RUSZNÁK MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

RUSZNÁK MIKLÓS
RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, ilyen nagyívű előadás után ezek az optimista szavak részemre valahol egy picit megbicsaklanak, de nem vitatkozva Békesi László képviselő úrral, biztosan alapvetően érvek, ellenérvek szólnak az ő hozzászólása mellett és ellen is. És hogyha ő maga meg tudta volna győzni a saját maga frakcióját, akkor lehet, hogy ma nem képviselőként ülne ott, ahol ül. Bizony nehéz dolog ma a politikában ugyanakkor álláspontokat képviselni és ugyanakkor meggyőzően eladni és ugyanakkor egy vastapsot kiérdemelni. De nem is erről akarok szólni végső soron, mert az előadásom és hozzászólásom témája a mezőgazdasággal kapcsolatosan van, és örülök, hogy államtitkár úr is megtisztelt azzal, hogy végighallgatja ezt a rövid mondókámat.
Hogy a csődhullám végigment Magyarországon, mint ahogy Békesi képviselő úr mondta, talán a mezőgazdaság az, amelyik a legnagyobb problémával és a legnagyobb gonddal küszködik. Kormánypárti képviselők soraiból elhangzott, hogy ez a költségvetés - ha jól emlékszem, Pető Iván frakcióvezető úrtól - a vergődés és remény költségvetése. Ugyan kinek vergődés, és kinek remény ez a költségvetés?
Vergődés - úgy gondolom, itt már az előző napokban mintegy előjáték folyt, előmérkőzés folyt a mezőgazdasági szövetkezetekkel és a mezőgazdasági termelőkkel kapcsolatban. Bizony, úgy gondolom, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek alatt, ahogy Orosz Sándor képviselő úr megfogalmazta, időzített bomba ketyeg, és a vidéken élő emberek alatt is ketyeg ez az időzített bomba. Ezeknek vergődés, én azt hiszem, ez a költségvetés, bármennyire is próbáljuk magyarázni a költségvetés jó vagy rossz oldalát. Nem én mondom.
A kormány, saját programjától eltérően, nem állt ki a szövetkezetek mellett, nem tett konkrét lépéseket a számtalan feszültségforrást képező szövetkezeti üzletrészek kezelésére, nem készítette el a beígért nemzeti agrárprogramot, és úgy gondolom, az elkövetkezendő időszakban erre már nem is kerül sor. Úgy tűnik, ennek az az oka, hogy a rendszerváltozás óta felgyülemlett agrárproblémákat nem tudja és nem is kívánja kezelni a kormány. Érthetetlen, hogy egy szocialista-liberális kormány, amely felvállalta a dolgok rendbetételét, miért nézi továbbra is fejőstehénnek az agrárgazdaságot, de ugyanakkor púpnak a hátán az egészet. Ezt a MOSZ titkára mondta, de ebben nagyon sok elem van, amivel én is egyetértek. És azt hiszem, hogy mindannyiunknak, akik itt ma a parlament bármelyik oldalán ülnek, az irányban kell gondolkodniuk, hogy hogyan lehet elindítani ezt az agrárgazdaságot abban a szertelen és nehéz helyzetben.
Nem lennék igazságos, ha csak a szövetkezetek részéről fogalmaznám meg a gondolataimat: ugyanez a probléma fölvetődik a kistermelők körében is. Az egyéni és családi kisgazdaságok közgazdasági szempontból hátrányos helyzetben vannak. Már indulásuk is nagy nehézségekkel járt: a korábbi mezőgazdasági bérmunkásokból a kárpótlások kapcsán földtulajdonhoz jutottakból a kárpótlás folyamán új gazdák nem rendelkeztek megfelelő szakmai és pénzügyi ismeretekkel, piaci és banki kapcsolatokkal, és ezen túlmenően megfelelő tőkéjük sem volt ahhoz, hogy elinduljanak és gazdálkodjanak. 1994-ben a gépbeszerzési támogatáson kívül a legtöbb esetben olyan támogatási konstrukciókat ajánlottak az egyéni gazdáknak, amelyekkel nem tudtak élni.
Az agrártámogatások jelentős része ma is kamathitel formájában jelenik meg, bár más formában is. Ám ez a szektor nem tud hitelt felvenni, mert nincs mögötte megfelelő vagyoni fedezet. A földtulajdon rendezetlensége, a földhitelintézet hiánya miatt a gazdák a termőföldet nem tudják hitelfedezetként felhasználni, hasznosítani. Az egyik legnagyobb probléma az, hogy az egyéni gazdálkodók szövetkezését nem segítette elő a kormány, és ma ott tart a szektor, hogy a gazdák egymástól elkülönülve termelnek, jelennek meg a piacokon. Csak néhány településen indult meg a szerveződés egy-egy gazdakör segítségével. Ennek ellenére nincs kellő szervezettség sem az áru beszerzésében, tárolásában, sem pedig a piacra jutásban. Ilyen körülmények között az egyéni termelő kiszolgáltatott a kereskedelemnek, és ez ma egyáltalán nem elfogadható.
Azonban leghátrányosabban akkor érinti ezeket a termelőket, a gazdákat, amikor a kalóztársaságok jelennek meg, amelyek a hasznot lefölözik, kihagyja belőle a gazdákat. Én úgy gondolom, a jövőre életbe lépő kistermelői adózás tekintetében nem igazak azok a megállapítások, miszerint az adó befizetése nem okoz többletterhet az egyéni gazdáknak.
Nem vitatom, hogy ebben a szektorban is átláthatóvá kell tenni a termelést és a jövedelmet. De a bevezetés gyors módja aggasztó. Én azt hiszem, hogy nem az adózás szempontjából kellene megközelíteni ezt a témát, hanem a nyilvántartás és az információs rendszer szempontjából. Nincs felkészülési idejük a gazdáknak arra, hogy könyveljék a tevékenységüket. Az ilyen nagymértékű változás csak akkor lehet sikeres, ha az érintett felek felkészültek és az állam támogatja őket. Nyugat-Európában az egyéni gazdák könyvelését is érdekképviseletek, kamarák végzik, amelyhez ma is adnak állami támogatást. Az itteni adóbevezetéshez legalább egy év átmeneti időszakra, állami kedvezményre volna szükség, és én azt hiszem, hogy ez csak a kudarcokkal fog járni.
Amikor azt fogalmaztam meg, hogy vergődés - bizony, a szövetkezetek és a kistermelők vonatkozásában mind-mind vergődés. De nem lenne a beszédemnek lényege megalapozott, ha nem nyújtanánk vagy nem mondanánk azt, hogy mi, kereszténydemokraták mégis milyen új elemet kívánunk ebben az egész formában itt javasolni, illetve biztosítani. Egészen, azt hiszem, mezőgazdaságról lévén szó, nem lehet elkerülni azt a sokat hangoztatott elvet, hogy a föld, a falu, a vidék egy és ugyanaz. Tehát szétválaszthatatlan az agrárpolitika a vidék fejlődésétől. És amikor ezen politikát, a vidéki térségek jövőjét tartjuk szem előtt, úgy gondolom, egészen a legújabb időkig a vidéki térségek értékeit a hatóságok, illetve az előző rendszerek elhanyagolták, a kelet-közép-európai országokban is. Valamint az új, független államokban, mivel az iparosítás volt az egyetlen politikai prioritás. Ennek az eredménye pedig az a kiegyensúlyozatlanság volt, ami a vidéki térségek és a városias területek között megtalálható gazdasági, politikai, szociális és kulturális szinten volt.
(12.00)
(Az elnöki széket dr. Füzessy Tibor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A piacgazdaságra történő áttérésnek kell - bármilyen paradox is ez -ugródeszkájának lenni annak, hogy elfogadásra kerüljön az az alapelv, hogy a vidéki térségek feladatai, gazdasági értékük tekintetében, egyenértékűek a városi, ipari területekével. A vidéki térségek jövőjének alakulását azonban nem lehet és nem szabad csupán a piaci erőkre bízni, mert ezek nem képesek számításba venni a vidéki térségek ökológiai és társadalmi, kulturális igényeit.
A vidéki térségek európai chartája azt javasolja, hogy az átalakulásban lévő közép- és kelet-európai országoknak, valamint az új, független államoknak speciális figyelmet kell szentelni - európai szinten -, és a charta speciális intézkedéseket sürget az európai együttműködés keretében.
A vidékfejlesztésnek és a világkereskedelmi szervezetnek, a WTO-nak a pozíciója szétválaszthatatlan egymástól. A világkereskedelem liberalizálása a világkereskedelmi szervezet, a WTO keretében nagy valószínűséggel veszélyeztetheti a vidékfejlesztést a közép- és kelet-európai országokban, valamint az új, független államokban, többek között azáltal, hogy a termelést azokra a területekre fogja koncentrálni, ahol a leginkább a legkedvezőbb, a legjövedelmezőbb. Az egyik fontos téma, amit figyelembe kell venni az új WTO-tárgyalásokon, hogy 1999-ben - ennélfogva - hogyan kell felhasználni azokat az összegeket, amelyeket korábban a gazdálkodók támogatásra fordítottak, most pedig arra, hogy a vidéki térségeket fejlesszük.
Amikor vergődésről beszéltem, azt hiszem, hogy megfogalmaztam azt az ágazatot, a szövetkezetek tekintetében is, a kistermelők tekintetében is, amit az előzőekben elmondtam.
Azt hiszem, hogy a reményt is, ami a hozzászólásban elhangzott, egy bizonyos oldalról meg kell közelítenem. Éspedig nem tudom, kinek lehet reménye ebben a költségvetésben, hacsak azoknak nem, akik kimosták az olajtartályokat, és most a borhamisítással foglalkoznak. Azt hiszem, hogy talán amikor a kistermelőknek az adózását megközelítjük, nagyon siralmas az az újságcikk számomra, amikor kimegy az ellenőr, és több százezer hektoliter hamisított borkészítményt talál, és azt mondja, hogy nincs semmi törvény vagy lehetőség a kezében, hogy azt lefoglalja, hanem csak bizonyos esetekben 30 ezer forintra megbünteti.
Talán azt hiszem, hogy ez lett volna az első lépés, hogy erre találjunk ki a büntető törvénykönyvben valamilyen megoldást, nem pedig azt, hogy azok a hegyközségi szervezetek, amelyek oly nehezen alakultak meg az elmúlt, illetve ebben az évben, és oly nehezen tudják mindennapos gondjaikat, mindennapos problémáikat megoldani, különösen Tokaj-Hegyalján, most meg innen üzenjük nekik, hogy majd úgy lesz nektek jó, hogyha az adózás keretében beléptek a kistermelői adózásba, ezáltal megszűnik majd a borhamisítás. Nem tudom, hogy jó úton járunk-e.
Egy biztos. Itt már szó esett az állatok itatásáról; talán etetésről is kellene beszélni. Mert először meg kellene etetni az állatot, és úgy fejni - hogyha ez valamit mond önöknek.
Nagyon remélem, hogy kormánypárti képviselőim a kistermelői adózást majd úgy fogják a vidéken eladni, mint ahogy én annak idején a hegyközségi törvényt, de nem tudom, most hogyan fogok a tokaj-hegyaljai emberek elé állni, akiknek azt kell megmagyaráznom, hogy a szőlőtermelés mint olyan nem kistermelői tevékenység, bár remélhetőleg a parlament ezt nem fogja megszavazni, illetve azt fogja megszavazni, hogy a szőlőtermelés továbbra is kistermelői tevékenység.
És hogy még mi a remény? Vagy kinek van még remény? Hát annak a 10 százaléknak - gondolom -, akinek eddig sem volt gondja az országban, aki rendelkezik az ország 50 százalékának a jövedelmével.
És hogy a minisztériumnál maradjak, ami a témám is. Talán az a remény a mezőgazdaság szempontjából, hogy a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumnál a területfejlesztési alapok kapcsán olyan pénzek kerülnek leosztásra egy-egy megyékhez, hogy ezzel együtt tudnak élni; csak nem hiszem azt, hogy koncepcionálisan és összefüggésében ezeket a pénzeket úgy lehet koncentrálni, hogy valamilyen térségben elfogadható és jövőbe vezető, európai úton való gondolkodáshoz vezető pályázatok kapcsán kerüljenek felosztásra. Mert bizony nagyon sok érdek fűződik egy-egy megyében is, és ez a pénz, már látszott ez évben is, nagyon szétaprózódik, de bízom abban, hogy az FM és a KTM kapcsolata, a pályázatok kiírása valamilyen jövőbe mutató utat biztosít a pénzek racionális felhasználása szempontjából.
Tehát ez a remény, és én azt hiszem, hogy amikor mi reményről beszélünk, akkor meg kell fogalmaznunk azt, hogy el kellene végre gondolkodni azon - kedves mindnyájunknak -, hogy a mezőgazdaság és vidékfejlesztés alaptörvénye, amit nemzeti agrárprogramnak is lehetne nevezni, miért nem készül el és mit kell annak rögzíteni.
Mi, kereszténydemokraták, úgy gondoljuk, hogy az államnak világossá kellene tenni, hogy milyen szerkezetet és milyen szervezetet preferál. Milyen alapvető követelményeket támaszt a támogatások, illetve az állami garancia-vállalások feltételeként. Például a termelőnek értékesítési szövetkezet tagjának kell lenni, kamarai tagnak kell lenni, biztosítást kell kötnie, hisz azt hiszem, hogy ezt a biztosítás témát - már csak egy gondolat erejéig ennél maradva -, a mezőgazdaság nem egy "fedél" alatt van. Az ez évi időjárás is bizonyította, hogy bizony, a termelők nem sok mindent tehettek az időjárási viszontagságok miatt, és bármennyire volt Tokaj-Hegyalján rekordtermésnek ígérkező termés augusztus-szeptember közepén, amikor a háromhetes eső eljött, akkor már csak a felére vagy negyedére csökkent.
És én azt hiszem, hogy mind-mind ezek a dolgok csak komplexen kezelhetők, és természetesen a természetgazdálkodási követelményekkel együtt. Az ilyen feltételek teljesítéséhez szükséges lehetőségek és az intézményrendszer létrehozását és fenntartását azonban az államnak támogatnia kell, és el kell indulnia annak, amit államtitkár úr is nagyon sokszor hangoztat, hogy a szervezetlenség és az intézményrendszer és az információ hiánya - itt nemegyszer Juhász Pál is elmondta, hogy nem tudjuk, mi van ebben az országban.
Úgy gondolom, hogy az utolsó időszakban vagyunk, amikor ezt az intézményrendszert ki kell alakítani, ki kell építeni és tiszta képet alakítani az ország még gazdálkodni akaró emberei között. Mert itt elhangzott, hogy jobban járunk, ha a pénzt a bankba tesszük, mert nem biztos, hogy van olyan vállalkozás, hogy az megtérül.
Egy fontos dolgot szeretnék államtitkár úrnak a figyelmébe ajánlani az elmaradt térségek tekintetében, nevezetesen: bizony, nem lehet egy kalap alá venni ma a mezőgazdaságot sem, mert vannak jól működő szövetkezetek, vannak térségek, ahol szomszédos falvakban egyáltalán nem működnek szövetkezetek, sőt egyéni vállalkozók is, hogy azokban az elmaradott térségekben, ahol tényleg a vidéki lakosság annyira lecsökkent, nincs agrárértelmiség, felszámolták a szövetkezeteket, eladták az utolsó tengelyvégszöget is, hogy úgy mondjam, az államnak letelepedési támogatással, adókedvezményekkel vagy pedig éppen bizonyos preferálással - földterületek megvásárlásával - kellene segíteni a vidékre települőket.
Én azt hiszem, hogy a vidék lakosságmegtartó képességét, helyben maradását ez is elősegítené, és én nagyon remélem, hogy a költségvetésben erre is kerülhet sor - az FM költségvetésében -, hogy ha egy vidéki faluba egy fiatal agrárházaspár le akar telepedni, remélhetőleg, megfontolandó dolognak tartom, volt ez már az átkos rendszerben is, és nem biztos, hogy rossz volt, amikor agrár képzettségű házaspárok falvakba, vidékre települtek.
Végső soron ezzel kapcsolatban még azt szeretném elmondani, hogy ameddig ez az információs és intézményrendszer nem jön létre, addig ebben az országban csak a káosz fog uralkodni, mint ez már sokszor tapasztalható volt akár a tej, akár a sertés, akár a baromfi tekintetében. Bármilyen exportot elősegítő támogatást csak olyan exportáló kapjon vagy kaphat, amely a termelőkkel szoros együttműködésben, hosszabb távú integrációs kapcsolatban működik. Ennek a követelménynek elsősorban a termelők értékesítő szövetkezetei tudnak megfelelni. Elsődleges helyi, másodlagos regionális és harmadlagos országos szövetkezetek létrehozása és fenntartása elsődleges és fontos cél kell hogy legyen.
(12.10)
A költségvetésnek egy bizonyos részével hadd foglalkozzam, az FM költségvetésével, hisz a XII. fejezet, hogy úgy mondjam, ez az FM költségvetése, és ezeknek a céloknak a meghatározása és finanszírozása itt van felsorolva.
A minisztérium az 1997-es évi feladatait az alábbiak szerint határozta meg: a tulajdoni átalakulás folyamatának segítése, a szövetkezeti részarány-tulajdonosi földalapoknak a kijelölése, illetve befejezése, a megfelelő birtokméretek kialakításának ösztönzése, a szabályozott belső agrárpiac működtetése, és az euro-atlanti integrációba való felkészülés elősegítése.
Azt hiszem, hogy a kereszténydemokraták véleménye szerint az ágazat alapvető fontos feladata az agrárágazat piaci szereplőinek stabilitása, az újaknak a segítése, a támogatási rendszer hatékony működtetésével, valamint szervezet-, információs és marketingrendszer kiépítésével. Végül a vidékfejlesztés eszközeinek meghatározásával.
Helyes lenne ez a feladatmeghatározás, ennek végrehajtása azonban alapvető korszerűsítést igényelne, tehát a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a Pénzügyminisztérium, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium és az FM szoros együttműködésével végrehajtott feladatok nem mindig váltják be a hozzá fűzött reményeket, s maga az eljárás is időnként rugalmatlan.
Az FM-fejezet intézményhálózatának kiemelkedő feladatait a tervezet az alábbiak szerint határozza meg: tulajdonviszonyok rendezésében való közreműködés, ezen belül a szövetkezeti részaránytulajdon birtokbaadásának és kárpótlási földkimérésének a befejezése, ezenkívül az agrártámogatások rendszerének működtetése és ellenőrzése. Ez utóbbival kapcsolatban megjegyzem, hogy az agrártámogatások rendszerében a későbbiekben még kicsit részletesebben és módosításokat is próbálok javasolni és eszközölni.
Az anyag 3. oldalán szerepel az a megállapítás, hogy az illetmények 1997. évi emelkedését csak részben fedezi a költségvetési támogatás, ezért ezek forrása csak abban az esetben biztosított, ha a tervezett saját bevételek realizálódnak. Ennek érdekében átfogó díjtétel-növekedést kell majd végrehajtani.
Én úgy gondolom, hogy ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy a díjtételemelés problematikája kétirányú, nevezetesen egyfelől alkotmányossági szempontokat vet fel, mire jó példa volt a földhivatalok díj-, illetve illetékbevételeivel kapcsolatos törvénymódosítási javaslat vitája. Másfelől minden díjtétel emelésének a piaci racionalitás szab határt, és erre való tervezett bevétel mint forrás viszonylagos és bizonytalan.
Az anyag 2. cím alatt tárgyalja a szakigazgatási intézmények - mint a dekoncentrált szervek - költségvetését. Úgy gondolom, hogy az itt szereplő állat-egészségügyi, élelmiszer-ellenőrzési, szakigazgatási intézmények, valamint a növény-egészségügyi szakigazgatási intézmények finanszírozását a díjtételek jelentős emelése útján kívánja biztosítani. Megjegyzem, hogy a két intézménynek zökkenőmentes és magas színvonalú működtetése alapvető nemzeti érdek, és garanciája a nemzetközi kereskedelemnek, valamint az európai uniós csatlakozás előkészítésének.
Működtetésük finanszírozása a tervezett díjemelés útján, ha csak részben is, több mint kétséges. A földhivatalok önfenntartó célú bevételeit az igazgatási szolgáltatási díjtételek növelésével, illetve egyes igazgatási szolgáltatások díjtételes szolgáltatásokká történő tervezett átalakításával kívánja biztosítani a tervezet.
Különösen bizonyítást nem igényel, hogy a tulajdonviszonyok átalakulása kapcsán milyen jelentőséggel bír az ingatlan-nyilvántartás közhitelességének és naprakészségének biztosítása, amely az elkövetkezendő években még jelentős pénzeszközöket igényel annál is inkább, mert - mint az közismert - az ingatlan-nyilvántartás szerepe a rendszerváltozás óta minőségileg változott meg. Hiszen a korábbi ideológia szerint - legalábbis a külterületek esetében - az ingatlantulajdon-jog jelentőségének fokozatos megszűnésével számolt az akkori politika.
A 6. cím alatt az anyag a mezőgazdasági középfokú és szakoktatási és szaktanácsadási intézményeit tárgyalja, megállapítva: a gyakorlati képzés korszerűsítésével összefüggésben kiemelt feladatot jelent a tanüzemek fejlesztése. A megállapítással alapvetően egyetértünk, de azért kifogásolható, hogy ezen intézményeknél mindössze 340,5 millió forint felhalmozási kiadás kerül megtervezésre.
A 10. cím a fejezeti kezelés előirányzatait tárgyalja, ezen belül a mezőgazdasági birtokrendezés feladataira 700 millió forint, a Magyar Agrárkamara gazdajegyzői hálózata üzemeltetésének 600 millió, az euro- atlanti integráció előkészítésére pedig 500 millió forint áll a fejezeti kezelési előirányzatok rendelkezésére. A tervezett összegek - megítélésünk szerint - rendkívül alacsonyak. A gazdajegyzői hálózat működtetése alapvető fontossággal bír az átalakuló mezőgazdaság működések területén. Az agrárkamara rendkívül beszűkült anyagi lehetőségei nem teszik lehetővé a hálózat fejlesztését, ezért magasabb támogatási összeg biztosítása lenne indokolt.
Az 1994. évben elfogadott termőföldtörvény 26. §-a rendelkezik arról, hogy a tulajdonosok széttagolt, külterületi termőföldjének összevonásával a természeti adottságokhoz jobban igazodó termelési feltételek kedvezőbb üzemi méreteket, az együttesen művelhető családi birtokok kialakítása céljából a település területére vagy annak természetes határokkal elkülöníthető, egy részére kiterjedő birtokrendezési eljárást kell lefolytatni. Az általános birtokrendezési eljárásra külön törvény rendezései az irányadóak. Ennek a törvénynek az előkészületi munkáit mielőbb meg kell kezdeni, illetve a törvényjavaslatot a parlament elé kell terjeszteni.
Az előzőekben jelzett agrártámogatási rendszer korszerűsítésére a piacgazdaság elvei szerint működő, a magántulajdon dominanciáján alapuló versenyképes agrárgazdaság kiépítése szükséges. A statisztikai adatok - sajnos - azt bizonyítják, hogy a mezőgazdasági termelés csökkenése ugyan megállt, de ha így halad tovább, akkor a talajerő-visszapótlásnak a rossz következménye folytán csökkenés is beállhat.
De reméljük, hogy az 1996-ban minimális mértékű termelésnövekedés áll elő. Aggodalomra ad okot azonban a kalászos gabonák termelésének csökkenése. Környezetvédelmi szempontból talán önmagában pozitívan érzékelhető a műtrágya-felhasználás - az elmúlt években mutatkozó - szinte zuhanásszerű csökkenése. A csökkenés mértéke azonban már messze meghaladja a környezetvédelmi szempontból indokolt mértéket, és a valóságos oka a termelők pénzhiánya, ezért ilyen mértékű műtrágya-felhasználás csökkenése már a talajerő-visszapótlás kárára történik. Ugyanez vonatkozik a növényvédelem és a növényvédőszerek alakulására is. Az állatállomány területén szintén hasonlóan és kedvezőtlenül befolyásolja a termelési kedvet az abraktakarmány-árak ugrásszerű növekedése, kiszámíthatatlansága.
Az agrártámogatási rendszer korszerűsítésének a kereszténydemokraták szerint a főbb elemei a következők lehetnének. A támogatás jelentős hányadát a termelők kapják meg. Ennek hangsúlyozása azért indokolt, mert jelenleg fordított tendencia érvényesül, és a támogatás túlnyomó része a közvetítő kereskedelem és a vegyes tulajdonú, privatizált élelmiszer-feldolgozó szféra megsegítését szolgálja.
Fokozni kell az állami beavatkozást, pozitív értelemben, az alapvető mezőgazdasági termékek árának befolyásolását. Létre kell hozni a földjelzálog-hitel intézményrendszerét, és kiemelt szerepet kell biztosítani az agrártermelés (Az elnök megkocogtatja a poharát, jelezve, hogy a felszólalási idő letelt.) biológiai alapjainak megőrzésére.
Végezetül pedig egy mondatot szeretnék, hisz nagyon sok gondolat elhangzott itt vetésről, jó termőföldbe hulló magról. A magvető kimegy a földre, és némely mag az útszélre esik, eltapostatik, és az megsemmisül. Némely mag a sziklára esik, de nem ver gyökeret, és elpusztul; némely mag pedig a tövisek közé, és a tövisek elnyomják. De némely mag a jó földbe esik, és az százszoros termést hoz. Remélhetőleg a némely mag, amelyik százszoros termést hoz, az itt megtalálható. (Az elnök megkocogtatja a poharat, ismét jelezve, hogy a felszólalási idő letelt.) Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem