DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Én azt hiszem, hogy itt többszörös félreértésről van szó. Orosz István nagyon tisztelt képviselőtársam azt mondta, hogy az államvagyon az megvan. Hát megvan Tocsiknál, megvan a maffiózóknál, megvan egyes sikkasztó bankgazembereknél. Megvan ez az államvagyon - nyilvánvalóan ez ugyanolyan a felfogása szerint, az energia-megmaradás elve, amely mindig változatlanul megvan a világűrben, de hogy ez nem hasznos magyar államvagyon, az, hadd mondjam el, hogy az biztos. És amikor az államvagyon kategóriájáról beszélünk, akkor csak azokról a tőkékről, eszközökről, beruházási javakról tudunk csak beszélni és lehet csak beszélnünk, amelyet az ország, a nép, a nemzet érdekében föl lehet használni. Én nem tudom, lehet, hogyha visszaszerezzük majd Tocsiktól, meg visszaszerezzük a milliárdos rablásokat a bankároktól, meg a bankkonszolidációra kiadott 400 milliárdos vagyont azoktól, akik ezt felvették, ha ez visszaszerezhető lesz, akkor talán néhány százaléka - néhány százaléka! - az államvagyon fogalmába is tartozhat. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem