DR. DOBOS KRISZTINA

Teljes szövegű keresés

DR. DOBOS KRISZTINA
DR. DOBOS KRISZTINA (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr, és igyekszem nagyon rövid lenni, hiszen véges a frakció számára juttatott idő. Két mondatra szeretnék reagálni.
Az egyik: Ungár képviselőtársam azt mondta, hogy megváltozott az oktatás finanszírozása. A közoktatásban ugyanolyan normatív finanszírozás van, bár kétségtelen, hogy a közoktatási törvény előírja, hogy a két évvel ezelőttinek a 80 százalékát kell fedezni a normatívának, de a Pénzügyminisztérium képviselője elmondta, hogy ez azt jelenti, hogy a tényleges költség 58 százalékát fogja ez évben fedezni. Hát ez kétségtelen tény.
A másik pedig, én úgy gondolom, hogy aki Magyarországon él, az pontosan tudja, hogy valóban elindult egy olyan folyamat, hogy a család jövedelmétől függ, hogy milyen oktatásban tud a gyerek részt venni, hiszen nemcsak a tandíjról van szó a felsőoktatásban, hanem többször elmondtuk, hogy akár egy középiskolai kollégiumi díj - tehát hogy egy más településre menjen és egy valamilyen speciális iskolába jelentkezzen -, vagy akár azt veszem, hogy nyelvet tanuljon - márpedig nem nagyon lehet nyelv nélkül ma már boldogulni -, ezek mind olyan pluszköltségek, amelyek a családokat terhelik.
Tehát ezek azok a momentumok, amelyek kétségtelenül arra ösztökélik azokat a családokat, akik kisebb jövedelemmel rendelkeznek, hogy akár elhalasszák, vagy akár véglegesen azt mondják a gyerekeiknek, hogy nem tudják finanszírozni a továbbtanulást, és ez nemcsak az elszakítást jelenti, hanem azt is, hogy a következő nemzedék számára is az elszakítás, tehát a két pólus közötti elszakadás véglegessé válik; és ez a nehéz dolog, és ez, a mobilitás hiánya mutatja azt, hogy valójában a családok depressziós megnyilvánulásai megjelennek. Tehát én azt hiszem, hogy ezt azért fel kellene ismerni, és kellene ez ellen tenni. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem