DR. SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA
DR. SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA
DR. SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az államtitkár úr igen rövid expozéjának megfelelően, igyekszem én is rövidnek lenni.
Kedves Képviselőtársaim! Az, hogy a társadalombiztosítás 1996-os pótköltségvetéséről kell tárgyaljunk, ez ténykérdés, hiszen törvény írja elő, hogyha meghatározott határt elér vagy meghalad az eredeti törvényjavaslathoz képest a valóság, akkor pótköltségvetést kell készíteni. Meggyőződésem, hogy arról sem nagyon érdemes különösebb vitát nyitni, hogy ez a hiány - mert itt, sajnos, arról van szó - ennyi vagy annyi, hiszen ez is ténykérdés. Eső után köpenyeg, amit most tennünk kell. Legfeljebb rosszkedvűen meg tudjuk állapítani, illetve meg kell állapítsuk, hogy 1996-ban a Nyugdíjbiztosítási Alap hiánya 21 357 millió forint, az Egészségbiztosítási Alap hiánya pedig 31 799 forint lesz.
Sokkal érdekesebb és tanulságosabb viszont arról beszélni, hogy milyen okokra vezethető vissza ennek a - mi tagadás, igen jelentős mértékű - hiánynak a jelentkezése. Többen állítják, hogy már az eredeti költségvetési törvény elfogadásakor is tudni lehetett, hogy az abban foglaltak nem lesznek tarthatók, hiszen a bevételi oldalon túlságosan vastagon fogott a ceruza, a kiadások felmérésekor viszont ennél kevésbé fogott vastagon. És ezzel tulajdonképpen már is ott vagyunk a tb ügyes-bajos dolgai között, az egyik legnagyobb kérdésnél, vagyis: vannak-e előre jól behatárolható és megbízható bevételei a társadalombiztosításnak? Bizony, ehhez sem kell különösebb, nagyon nagy tudomány, nincsenek, mert ha lennének, nem kellene most sem, és az előző években sem pótköltségvetésekkel bajmolódni.
Az, hogy valóban megbízható és előre legalábbis megközelítőleg jól bemérhető bevételei legyenek a tb-nek, azt kell hogy mondjam, elszánt erőfeszítések folynak, de ez egyáltalán nem egy könnyű dolog. Ezzel ellenzéki - néhai (Sic!) kormánypárti - képviselőtársaim is, ha másnak nem, a tapasztalatnak okán elszenvedői és tapasztalói is voltak. Mert ők sem, mint ahogy eddig mi sem, nemigen tudtunk ezzel a gigászinak nevezhető feladattal mit kezdeni. Mert ma Magyarországon, kedves képviselőtársaim, egy olyan egészségügyi rendszert kell fenntartsunk, ami kénytelen világpiaci árakon működni, és csak lassan feltápászkodni képes gazdasági teljesítmény talaján van. És egy olyan nyugdíjrendszert kell - legalábbis egyelőre - tudomásul vegyünk, ahol az adott gazdasági év eredményei a legmeghatározóbbak.
De akkor mégis, kedves képviselőtársaim, hogyan lehet, legalább egy év próbáját kiálló költségvetést készíteni? Többen állítják, hogy nemcsak a bevételi oldalon érdemes kereskedni, hanem a kiadásin is lehet. Nosza - mondják ők -, vegyük lejjebb a kiadásokat. Nos, ezek a kiadások, legalábbis a legnagyobb tételeket illetően, már megkarcsúsodtak, ha más mián nem is, hát az infláció okán. Egyáltalán nem egy örömteli megállapítás, de jó tudni, hogy az utóbbi öt évben az egészségügyre fordított kiadások reálértékben több mint 40 százalékkal csökkentek, és a nyugdíjakkal is hasonló a helyzet.
A kiadási oldal tehát - és ez sem túl nehéz következtetés - nem faragható tovább. Marad a bevételi oldal megerősítése, ami - lássuk be és mondjuk ki - nem fog érdekek sérelme nélkül történni. Mert elvenni, még többet elvenni csak onnan lehet, ahonnan van mit. És ez így, tudom, egy kissé gyermetegnek és nem túlzottnak fennkölt megállapításnak tűnik, de attól még igaz.
Az természetesen már a mi felelősségünk, hogy ezeket a plusz bevételi forrásokat hogyan és miképpen találjuk meg. Kiket és milyen mértékben fog a jövőben többletfizetési kötelezettség terhelni? Minden bizonnyal nem szükséges képviselőtársaimnak utalni arra, hogy éppen most próbáljuk ezeket a plusz bevételi forrásokat megtalálni, például akkor, amikor az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvényjavaslatot tárgyaljuk, és majd később - reményeink szerint - a nyugdíjreformot is. Egy pótköltségvetési tárgyalás azonban nem alkalmas fórum arra, hogy számba vegyük a tb valamennyi gondját és baját és teendőit. Itt és most elég ennyi. Ha valóban minden fontos részletkérdést tisztázó tárgyalásra majd a tb-t érintő szaktörvények tárgyalásakor kerüljön sor.
Végezetül még egy fontos dologról szeretnék beszélni, amiről nem lehet eleget. Ez pedig a bizalom kérdése. Mást sem tartok fontosabb ügynek, mint hogy sikerüljön helyreállítani vagy sokkal inkább megteremteni egy olyan társadalombiztosítási rendszert, amiben bíznak a szolgáltatást igénybe vevők, azaz mi mindannyian. Mert most kivétel nélkül úgy érezzük, hogy csak fizetünk, fizetünk, és cserébe nem sokat kapunk. Halaszthatatlannak ítélem legalább az első lépések megtételét ennek a bizalomnak a megteremtése iránt. Ugyanakkor nincsenek illúzióim, ez sok-sok év, jól működő év eredménye lehet csak - és nem csak a társadalombiztosítás területén.
Most viszont nemigen van mit tenni, a valósághoz kell igazítani a társadalombiztosítás 1996-os költségvetését még akkor is, ha nem tetszik túlzottan a törvényjavaslat tartalma. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
