DR. KIS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Rusznák Miklós képviselő úr befejező szavai; némely mag hogy térül meg, hova esik, hogy lehet a némely magot kiválasztani; mások hasonlata: etetés, itatás, majd fejés.
Hát minden gazda azzal kezdi, hogy kiválasztja azt az állatot, amelyet érdemes etetni és itatni, és amelytől várhatja majd a bőséges tejáldást. Ugyanez a vetőmagnál. Kiválasztja a legjobbat, és azt ülteti el, mert attól várhatja majd a bőséges termést. Ön elmondja, hogy milyen szabályozásra lenne szükség, azonban bírálja azokat az eszközöket, amelyeket a szabályozás érdekében be akarunk vezetni. Ebben az országban termelési anarchia van nagyon sok területen, információs válság van.
Amikor én azt mondom, hogy 1997-től láthatóvá akarjuk tenni a termelési viszonyokat, a kamarai tagságot kötelezővé akarjuk tenni, akkor ön a Gazdakörök Országos Szövetségének elnökét idézi végig, aki kijelenti, hogy nem szabad ezt bevezetni, mert a magyar paraszt erre éretlen. Amikor azt mondja, hogy értékesítési feldolgozási szövetkezésről van szó, akkor idézi a MOSZ-t, amely kijelenti, hogy nincs szövetkezetbarát agrárpolitika, sőt, a kormány ez ellen tesz, jóllehet az 1996-os költségvetési támogatásban a szövetkezeti integráció mint kiemelt támogatás szerepelt.
(12.20)
Amikor ön azt mondja, hogy nyitott fedél alatt dolgozik a magyar mezőgazdaság, az igaz, mert én megkérdezem, hogy miért nem veszik igénybe a biztosítási díjak állami támogatását. Meg is mondom a választ. Azért, mert ezért információt kell szolgáltatni. Miért nem veszik igénybe a területalapú támogatást? Mert ezért információt kell szolgáltatni. Kérem, hogyha ezt a rendszert változatlanul így akarjuk fenntartani, és az államtól várjuk, hogy segítsen, ha baj van, segítsen abból a pénzből, abból a közös keretből, amihez mi nem vagyunk hajlandóak hozzájárulni, sőt, messze kivonulunk még attól is, hogy rólunk tudjanak, hogy egyáltalán létezünk, vagy azt tudja az állam, hogy mi mit milyen költséggel álltunk elő, akkor az egy olyan ellentmondás, amelyet még az ön beszéde sem tudott föloldani. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem