DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Mélyen tisztelt Országgyűlés! Miakich képviselőtársunk az alapfokú politikai-gazdasági szemináriumok egykori anyagából állíthatott olyat, hogy itt Thatcher - 'técser' vagy 'szecsör', kétféleképpen is ejti ma a világ - (Moraj a teremben.) munkásságában tulajdonképpen megvalósult egy liberális gazdaságpolitika. Én elég sokat foglalkoztam életemben gazdaságpolitikával, sok éven keresztül. Én úgy tudom, hogy Smith-nek a gazdaságpolitikáját lehet klasszikus liberális gazdaságpolitikának tekinteni, és semmiképpen nem lehet az angol konzervatív pártnak a politikáját liberális gazdaságpolitikának nevezni.
(9.20)
Legfeljebb azt mondhatjuk, hogy egyes elemeiben visszacsengtek, bár éppen azt hiszem, hogy a smith-i gazdaságpolitika ellentétes volt mindazzal, amit az angol miniszterelnök asszony kifejezett. Én magam részéről úgy érzem, hogy itt valami nagy zavar van, és jó lenne, hogyha ezek tisztázódnának, mert tényleg ilyen alapfokú hiányosságban, amit a képviselő úrnak a felszólalása mutatott, nem lehet továbbjutni gazdaságpolitikai és elméleti gazdasági kérdésekben. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem