DR. KÁDÁR BÉLA
DR. KÁDÁR BÉLA
DR. KÁDÁR BÉLA (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hatodiknak megszólaló költségvetési méltatónak nem könnyű dolog bármi újat mondani erről a költségvetésről. De nem is sok újat lehet elmondani a Horn-Kuncze-kormány harmadik költségvetéséről, hiszen ez a költségvetés a változatlanság költségvetése. Visszatér és újfent megtalálható a refrénje a bús, panaszos dalnak, hogy késleltetett volt a benyújtás, szűkös volt a rendelkezésre álló idő, nagyszámú észrevételt hallottunk az ÁSZ jelentéséből, az áttekinthetőség, az összehasonlíthatóság, módszertani megalapozottság korlátairól, de különösen nagymértékű ennek a költségvetésnek a koncepcionális változatlansága, más szóval lehetne úgy is mondani, hogy a megújulási képessége és jelentős az innovációs deficitje. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy ebben a költségvetésben annyi az izgalom, mintha egy unoka tangót táncol a nagymamával.
Igen, ez egy változatlan költségvetés. Találhatunk benne természetesen némi új elemeket, a helyzetben is, hiszen sokkal szebb ma ennek a költségvetésnek a retorikája, sokkal több szó esik a növekedésről, fényes jelenünkről, ragyogó jövőnkről, a már meginduló és látható gazdasági mozgásokról, a felsőoktatás, a lemaradó országrészek támogatásáról, az elszegényedés megállásáról. Ezek mind rendkívül rokonszenves célkitűzések.
Változást jelent az is, hogy az előző évek gyakorlatától eltérően, amikor itt - elnézést kérek Akar államtitkár úrtól - ezen a poszton a pénzügyminiszter úr kísérte figyelemmel a költségvetés általános vitáját, ezt mind Békesi, mind Bokros miniszter úr megtette.
(9.00)
Most úgy látszik, a miniszteri távollét is jelzi, hogy mekkora fontosságot, jelentőséget és értéket tulajdonít a Pénzügyminisztérium ennek az általános vitának. Ez egyébként lecsapódik itt a részvétel erejében is, hiszen két évvel ezelőtt még az országgyűlési képviselők kétötöde, tavaly már csak egyötöde, most meg egytizede tartja annyira jelentősnek ezt az általános vitát, hogy jelenlétével, részvételével megtisztelje. (Közbeszólás az SZDSZ padsoraiból: Hol volt tegnap az ellenzék?)
Elnézést kérek a közbeszóló képviselő úrtól, azért a parlamenti többséget ma még nem az ellenzék adja. (Közbeszólás az ellenzéki pártok padsoraiból: Ez így van!)
Nos, nem is ez a fő gond. A fő gond az, hogy egyes rokonszenves célmegjelölések és a költségvetés előirányzatában, tartalmában megnyilvánuló következmények között egy tordai hasadéknyi rés tátong. Természetesen a meglepetések sorába az is hozzátartozik, hogy én sem dicsérni jöttem ezt a költségvetést, mint Antonius Caesart sírbeszédénél. De azért előtte hadd foglaljam össze, hogy mik is azok a legfontosabb különbségek, amelyek a Magyar Demokrata Fórum gazdaságpolitikai szellemiségét megkülönböztetik ettől a változatlan szellemiségű költségvetéstől.
Ez általában mindig a helyzetmegítélésben csúcsosodik ki, eltérőek a helyzetmegítéléseink és eltérőek a megközelítéseink is, mert a Magyar Demokrata Fórum nem a pénzügyi képzelőerő által megfogalmazott szándékokból, hanem elsősorban a mindenkori gazdasági realitásokból indult ki - és remélhetőleg fog kiindulni a jövőben is -, úgy véli, hogy örökös stabilizációs hivatkozások helyett egy költségvetésnek mint a legfontosabb gazdaságpolitikai dokumentumnak az ország felzárkóztatása a célja és nem az örökös deficitkezelés, egydimenziójú gazdaságpolitika.
Azonkívül mindig is hangsúlyoztuk, hogy posztszocialista országban az egyensúlyhiány szükségszerű csökkentésének a fő módszere nem a keresletkorlátozás, a jövedelemelvonás, hanem ennek éppen az ellenkezője, a kínálatbővítés és a jövedelemgyarapítás. És ráadásul, ha már a gazdaságpolitika eszköztáránál tartunk, a Magyar Demokrata Fórum mindig azt hangsúlyozta, hogy az eszköztárban szükséges, de nem elégséges a korlátozó eszközök alkalmazása, ösztönzésre van szükség egy posztszocialista egykori hiánygazdaságban, amit a nemzetközi gazdaságpolitikai nyelv úgy hív, hogy bizonyos ésszerű arányokat kell kialakítani a cukor és a korbács között, azt a magyar valóságban is alkalmazni kell. Én tisztában vagyok azzal, hogy a pénzügyminiszter nem egy cukrosbácsi, de hát nem lehet B. vagy M. a korbácsos ember sem.
Engedjék meg, hogy ezek után visszatérjek arra az alapvető kérdésre, hogy milyen helyzetmegítélés, milyen gazdaságpolitikai megalapozottság látható ebben a költségvetésben - hiszen az ÁSZ kitűnő jelentése gazdaságpolitikai megalapozottságot nem vizsgál.
Nos, rossz helyzetmegítélésre nehéz jó terápiát építeni. Én úgy gondolom, hogy a tényleges helyzet alapján megalapozatlanok azok a nyilatkozatok, amelyek itt elhangzottak a közelmúltban a jövő évi gazdasági növekedésről, az elszegényedés megállításáról, a versenyképesség javításáról, az infláció nagymértékű megfékezéséről. Természetszerűleg, ha utánanézünk ezeknek a kérdéseknek, akkor a közös gyökerét abban találjuk meg, hogy a helyzetmegítélés eltérő. Az kétségtelen tény, hogy az elmúlt két év során javult ismét az ország nemzetközi megítélése, amely nagyrészt egy helytelen kormányzati magatartás következménye volt; ebben az évben valamelyest csökkent az infláció üteme, 4 százalékponttal körülbelül, de lehet, hogy 4,5 lesz belőle az év végére, tehát az az inflációs pszichózis, amelyet jelentős részben a kormányzati magatartás is gerjesztett két évvel ezelőtt, az valóban csillapodott; sikerült javítani a fizetési mérleg egyensúlyán, állapotán, valamelyest az államháztartási mérleg egyensúlyi állapotán is - csak ez nem teljesítményi fordulatot jelentett. Egyszeri, nem ismételhető intézkedések következménye, mint az importpótlék bevezetése, a reálbérek nagyarányú csökkentése, az 500 milliárdos eddigi államitulajdon-értékesítés, amelyet bármely kormány megtehetett volna és megtehet ma is a világ minden részén - ezek nem teljesítményfordulati elemek, és nagyon nehéz ebből arra következtetni, hogy erre a gyenge alapra ráépíthető egy növekedési fordulati katedrális.
Hát mitől változna hirtelenül az ország helyzete, amikor 1996-ban lelassul a növekedés, visszaesnek a beruházások, tavaly december óta igenis visszaesnek a megtakarítások - hogyha valaki elolvassa a KSH-nak a kiadványait is -, és nem 30 százalékkal nőttek? Szóval, mitől jön ilyen helyzetben és ilyen körülmények között hirtelen egy felfelé ívelő pályára a gazdaság? És mi alapozza meg az inflációs prognózist, amely sose volt nagy erénye a pénzügyi apparátusnak?
Nem volna elegáns dolog, hogy most itt arra hivatkozzak, hogy erre az évre is 19-21 százalék lett beígérve, aztán most a kormány bevall 23-at, a szakma mond 24-et, hát valahol 23,5 körül megegyezhetünk, de hát azért egy elég durva számítási hiba, legalábbis a szakma jobb köreiben, 20 százalékot tévedni, az már nem annyira csekélyke tévedés. Ha csak valaki figyelembe veszi a magyar társadalom és a gazdaság állapotát, figyelembe veszi azt, hogy ez nem Hollandia és nem Svédország, nálunk az infláció pszichológiailag meghatározott, szociálpszichikai tényezőjének nagyobb a hatása, és ezeket úgy le lehet mérni az elmúlt évek tapasztalatai alapján, hogy a magyariak nem teljesen ugyanúgy reagálnak egy-egy intézkedésre és kormányzati bejelentésre, mint a derék hollandusok, akkor bizony eléggé nagy merészség 18 százalékos jövő évi inflációs rátát prognosztizálni. Ezt már korábban is lehetett látni, egy-két hónappal ezelőtt, hogy a jövő évi infláció a nehezen bemérhető pszichikai hatások mellett is egy olyan számmal fog kezdődni, amelynek az első jegye kettes lesz, úgy körülbelül 20 százalék körüli - és nem 18 százalék. Ha most még figyelembe vesszük a jelenlegi légkört, a jelenlegi kormányzati miatyánknak az egyre erősebb hangját, hogy "Mindennapi botrányainkat ne add meg nekünk ma, Uram, de bocsásd meg a mi vétkeinket!". Egy ilyen hangulat az általában az inflációs rátát a várttól nem lefelé, hanem felfelé fogja eltéríteni, mert bizonytalanságot, inflációs várakozásokat szül.
Ilyen körülmények között, amikor eleve van már egy látható rés a tervezett és a várható infláció között, amikor egyrészt ugyan van személyi jövedelemadó-csökkenés, van bizonyos járulékcsökkenés, de van járulékalap-kiterjesztés is, van a költségvetés közvetítésével folyósított társadalmi ellátások csökkentése is, akkor, ha ezeket a hatásokat összegezzük, hát miféle alapja van annak a kijelentésnek, hogy a jövő évre megáll az elszegényedés folyamata?
(9.10)
Valamivel kevésbé lesz rosszabb, mint az idén, ennyit elfogadok, de megállásról, fordulatról még szó sincs. Nos, a másik kérdés. Ha így alakul az infláció, tehát az inflációs mérték nagyobb lesz megint - no nem annyival, mint az idén - a tervezettnél, valamivel, körülbelül egy-két százalékkal. Azért ez mindenképpen a belső piac zsugorodására utal. Ha a belső piac zsugorodása egy realitás, akkor mennyire megalapozott a növekedési várakozás és a növekedési várakozásokból levezetett bevételi oldal. Hát miből adódik a növekedés, ha a fogyasztás, ami a GDP-nek négyötöde, abból nem jön?
Jöhet az exportvezérelt növekedésből? Amivel olyan régen éltünk együtt elég sokan ebben az országban, de hát mindig ugyanabból a kisebbségi pozícióból. Az export és az import növekedési üteme 1994-ben még 6 százalék volt, tavaly 14 százalék, az idén az első nyolc hónapban már lement 3 százalékra.
A jövő évben, amikor el fog tűnni az importpótlék, amikor nyilvánvalóan az ez évi enyhe felértékelődés változatlanul megmarad, amikor csökkennek a vámbevételek, amikor csökkentek ebben az évben a beruházások, akkor mitől lesz a jövő évben akkora versenyképesség, hogy az export növekedési üteme lényegesen meghaladhatja az importét. Realitás lehet egy exportvezérelt növekedés. 2 százalékos exportvezérelt növekedéshez az egyéb feltételek változatlansága esetén körülbelül 6 százalékos exportnövekedési ráta plusz van.
Szakértők egyetértenek abban, hogy itt nagy a veszélye annak, hogy a jövő évi kereskedelmi mérleg, az ebben a költségvetésben megfogalmazott intézkedések és eszköztár alapján, feltehetően romlani fog, és az export-import növekedési üteme kiegyenlítődik, nulla körül fog mozogni, ha nem történik semmi.
Ez búcsú az exportvezérelt növekedéstől. Beruházásoktól jő ez? Mitől jöhet egy várt, 10-12 százalékos beruházási növekedés. Ebben az évben is volt szép előirányzat a beruházásnövekedésre. Az első félévben 7 százalékkal estek vissza, és a harmadik negyedévben is - úgy látjuk - némi visszaesés tapasztalható.
Ebből? Ebből lesz egy nagy növekedés? Beruházásvezérelt növekedés? Igaz, hogy a kormányzat azt mondotta, hogy az elmúlt évben óriási jövedelmeket csoportosított át a vállalati, vállalkozási szféra javára. Igaz. Lehetséges. De mi lesz a következménye? Egy zsugorodó belgazdaságban, ha van is jövedelme a vállalkozónak, nem ruház be. Folyószámlán, bankszámlán tartja. Az év első felében egyedülálló gazdaságtörténeti rekordnak lehetünk tanúi, tisztelt Országgyűlés, hogy a vállalkozások 120 milliárddal többet takarítottak meg, tehát a betétjeik 120 milliárddal jobban nőttek, mint a hitelfelvételeik.
Ez egy egyértelmű állásfoglalás, hogy a kormányzat ugyan “a lovat ki akarja vezetni a vályúhoz, de a ló nem akar inni”, mert olyan kevéssé vonzó a mindenkori gazdasági feltételrendszer. Hát akkor miből lesz növekedés? Se fogyasztásnövekedésből, se exporttöbbletből, se vállalkozási beruházási tevékenységből.
Nos, elöljáróban említettem, hogy a magyar gazdasági realitásokból kiinduló közgazdászok régóta sürgetik a kínálatbővítésen alapuló gazdaságpolitikát, amelynek egyik fő eszköze lehet a gazdaság terhelésének a csökkentése, az adóterhek csökkentése. Ez a célkitűzés belföldi és külföldi füleknek rendkívül rokonszenves formában. Bent van ennek a költségvetésnek a retorikájában is.
Azonban ha egybevetjük a különféle tehercsökkentéseket, személyi jövedelemadóban és az inflációs korrekciókat, a tb-járulék csökkentését és a tb-járulék alapjának kiszélesítéséből adódó következményeket, akkor azt mondjuk nagyjából, hogy amit a kormány a “réven ad, azt a vámon elveszi”. Csak a tb-járulék alapjának kiterjesztése körülbelül, becslések szerint 60-100 milliárd forint összegű jövedelmet von majd ki a gazdaságból.
Hát, hogy néz akkor ki a magyar gazdaság versenyképességének javítása és az ehhez fűződő nemes célkitűzés? Elbúcsúztathatjuk. Különösen azokban a szektorokban, amelyek átlagon felüli élőmunka igényességűek. Lássuk be, egyelőre a magyar gazdaság a munkaerő komparatív előnyeiből él, és nem műszaki járadékból. Befolyásolhatja ez a kereskedelmi mérleget is, hiszen bedugjuk a fejünket a homokba, mint a strucc.
A magyar kivitel 27 százaléka bérmunka-konstrukció, amit sokan elátkozhatnak, hogy ez az ország gyarmatosításának a megjelenési formája. Azért elnézést kérek, egy bérmunkaügylet is csak jobb, mint egy felszámolás vagy munkanélküliség. Az sok új technológiát és sok új készséget hozott ebbe a gazdaságba. Hát ezt bénítja le, vagy ezt hozza hátrányos helyzetbe az élőmunka költségeinek a drágítása.
Ennek van szociálpolitikai vetülete is, mert ez a típusú tb-járulék alapjának tágítása voltaképpen a legalacsonyabb jövedelmű és szakképzettségű kategóriák helyzetét rontja, munkahelyeinek versenyképességét rontja, tehát közvetve ez is súlyosbítja azt a helyzetet, ami az eddigi elszegényedésből fakadt.
Nos, amit bevételi oldalon látunk, annyit mondhatunk, hogy ez a költségvetés konjunktúrapolitikailag - legnagyobb jóindulat mellett - legfeljebb semleges, de nem ösztönző.
Van-e a kiadási oldalon arra utaló tény, hogy ez a költségvetés konjunktúrapolitikát, jövedelemnövekedést, elszegényedés-megállítást, szociális érzékenységet szolgál? Hát, én nagyítóval kerestem, de nemigen találtam, hiszen a kiadási oldalon nagyobb mozgások nincsenek, a gazdaságfejlesztési kiadások gyakorlatilag majd' minden tételnél reálértékben csökkennek. Akár azt nézzük, hogy mennyi a gazdasági szervezetek támogatására szolgáló ráfordítás, akár a mezőgazdaság, amelynek támogatására szolgáló ráfordítások nominálértékben ugyan nőnek, de reálértékben vagy egytizeddel csökkennek az ez évihez viszonyítva. Holott ez a legkritikusabb terület majd az Európai Unióhoz csatlakozásunk szempontjából. Amit most elmulasztunk a mezőgazdaság fejlesztésében, amit “Jancsi nem tanul meg, azt már János nem tanulhatja meg”. De, ha belépünk, akkor már bizony késő lesz.
Nos, milyen változást láthatunk itt lényegében? Szemünket kiveri a tény: kiadási oldalon egy változás van. Csökken, drámaian csökken a szociális juttatásoknak az aránya, különösen a családok támogatására fordított ráfordítások aránya. Ez 1994 óta reálértékben már több mint egyötöddel csökkent. Szociális érzékenység ebben a költségvetésben nem mutatható ki, ami az embert csábítja egy éles nyelvű megjegyzésre, hogy egy szociális piacgazdaság jelszavával választási győzelmet nyerő legnagyobb párt úgy érzéketlen szociálisan, hogy közben még a versenyképességet sem tudta javítani. Mert hiszen a versenyképességre szolgáló ráfordítások reálértéke is minden tételen csökken.
Egy nagy változás van. Az, hogy ez a költségvetés - különféle híresztelésekkel ellentétben - nem a túlelosztás költségvetése, ez a jövedelemátcsoportosításnak a költségvetése, mert az ország stagnáló, elégtelen jövedelmeit valami hihetetlen mértékben csoportosítja át a pénzügyi szférába, kamatkiadások formájában. Tessék utánanézni, 1994 átlagában az ország összes jövedelmeinek 4 százaléka volt átlagosan kamatkiadás.
(9.20)
Ebben az évben 8 százalék, a jövő évben pedig 10,7 százalék. A költségvetésnek ma már csak a kiadások egyötöde szolgálja az állam hagyományos kormányzati funkcióit, az egyharmada pedig a kamatszolgálatot, és összjövedelmeinknek kereken egykilencede szolgálja ezt. A költségvetés ma már nem állami és klasszikus funkciókat betartó gazdaságpolitika megjelenítője, hanem egy sajátos pénzügyi keverőpult, amely pénzügyi szféra javára csoportosít át évről évre növekvő mértékben jövedelmeket.
Ez a keverőpult szerep az embert egy olyan megjegyzésre csábítja, hogy ámulattal adózunk ennek a sebességnek, amellyel 7 év alatt az egykori Magyar Népköztársaságból "Magyar Bankköztársaság" lett. Nem biztos, hogy ez volt a rendszerváltásnak a fő célja, bár nagyon sokunk számára ez egy nagyon örvendetes jelenség.
Kamattényezők, feszültségpontok. Én úgy gondolom, hogy nem a gazdaság tényleges feszültségpontjait kezeli ez a költségvetés. Ez a fő gondunk vele. Nem a szociális elégedetlenség, a növekvő szociális elégedetlenség leszerelését szolgálja, nem az ország megújhodását szolgálja. Ott van az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban például a gazdaságfejlesztési célelőirányzat, 9,5 milliárd forint, ha jól tudom. Az ez évi 8,5 milliárd volt. Ez megint reálértékben egy 6-7 százalékos csökkenés. Ha pedig azt nézem meg, hogy mennyi volt az eddigi tényleges felhasználás, akkor ez a visszaesés 15 százalék. Hát be lehet így menni egy európai versenytérbe, hogy minden olyan kiadást korlátozok, ami az ország, a gazdaság, a társadalom edzését segítené elő? Hát az a vesztes csatába való vezetés.
Hát elnézést kérek, nincsenek ingyen ebédek a nemzetközi versenyben. Az természetes, hogy öldöklő verseny folyik most az egyes országok között. Nyugaton a jóléti állam, nálunk pedig a "gulyáskommunizmus" örökségét kell áramvonalasítani. Ez a követelmény világos. De közgazdász számára, aki tud társadalmi összefüggésekben is gondolkodni, az is világos kell hogy legyen, hogy egy társadalom nyakára nem lehet több terhet, alkalmazkodási terhet róni, mint amennyi egy adott történelmi pillanatban annak a társadalomnak az alkalmazkodóképessége. Túlterhelés esetén összeroppanás van a társadalomban is, a gazdaságban is, a versenyképességben is. Ugyanaz a morál: több ösztönzést, több cukrot, kevesebb korbácsot ennek a társadalomnak és ennek a gazdaságnak.
Nos, a Magyar Demokrata Fórum majd nagyszámú javaslatot fog beterjeszteni annak érdekében, hogy egyrészt erősödjön a társadalom alapja, a család, csökkenjen az a bizonytalanság, amely a társadalomban kialakult, hogy a társadalmi feszültségeinket csökkenteni tudjuk, hogy európai integrálódásunk feltételeinek jobban megfelelhessünk, hiszen ez is csak füst. Egyetértés van a parlament pártjai között, hogy helyünk van Európában, az Unióban, a NATO-ban.
De mi szerepel ebben a költségvetésben? 520 millió forint a NATO- felkészülésre, amikor egy NATO-konform magasabb egységet kellene felállítanunk, parancsnoki, vezetési, logisztikai struktúrákat kialakítanunk, szakképzett, NATO-ban gondolkodni, tevékenykedni tudó tisztek százainak kellene rendelkezésre állni, ha '99-ben NATO-ban vagyunk.
Hol tükröződik ez a költségvetésben? 520 millió forint volt az idén, jövőre még nevesítés sincs. Még tragikusabb az Európai Uniónál. 2 milliárd forintot jelzett a Pénzügyminisztérium. 1,3 milliárdot tudtunk nevesíteni. Most egy dolog az, hogy a nevesítés hiánya a demokratikus deficitet is jelzi. Mert mit tud a parlament ellenőrizni abból, aminek a létéről még nem is tudhat? De hát 1,3 vagy akár 2 milliárd forint, a jövő évi magyar GDP 2,5 tízezreléke segíti az ország felkészülését az Unióba? Amikor ma már minden józan elme tudhatja azt, hogy az, hogy az Unió áldás lesz-e vagy átok, az attól fog függeni, hogy milyen felkészültségi állapotban lesz az ország hat év múlva. Mitől lesz itt hat év múlva felkészültségi állapot arra, hogy a versenyben helytálljunk, ha ennyit fordít erre, ennyit lát előre a költségvetés a jövő követelményeiből? Akkor megint késő lesz.
Tisztelt Országgyűlés! Amit a Magyar Demokrata Fórum elő fog vezetni, az egyrészt a szociális feszültségnek a kezelését, enyhítését fogja szolgálni, másrészt viszont a versenyképesség erősítését. Úgy gondoljuk, hogy van ennek egy közös forrása: a megnövekedett kamatkiadás. Nem sikerült a költségvetési bizottság hétfői kétórás IMF-párbeszéde során egyértelmű választ kapni arra, hogy a teljes nullás kamatozású állomány átalakítása vajon IMF követelmény-e. Vajon követelménye-e annak, hogy Magyarország megállapodást csak így köthet az IMF-fel, vagy vezekelhet le bizonyos bűnöket? Nem tudjuk. De annyit tudunk, hogy nem az a fő problémája ma az országnak, hogy ki tartja nyilván az adósságokat, az MNB-e vagy a PM.
A lényeg az, hogy az adósságterhek növekszenek. Ezt kell megakadályozni. Itt lehet keresni olyan pluszforrást, amely talán az ország működőképességének a fenntartását elősegítő kiadási többleteket tudja finanszírozni. Nincsenek nekünk illúzióink arról, hogy milyen lesz ezeknek a módosító indítványoknak a fogadtatása. Miként arról sincs illúziónk, hogy a költségvetés és a kormányzati gazdaságpolitika púpossága nem egyenesíthető ki semmiféle módosító indítvánnyal. Ez már így fog maradni velünk a hátralévő két részben. De azt mindenképpen számon kérjük minden, az ország sorsáért felelősséget érző politikustól, hogy ne hagyjon egy olyan helyzetet, amelyben a költségvetés csigamenetben halad a jövő felé. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps jobbról.)
