DR. ROTT NÁNDOR
DR. ROTT NÁNDOR
DR. ROTT NÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az európai és az 1947 előtti magyar parlamentarizmus gyakorlatában a költségvetési törvényjavaslat vitája és megszavazása nemcsak a következő év büdzséjének az elfogadását vagy elvetését jelenti, jelentette, hanem bizalmi szavazás is volt egyben a kormány mellett vagy ellene. Ezt a hagyományt követve az 1997. évi költségvetési törvényjavaslat vitájában a Független Kisgazdapárt mindenekelőtt bizalmatlanságát fejezi ki a kormány egész politikájával szemben.
A kormány külpolitikájával szembeni bizalmatlanságunkat a magyar-szlovák és a magyar-román alapszerződésekkel kapcsolatban a korábbi viták során félreérthetetlenül kinyilvánítottuk.
A kormány belpolitikája nem kevésbé elfogadhatatlan. Soha nem látott bűnözési hullám veszélyezteti az ország polgárainak mindennapi biztonságát és nyugalmát. Közvélemény-kutatás igazolja, hogy a polgárok többsége kisebb-nagyobb mértékben fél, a közrendet az utcákon, tereken hangoskodó, erőszakoskodó rendbontók sértik meg tömegesen, az autólopások és betörések úgy elszaporodtak, hogy a rendőrség már nem is igen foglalkozik velük, az erőszakos bűncselekmények pedig egyre gyakoribbá válnak, fegyveres bandák leszámolásaitól a bombarobbantásokig. Hol a közrend biztosítása? A belpolitika alapvető kötelezettsége nem teljesül.
A kultúrpolitika az egyetemi, főiskolai oktatói létszám csökkentésével, a tandíjbevezetéssel, a klinikai gyógyító, oktató létesítmények leépítésével, megszüntetésével, a tudományos, művészeti alkotómunka szerzői honoráriumainak új adónemmel történő megsarcolásával válik mind elviselhetetlenebbé.
A szociálpolitika a nyugdíjasok helyzetének tragikus romlását, a gyermektámogatások egy részének megszűnését, a gyógyszerárak meredek emelkedését vonta maga után. A Független Kisgazdapárt mindig kiemelkedő felelősségének tekintette a nyugdíjasok, általában az időskorúak érdekeinek védelmét, sorsuk javítását, és ezért elfogadhatatlan számunkra a kormány szociálpolitikája.
A kormány egészségügyi politikája kórházak bezárását, kórházi ágyak csökkentését, orvosok munkanélküliségét jelenti. Sorolhatnám tovább, de azt hiszem, ennyi is elegendő annak bizonyítására, miért elfogadhatatlan a kormány működésének egésze a Független Kisgazdapárt számára.
Rátérve most konkrétan az 1997. évi költségvetési törvényjavaslatra, főképp két kérdéskörrel kívánok foglalkozni. Az első a költségvetési javaslat törvényessége, jogszerűsége; a második a törvény közgazdasági kérdésein belül különösen az államadósság problémája.
Ami az 1997. évi költségvetés-javaslat törvényességét, jogszerűségét illeti, elegendő az Állami Számvevőszék jelentésére utalni, amelyben megállapították és tételesen felsorolták, hogy a kormány az államháztartási törvény 11 konkrét előírását szegte meg, illetve nem tett azoknak eleget.
(11.00)
Emellett eltörpülne az a mulasztás, hogy a kormány saját rendeletét - a 157/1995-ös rendeletet is - megszegte, ez eltörpülne, ha nem lenne kiemelkedő jelentőségű a költségvetés megítélése szempontjából, nevezetesen a kiemelt jelentőségű beruházások és beruházási célprogramok adatai, amelyeket az Országgyűlésnek kellene engedélyeznie. Meg kell jegyeznem, hogy emlékezetem szerint tavaly ezek szerepeltek a költségvetési törvényjavaslatban. Hiába, úgy látszik, érvényesül a klasszikus tanítás: egy lépés előre, két lépés hátra.
A költségvetési javaslat mulasztásos törvénysértései nemcsak megnehezítik parlamenti elbírálását, de alátámasztják a Független Kisgazdapárt véleményét, nevezetesen azt, hogy a kormány sorozatos és tömeges törvénysértéseket követ el, és maga ássa alá azt a jogállamiságot, amit hirdet. A kormány ugyanis nem győzi hirdetni az Európai Unióhoz közelítő jogharmonizáció fontosságát. Ez szép. De előbb a kormánynak a magyar joghoz közelítő jogharmonizációt a maga tevékenységében kellene megvalósítania.
Amikor bevezetésként a kormány politikájának általános bírálatát fogalmaztam meg, hangsúlyoztam a növekvő, mélyülő és szélesedő jogbizonytalanságot. Most a költségvetési javaslat törvénysértései kapcsán rá kell mutatni arra, hogy ezt a jogbizonytalanságot maga a kormány gerjeszti, amikor nem tartja be és megszegi a reá vonatkozó jogszabályokat.
A kormány által annyiszor hangsúlyozott jogállamiság olyan államot jelent, amelyben a társadalom túlnyomó többsége jogkövető magatartást tanúsít. Hogyan lehet jogállamiságról beszélni azonban ott és akkor, ahol és amikor maga a kormány nem mutat jogkövetést.
És a törvényességi jogszerűségi kérdéshez még egy mozzanatot kell kiemelni, mégpedig fontos mozzanatot. A kormány a miniszteri előterjesztésen és a bizottsági álláspontok kifejtésén túl mindössze hat napban limitálta az általános vita időkeretét, egy mindössze hét munkanapra korlátozott időintervallumon belül. A nyugat-európai és az észak-amerikai parlamentáris demokráciák gyakorlatában példátlan a költségvetési általános vitának ilyen rövid időkeretbe préselése, és nem egész 31,5 órára szűkítése, ismétlem az expozén és a bizottsági jelentéseken túlmenően.
Összehasonlítva ezt az időterjedelmet a hagyományosan és szoros értelemben vett parlamenti demokráciákban szokásossal, sajnálattal kell megállapítanom, hogy a kormány gyakorlata nem felel meg annak. Arról nem is beszélve, hogy a költségvetést általában két fordulóban, két olvasatban szokás megvitatni.
Joggal felmerül a kérdés a kialakulónak látszó törvényhozási gyakorlat összhangban áll-e az Európai Unióban szokásossal, és megfelel-e a mi saját régi, nemzeti gyakorlatunknak, az 1947-es évet megelőzően. Súlyos kétségeimet kell e tekintetben önökkel megosztanom.
Rátérve felszólalásom második közgazdasági kérdéskörére: a törvényjavaslat két alapvető problémájáról kívánok beszélni. Az eddigi vitában dr. Torgyán József, a Független Kisgazdapárt vezérszónoka széleskörűen és mély közgazdasági elemzéssel tárta fel a törvényjavaslat közgazdasági problémáit.
Kádár Béla pedig a mai nap igen széleskörűen és mélyen mutatott rá azokra a megalapozási prognosztizációs, előrebecslési kétségekre, amelyek a törvényjavaslattal kapcsolatban jogosan felmerülnek.
Mindezek az előbb említett felszólalások is azt mutatják, hogy a költségvetési törvényjavaslat és gazdaságpolitikai összefüggései kérdéskörben számos hiányosság állapítható meg. Én ezekkel, ezek közül az elsőként kénytelen vagyok kiemelni azt a hiányosságot, amely egyben mulasztásos törvénysértés is.
Nevezetesen azt, hogy az államháztartási törvény 36. §-a szerint a kormánynak a költségvetés benyújtásakor tájékoztatást kell adnia a többéves kötelezettségekkel járó kiadási tételek későbbi évekre vonatkozó hatásairól, és ugyanennek a cikkelynek a c) pontja szerint az 1997. évi költségvetéstől kezdődően teljeskörűen kellett volna bemutatni a költségvetési évet követő két év várható előirányzatait. Most nem arról beszélek, hogy ez egy törvénysértés, ennek a mulasztása, hiszen azt az előbb már említettem, bár név szerint ezt a törvényhelyet és ezt a mulasztást nem emeltem ki.
Ilyen gördülő tervezés nélkül nem képzelhető el tartamos, akárcsak két-három évre érvényes gazdaságpolitika. Ezeknek a következő évi adatoknak a hiánya tehát egy másik hiányról is árulkodik, arról, hogy a kormánynak nincsen tervszerű gazdaságpolitikája, és ugyanakkor arra is utal, hogy a kormány fenn kívánja tartani a rögtönzések, az előre nem látható hatalmi döntések eddigi gyászos gyakorlatát.
A következő évi adatok hiánya mindemellett az 1997-es esztendő költségvetésének megalapozottságát is kérdésessé teszi. A gazdaság, ezen belül a költségvetés alakulásának többéves folyamatként történő prognosztizálása helyett az egyetlen évre szorítkozó előrebecslés és számítás bizonytalansági tényezője ugyanis rendszerint nagyobb, mint a tágabb időhorizonté.
Még egy gondolattal visszatérve az általános vita rendkívül szűkre szabott idejére. Azért meg kell jegyeznem, hogy úgy látszik, hogy a kormánypárt és a kormánypárti képviselők még az általános vitának ezt az időterjedelmét is túl hosszúnak találják, mert az általam igen tisztelt Béki Gabriella képviselő hölgy az előző felszólalásában már egy olyan részletkérdésbe ment bele, nevezetesen a családi pótlék és ennek kvantifikálásába, ami már tulajdonképpen részletes vitába tartozó téma.
Ez arra mutat, hogy az általános vitát tulajdonképpen a kormány és a kormánypártok teljesen feleslegesnek tartják. Úgy látszik ez az egész parlamentarizmus is felesleges az ő számukra.
A költségvetési törvényjavaslat legkritikusabb és egyben legbizonytalanabb része az, amely az államadóssággal és kezelésével foglalkozik. Az államadósság jövő évi kamatkiadásai megközelítik a költségvetési főösszeg egyharmadát, az adósságszolgálat, tehát a kamatfizetés és az esedékes törlesztés együttesen csaknem eléri a kiadási főösszeg felét.
(11.10)
Tisztelt Ház! Az ország, a magyar nép legsúlyosabb problémáját nincs jogunk elleplezni, szőnyeg alá söpörni, úgy tennünk, mintha nem lenne. Igenis világosan, közérthetően meg kell mondanunk, hogy a legegyszerűbb, legiskolázatlanabb állampolgár is megértse: a magyar állam kiadásainak majdnem a fele, a fölhalmozódott adósságok fele kamataira és törlesztésére megy el. Magyarország adófizetői, de ugyanígy a különféle illetékeknek, vámok fizetőinek, minden forintjából mintegy 50 fillér, tehát csaknem éppen a fele adósságtörlesztésre és kamatfizetésre fordítódik, és nem orvosi ellátásra, iskolára, öregek támogatására, rászorulók segélyezésére, tehát a lakosság szociális helyzetének javítására vagy utak építésére, vasút korszerűsítésre és így tovább, vagyis a gazdaság fejlesztésére.
Hangsúlyozni kívánom, hogy amikor most az államadósság terheinek a súlyát érzékeltetem, az nem jelenti azt, hogy egyben adósságszolgálati kötelezettségeink egyoldalú felmondását vagy szüneteltetését javasolnám. A célom nem ez volt. De ez igenis jelenti és igenis az volt a célom, hogy követeljem: az Országgyűlés és végső soron a magyar nép tudja meg, milyen adósságról, kinek az adósságáról, mekkora valóságos keretekről van szó. Ez az igény nem új. Az Állami Számvevőszék 4 évvel ezelőtt megfogalmazta, és az akkori Országgyűlés az idén megismételte ezt az igényt. Ezt az igényt az teszi sürgetően időszerűvé és határozott követeléssé, hogy a kormány a jövő évi költségvetés keretében tervezi a Magyar Nemzeti Bank és a központi költségvetés adósságcseréjét. Ez az úgynevezett nullás adósságcsere újabb terhet ró a költségvetésre, végső soron az adófizetőkre, a magyar népre. A teher nagysága elképesztő. Idézem az Állami Számvevőszéket: "Az adósság kamatozóvá tétele következtében a központi költségvetés kamatkiadásai 1990-hez képest folyó áron 13-szorosukra növekednek". Ismétlem: 13-szorosukra, és ezt az Állami Számvevőszék állapította meg.
Ilyen teher- és költségnövekedés mellett teljesen félrevezető nullás adósságcseréről beszélni, amiből a jóhiszemű állampolgár arra gondolhatna, hogy ennek a terhe a nulla. A 2000 milliárdos adósságcsere úgy szerepel a költségvetésben, hogy - és most ismét az ÁSZ jelentését idézem: "Nemcsak a költségvetési törvényjavaslatból és annak az indokolásából hiányoznak azok az egzakt információk, kimutatások, levezetések, amelyekből az Országgyűlés meggyőződhetne döntésének megalapozottságáról, hanem a helyszíni vizsgálatok során sem bocsátották ezeket a dokumentációkat az ÁSZ rendelkezésére." Következésképp teljesen megalapozatlannak kell tekintenünk a költségvetésnek az államadósság kezelésére vonatkozó és különösen az adósságcserére vonatkozó előírásait.
Az előbb idézett adatokból nyilvánvaló, hogy itt az ország költségvetését rendkívül nagy mértékben érintő összegről és hitelrendezési műveletekről van szó. Teljesen elfogadhatatlan - és erre Torgyán József, igen tisztelt képviselőtársam is utalt vezérszónoklatában - teljesen elfogadhatatlan, hogy mindez ilyen információs bázis, ilyen információs szolgáltatás és az elképzelések ilyen homálya mellett egyszerűen elfogadásra kerüljön. Ezért számunkra a költségvetés elfogadhatatlan.
Bauer Tamás, igen tisztelt képviselőtársam mai fölszólalásában arról beszélt, hogy itt a Fidesztől kezdve a Kisgazdapártig mindenki romantikus közgazdaságot folytat. Énszerintem romantikus közgazdaságot a kormány folytat, mert azt képzeli, hogy ilyen jelentőségű döntéseket minden következmény nélkül el lehet fogadtatni az Országgyűléssel. Lehet, hogy ennek az Országgyűlésben nincsenek közvetlen következményei, mert hiszen önöké olyan óriási többség, hogy olyan törvényt és olyan törvényjavaslatot szavaznak meg, amilyet akarnak. De hogy ennek az alapjaiban antiszociális költségvetésnek és ennek az ilyen terheket, újabb terheket a vállunkra vevő, elvállaló költségvetésnek az elfogadása messzemenő és széles és még általános társadalmi fölháborodásra vezet, ezt, ha nem romantikusok, akkor önöknek ezt mint realistáknak tudomásul kellene venniük. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
