezetek konszolidációja merüljön fel kényszerként, nem sok idő múlva, legjobb információim szerint sok tízmilliárd forintról lehet itt szó, amit hurcolnak magukkal különböző költségvetési szervezetek.
Mint ahogy az sem tartható nagyon sokáig, hogy a dologi költségek terén állandó fogyasztásra… - hozzá kell tennem az általunk működtetett kormány időszaka alatt is már majdnem rögzített dologi kiadásoknál -, amit a dologi kiadások terén egyébként is hurcolni kell, elmaradt kötelezettségekben. Egy lezüllött épületállomány, egy hiányos eszközállomány már a működés rangját, civilizáltságát egyszer elért szintjének a romlását idézi elő.
És amikor az energiára ismét visszatérek, és arra a rendkívül baljós dologra, ami az energiaprivatizáció diadala mögött majd későbbi években fizetésimérleg-mínuszban jelenik meg, már most, mikor nem tudjuk, hogy milyen energiaköltség-többlet zúdul a költségvetési intézményekre, nagyon jó volna egyszer tudomásul venni, hogy egy jó darabig lehet lezülleszteni - és ez az 50-es években az államosítást követően egyszer már nagyszerűen megtörtént, és ennek helyrehozása nem történt meg a mai napig -, (Az elnök pohara megkocogtatásával jelezte a felszólalási idő leteltét.) ezért én úgy hiszem, hogy olyan kérdésről van szó, amelyik tényleg általánosságban érinti a költségvetéssel kapcsolatos felfogásokat.
Sajnálom, hogy az önkormányzatokra részletesebben nem volt időm kitérni. Köszönöm. (Gyér taps a jobb oldalon.)
(13.50)
