DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Valószínűleg nyelvbotlás volt Bauer Tamás képviselőtársamtól, aki Thatcher asszonynak a nagyon sikeres gazdaságpolitikáját mint konzervatív-liberális politikát minősítette. Úgy gondolom, hogy ez nem lenne jó külpolitikailag és diplomáciailag sem, mert ez ellen föltétlenül tiltakozna a konzervatív párt, Anglia most már lassan 15 éve vezető pártja, de a liberálisok is, mert úgy gondolom, hogy például a bányászsztrájknak a leverését, amely több mint egy éven át tartott, semmiképpen nem lehet a liberális gazdaságpolitika - legalábbis véleményem szerint - jellemző jegyének tekinteni. Úgy gondolom, hogy ezt a tévedést, nyilván nyelvbotlást, helyre kell itt tennünk, hogy megússzuk a Magyarországot ért egyéb támadásokat.
El kell mondanom azt, hogy Angliában nagyon tisztán őrzik ezeket a hagyományokat, hisz Angliában a liberális párt az egyik nagy történelmi párt, ha utóbbi időben az eredményei ezt nem is igazolják, rendkívül negatív a sikerük és az eredményük a választások során. Ennek következtében föltétlenül lényeges itt az elválasztás, és nem lehet két gazdaságpolitikát összemosni.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem