DR. RASKÓ GYÖRGY
DR. RASKÓ GYÖRGY
DR. RASKÓ GYÖRGY (MDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Néppárt nevében Bogár László felszólalásában elmondta azokat az indokokat, hogy nekünk az 1997-es költségvetési javaslattal szemben milyen aggályaink vannak és miért nem tudjuk a jelenlegi formájában támogatni. Az egyik legneuralgikusabb pontja ennek a költségvetési törvényjavaslatnak az úgynevezett nullás kamatozású, a korábban árfolyam-különbözetből, veszteségből felhalmozott adósság konverziójával kapcsolatos. Mint ismeretes, a kormány a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank közötti egyezség alapján az 1997-es évben a mintegy 1600 milliárd forintnyi összeget kitevő, úgynevezett nullás kamatozású adósságot a költségvetésre, tehát az államra kívánja átterhelni. Korábban is az állam adóssága volt ez, csak a Magyar Nemzeti Bank könyveiben jelent meg, és ezzel a Magyar Demokrata Néppárt is egyetért, hogy az államadósság menedzselési rendszerének változása és a költségvetés, valamint a jegybank közötti kapcsolatok rendezésének szükségessége helytállóbb, ez a lépés előbb-utóbb valóban elkerülhetetlen lett volna.
Kérdésünk azonban az, hogy mielőtt egy ilyen nagy horderejű lépés történik, ami az említett árfolyam-különbözetből évtizedeken át felhalmozott adóssággal kapcsolatos, talán a kormánynak - a Nemzeti Bankkal közösen - a magyar lakosság számára be kellett volna mutatnia részletesen, hogy miről is van itt szó. Be kellett volna mutatnia, és meg kellett volna magyaráznia azt, hogy miért most van szükség ennek az 1600 milliárd forintnyi adósságnak az átkonvertálására, és azt is, hogy miért ilyen mértékben kell most ezt a lépést megtenni, tehát miért kell szinte a teljes összegét ennek az államadósság között a költségvetés terhére megjeleníteni.
Az a számítás és hatásvizsgálat maradt el, ami bemutathatta volna, vagy talán bemutathatná a jövőben, hogy hogyan keletkezett ez az adósság, mikor, mi idézte elő, és az az érzésem, hogy ezt a lépést, bár 1990-ben is már meg lehetett volna tenni, vagy talán meg kellett volna tenni, mind a mai napig az előző kormány is és a mostani kormány adós azzal, hogy a magyar társadalom számára bemutassa ezeket az okokat, a következményeket. És ennek függvényében - talán éppen egy külön törvényben - kellett volna az árfolyamveszteséget, az árfolyam-különbözetből adódó veszteséget rendezni és egészen biztos, hogy egy törvény egy hosszabb időre elnyújtva is kezelhette volna ennek a kérdésnek a megoldását.
Mert a mi legnagyobb aggályunk nem a lépés technikai megtételével kapcsolatos, nem azzal kapcsolatos, hogy ez az európai uniós csatlakozás, a harmonizáció miatt, a jegybank függetlensége miatt és hogy ez a nyugat-európai országok költségvetési gyakorlatával ellentétes lépés, tehát azt rendezni kell, hanem pontosan azért, hogy ne adjon olyan gyanúsítgatásoknak, találgatásoknak helyt a dolog eléggé felületes kezelése és meg nem magyarázása, ami az elmúlt hetekben és hónapokban itt a parlament épületében is többször szóba került, és egészen biztos, hogy a magyar társadalom is rendkívül felületes információkkal rendelkezik e kérdés vonatkozásában. És ebből adódóan igen nehéz számára megmagyarázni, hogy például az a veszteség, ami majd most folyamatosan keletkezni fog a jegybanknál, az a veszteség valójában kinek a vesztesége, az államé, a költségvetésé vagy pedig a jegybank rossz munkájának az eredménye.
(14.10)
Én nem vitatom, és a Magyar Demokrata Néppárt nem vonja kétségbe, hogy itt milyen problémáról van szó, de valószínűleg, ahogy az Állami Számvevőszék a XLI. fejezet bírálata során egyértelműen rámutatott arra, hogy milyen aggályos és mennyire tisztázatlan ennek a kérdésnek a kezelése; ezért úgy gondolom, hogy nem késő, hogyha a kormány a jegybankkal közösen nemcsak egy szűk csoport számára - utalok itt arra, hogy a jegybank elnöke ezt a kérdést a parlamenti pártok egy-egy szakértőjének egy zártkörű beszélgetés, tanácskozás formájában igyekezett elmagyarázni -, valószínűleg ez nem elegendő, ennél sokkal szélesebb körben és sokkal közérthetőbb módon lenne szükség ennek a problémakörnek az objektív és higgadt bemutatására.
Teljesen egyértelmű, hogy a nullás adósságállomány - mely, mint mondottam, 1600 milliárd forint körülire tehető most - nem kamatozó hiteltartozás formájában kimutatott árfolyamveszteség, amely lejárat nélküli hiteltartozásként volt nyilvántartva. Azt is elismeri a Magyar Demokrata Néppárt, hogy a tényleges pénzügyi hiány reális megítéléséhez hozzátartozik a felhalmozott leértékelési veszteség prezentálása is a megfelelő helyen, amely - kétségtelen tény - jelentősen megnöveli a GDP-hez viszonyított deficit mértékét, amely nyilvánvalóan csak a Valutaalappal és más illetékes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való egyeztetés után lehet megfelelő módon prezentálni és értelmezni.
A nullás hitelek intézménye nem felel meg a nemzetközi normáknak, ezzel sincs semmi kifogásunk, ugyanakkor felmerül az a probléma, hogy az adósságkonverziót követően miért nő a költségvetési hiány. Ez a költségvetési hiány nagyságrendben körülbelül mekkora lesz az elkövetkezendő években, és itt azt a magyarázatot kapjuk, hogy a költségvetési hiány a konverzió miatt azért nő, mert a belföldi és külföldi kamatráták közötti különbség okozza, tehát egy kamatprémiumot kell a forint-kibocsátású állampapírok után fizetni, hogy kellően attraktív legyen.
Ezt az érvelést természetesen elfogadjuk, mert evidens és nyilvánvaló, de ugyanakkor nagyon komoly aggodalmunk van, hogy a tőkepiacon egy olyan nagymértékű kibocsátás történik, amely megint a reálgazdaságból való forráskivonást eredményezhet az elkövetkezendő években, '97-ben egészen nagymértékben és egészen biztosan. Erre azt a választ kapjuk, hogy ma már a vállalkozók forrásigényüket minden további nélkül beszerezhetik devizában, tehát akár külföldi bankoktól, akár magyar bankoknál devizahitelt vehetnek fel, és jelentős a tőkebeáramlás is, amely mind segítheti azt, hogy az úgynevezett ígéretes befektetésekhez meglegyen a szükséges külső forrás.
A Néppárt többször utalt már arra, hogy ezzel természetesen a gazdaság szereplőinek egy része élhet, és élni is fog vele, sőt, nagyon kedvező helyzetbe kerül azáltal, hogy a magyar gazdaság megítélése kifejezetten javul, az úgynevezett kamatfelár, kockázati felár mértéke egyre kisebb, és első osztályú adósok libor plusz néhány tized százalék, illetve bázisponttal már hozzá tudnak jutni devizahitelhez.
Számukra valóban egy nagyon előnyös változásról van szó, mondjuk a '94. évi vagy a '95. I. negyedévi feltételekhez viszonyítva. Ugyanakkor hozzáteszem: a vállalkozók egy másik jelentős csoportja - és itt, sajnos, elsősorban a magyar vállalkozókról van szó -, amelyek külföldi bankok által nem igazán becsült ügyfelek, egyszerűen a devizahitelhez való hozzájutásuk, de hát a forinthitelhez való hozzájutásuk is meglehetősen reménytelennek tűnik.
Erre többször utaltunk, hogy 1994 óta milyen drasztikusan csökken a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak juttatott, illetve nyújtott hitelállomány nagysága.
Ez a csökkenés 1996-ban, ha még lehet föl is gyorsult, és az az érzésünk és az a véleményünk, hogy 1997. és ezt követő időszakban sem látszik semmiféle olyan elmozdulás, amely a magyar vállalkozói kört és annak a mikro-, kis- és közepes vállalkozások befektetések körét pozitívan érintené.
Úgy véljük, hogy egy egészséges, tartós gazdasági növekedéshez szükséges az, hogy ezen vállalkozói rétegek is forráshoz jussanak. Ennek a kormányzati részről, sajnos, a '97. évi költségvetésben sem találjuk meg azon áttörő kezelési módját, amely akár a garanciaalap kibővítésével akár a kisvállalkozások jobb hitelellátását biztosítaná.
Sőt, pontosan ellenkezőleg, azáltal, hogy mintegy 830 milliárd forintnyi csak a kamatkiadás, amit 1997-ben a költségvetésnek állni kell, ezek a kamatkiadások 1990 óta hihetetlen mértékben megnövekedtek, és nemcsak abszolút értékben, hanem a költségvetés kiadási oldalához viszonyítottan is, míg '90-ben kevesebb mint 9 százalék, '95-ben 24 százalék, '97-ben több mint 30 százaléka az összkiadásoknak kamatkiadásokkal kapcsolatos, ami mögött jelentős állami aktivitás van, tehát állampapírok kibocsátása révén, amelyek, nyilvánvaló, nagyon attraktívak lesznek, és nemcsak magyar pénzügyi portfoliobefektetők számára, hanem külföldi befektetők számára is.
Nem önmagában véve tartjuk mi ezt problémának, hanem abban az összefüggésben, hogy a reálgazdaság továbbra is másodlagos, maga a reálgazdaság, és azon belül a kis- és középvállalkozások pedig harmadrangú szereplőivé válnak a magyar gazdaságnak. Azt véljük, hogy ahogy itt az előző felszólalásában melyben Takács Imre képviselőtársam említette, szó szerint idézem: "A külföldiek döntésétől függ, hogy lesz-e beruházás 1997-ben Magyarországon."
Én úgy gondolom, hogy a külföldiek nemcsak a világgazdaság általános feltételei és változásai szerint döntenek beruházásokról, hanem a helyi piac, a magyar piacon mutatkozó keresleti-kínálati viszonyok is fontos döntést megelőző lépések, és amennyiben a belföldi kereslet tovább csökken, vagy legalább is nincs realitása annak, hogy a magyar piac jelentősebb mértékben élénküljön az elkövetkezendő időben, akkor beruházást a reálgazdaságban csak akkor fog megvalósítani, hogyha egy jelentős exportpiac szerezhető, és ebben a versenyképesség az adott cég számára biztosíthatóbb. Többek között azáltal, hogy továbbra is igen nyomott marad a munkaerő ára, számít arra, hogy a reálbérek emelkedése, illetve csökkenése vagy stagnálása tartósan megmarad Magyarországon.
(14.20)
Többször hallottuk - és itt Keller László képviselőtársam egyik igen meglepő kijelentését is szeretném idézni, aki azt mondta Bogár képviselőtársam kijelentésére, hogy reméli, hogy nem arra gondolt Bogár László, hogy az állami befektetések a gazdaság általános fellendülését jobban segítik, mint a magánvállalkozások bővülő befektetési hitellehetőségei.
Úgy gondoljuk, a Néppárt sem, de szerintem más ellenzéki pártok sem az állami befektetéseket szokták hangsúlyozni - legalábbis akik többé-kevésbé a konzervatív gazdaságfilozófiát és gazdaságpolitikát követik, azok kifejezetten ellenzik az állam ezen a területen való aktív szerepvállalását, és ezzel, képviselőtársamnak ezen kijelentésével egyet is értek, de úgy gondolom, hogy Bogár László inkább arra utalt, hogy abban a versenyben, ami a megtakarításokért folyik, illetve a forrásokért folyik, abban a költségvetési deficit újbóli megugrása, ami '90. évben bekövetkezik - itt nem az elsődlegesre gondolok, nyilvánvaló -, ez egy további előnytelen pozíciót fog a reálszféra szereplői számára eredményezni, amiben, mondom, másod- és harmadrangú szereplőkké válnak azok, akik - véleményünk szerint - és amely vállalkozások élénkülése igenis szükséges ahhoz, hogy a tartós gazdasági növekedés Magyarországon meginduljon.
Mi ugyanis úgy véljük, hogy a magánszférában a növekedés inkább egészséges, mint egészségtelen. Amikor erről a kérdésről annyit vitatkozunk, az egészségtelen gazdasági növekedés, amire azok a gazdaságpolitikusok és közgazdászok emlékeznek, ami a szocialista időszak alatt volt, az kétségtelen tény, komoly veszély, de úgy gondoljuk, hogy miután Magyarország gazdasága döntően magántulajdonban van, ez a növekedés nem lehet egészségtelen, ez a növekedés, lévén hogy felelős tulajdonosok saját tőkéjüket kockáztatják döntő hányadban, ezért felelősséggel tartoznak, ebből következik, hogy az egészséges gazdasági növekedés - amennyiben az privátgazdaságban történő beruházásokkal alapozódik meg -, az egy nagyon is valószínűsíthető dolog, és úgy gondolom, hogy a magyar gazdaságnak mindenképpen erre nagyon nagy szüksége lenne.
Visszatérve magára az adósságkonverzióra, mint mondottam, itt a fizetendő, a forinthitelek után fizetendő magasabb, illetve forintadósság után fizetendő magasabb kamatprémium olyan versenyt gerjeszt, ami rendkívül nehéz helyzetbe hozza az általam említett reálgazdaság szereplőit.
A jegybank és a költségvetés e téren való együttműködését természetesen lehetett volna jóval korábban elkezdeni, jóval alaposabban alátámasztani, nemcsak a képviselők számára, hanem magyar közvélemény számára is, hogy elkerülhetők legyenek azok a viták, amelyek már a költségvetési vita megkezdése előtt is és nyilvánvalóan ezalatt is tovább fognak folytatódni. Tehát a Magyar Demokrata Néppárt szeretné fölhívni a kormány figyelmét arra, hogy mielőbb ennek a kérdésnek a komplex hatásvizsgálatát, lehetőleg közérthető módon - mert van olyan anyag, amelyet a szűk szakmai közvélemény megkapott, megismert, az többé-kevésbé meggyőző, érthető -, de itt azt hiszem, hogy a felelősség ennél sokkal nagyobb, és nem mindegy az, amikor egy magyar családon már eddig is kimutatottan mintegy 2,7 millió forintnyi adósságteher van - képletesen -, minden magyar családon, hogy ez milyen mértékben növekszik és ér el esetleg egy olyan szintet, ami után azt szokták mondani az adósok, hogy ezt már reménytelen visszafizetni, és már különösebb erőfeszítést sem tesz meg az illető, a magánszemély és a gazdaság sem, hogy ezt az adósságcsapdát elkerülje.
A Magyar Demokrata Néppárt tehát újra fölhívja a figyelmet arra ezen költségvetési vita tárgyalása során, hogy a reálgazdasággal a kormánynak sokkal megfontoltabban és aktívabban kellene foglalkoznia, és természetesen nem az állami beruházások ösztönzésével, hanem azon feltételek megteremtésével és azon források biztosításával, amelyek a reálgazdaság szereplői számára igenis szükségesek ahhoz - nemcsak külső tőkebevonásra gondolok, hanem hitellehetőségre, garanciákra, kedvezményes kamatozású hitelekre is akár -, amelyek a következő években rendkívül szükségesek ahhoz, hogy az önök által oly jól sikerült gazdasági stabilizáció, pénzügyi stabilizáció után a gazdaság, a reálgazdaság is stabilizálódjon és növekedésnek induljon.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
