FEKETE GYÖRGY
FEKETE GYÖRGY
FEKETE GYÖRGY (KDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Televíziónézők és Rádióhallgatók! A magyar... (Közbeszólás a kormánypárt oldaláról: És a határainkon túl élő magyarok.) Igen, és a határainkon túl élő magyarok - köszönöm szépen a kiigazítást. (Moraj.) A magyar kereszténydemokraták az egymás után következő évek legfontosabb politikai tennivalójának a következő év költségvetési törvényének tárgyalását tekintik - természetesen.
Minden évközi szakmai munkát ez határoz meg. Keretei között mérhető a visszaesés, a stagnálás vagy a fejlődés számos állomása. Teljesítése maga a mérce: tehát a kormányzó pártok filozófiája, gyakorlati lépései, igazmondása és a nemzet előmenetelének kontrolljára mérce. Vizsgálatának fontossága ugyanakkor megköveteli, hogy ennek a vizsgálódásnak legyen egy átlátható módszere.
A magam vizsgálati módszere az, hogy az éves költségvetési viták előtt nemcsak a törvénytervezetet szoktam a lehetőségek mértékéig megtanulni, hanem újra és újra átolvasom a kormány 1994-es programját, annak különösen a 7. fejezetét - és most itt témaváltás következik -, a "Kultúra, a média és a civil szervezetek" címet viselő 7. fejezetet. Olvasás és a törvénytervezet összevetése között sohase felejtem, hogy a kultúra nem forradalmi és nem modernizációs képződmény, hanem tervek, cselekedetek és eredményeik folyamatos egymásra épülése: szerves építmény tehát, aminek sajátságos tartószerkezete, autonóm statikája van.
A hatalomnak ezért nem irányítania, hanem életfeltételeit kötelességszerűen megteremtenie kell csupán, és hagynia kell élni, vagy hagynia kellene. Nem intenzív továbbá életben tartani, hanem élni, és okosan figyelni a változásait, rajta tartani pulzusán az ujjakat. Ezek a változások minden normális polgári demokráciában a kultúrára annyira jellemző kettős természettel bírnak. Egyrészt megtartóak, másrészt növekedést kívánóak.
Nagyobb ostobaság ugyanis alig képzelhető el, minthogy az egyébként is "álságos" politikai manőverként, népbutításként is alkalmazott stabilitásteremtés fogalom a magyar kultúrára is alkalmaztassék. Szerencsére a kultúra szellemi értelemben stabil, csak éppen szelektált manapság. Stabil, mert visszafelé nem korrigálható, mint maga a történelem - ezt is gyakran tapasztaljuk -; így lehet a létező legszubjektívebb szellemi kategória, a kultúra a legobjektívebb. A szelektálásra pedig a művelődési tárca kialakította belső természetéből következő saját mechanizmusát. Ez a kézi vezérlésre tett kísérleteken alapszik - valljuk be: nem is eredménytelenül -, mint a legkorszerűtlenebb módszer visszalopásán a modern államigazgatásba.
Nem titok, hogy az én kultúraértelmezésem tágabb az átlagosnál, vagyis nemcsak a művelődésre és a művészetekre vonatkozik, hanem minden olyan jelenségre, amelyben a tanulás folyamatában megszerzett mindenfajta tudás és a nélkülözhetetlen emberi invenció egyszerre jelenik meg. A kultúrát ebben a sokféleségben tekintem tehát az értelmes emberi lét alapjának, és sok tekintetben céljának is. Ebből származtatom le nélkülözhetetlenségét, végtelen érzékenységét - vagyis sérthetőségét is -, de célszerűségét és isteni eredetét is egyszerre.
Ezek után nézzük meg, hogy mit ír a kormányprogram erről a dologról - nagyon rövid áttekintésben. Filozófiájának kétoldalas leírása után a megvalósítás érdekében az alábbi intézkedéseket tervezi, idézem: "A központi, illetve a helyi önkormányzatok kulturális feladatainak és finanszírozásukra jogosult kulturális tevékenységek körének meghatározása". Nyugodtan mondhatjuk: eltelt két és fél év, ebben a dologban semmi nem történt. Nem történt meg ezeknek a feladatoknak a szétosztása, és ezeknek a szétosztásoknak a jele nem jelentkezik a költségvetésben.
Másodszor: "A nemzeti kulturális intézmények megbízható működését elősegítő vizsgálatok lefolytatása". Nem folytak le ezek a vizsgálatok, ha lefolytak volna, a kulturális bizottság tagjának - nekem - tudni kellene erről, sőt, az történt, hogy a kiemelt nemzeti intézményeket és a nemzeti intézményeket - összesen 27-et - végletesen összekevertek; így kerülhettek nagyon fontos, kiemelt nemzeti intézmények és a nemzeti kultúra szempontjából nem másodlagos, de kevésbé fontos intézmények egyenlő elbírálás alá.
Harmadszor: "A szakmai törvények: könyvtári, levéltári, múzeumi, közművelődési, szerzői jogi, film-, műemlék-, műkereskedelem- és aukciótörvények előkészítését el kell végezni." Nem történt meg az előkészítés, kedves képviselőtársaim! Egyetlenegy törvényt hozott a kormány a kultúra területén - a levéltári törvényt -, de bizonyos előkészítési fázisban vannak ezek a törvénynek, de a kulturális bizottság előtt sem járt még egyetlenegy sem belőlük.
Negyedszer: "A Nemzeti Kulturális Alap működésének felülvizsgálatát, finanszírozási forrásainak újbóli meghatározását". Az a meglepő fejlemény van e tekintetben az 1997-es költségvetésben, hogy a Nemzeti Kulturális Alaptól elvonták az állami támogatást úgy, hogy közben a megígért járulékolási rendszernek a továbbfejlesztése nem történt meg, illetve egy tavalyi járulékoltatás többlete megtörtént, és Bauer Tamás képviselő úrnak elmondom - nyilván nem tudja - rövid történetét ennek a dolognak.
A Nemzeti Kulturális Alap gondolata 1983-ban született meg a Hazafias Népfrontban. Közel 10 évig érlelődött, különbözőfajta politikai pártállású és felkészültségű kultúremberek agyában, míg végre a Nemzeti Kulturális Alap törvénye - mint érzésem szerint e pillanatban is legkorszerűbb kulturális kezdeményezés - megszületett. Ez akkor az alapkoncepcióban arra alapozódott, hogy minden létező magyar terméket, minden létező magyar terméket egy iszonyúan kicsi - több ezred, vagy tíz ezrelékes - járulékkal nem sújtani kell, hanem tőle ezt az áldozatot meg kell követelni. Ezt senki sem fogja megérezni, viszont olyan hatalmas pénzek akkumulálása válik ezen keresztül lehetővé, ami a költségvetést igen nagy mértékben tehermentesíti, és ennek a különböző szakkuratóriumok létrehozásával - körülbelül 150 szakkurátor ítéli meg ezeket a pénzeket - társadalmasítani lehet az elosztást, tehát ki kell vinni a Művelődési Minisztériumból ezeket a pénzeket.
Ennek a kezdeti lépése megtörtént, s hogy a járulékoltatást nem lehetett kiterjeszteni minden magyar termékre, abban az a forradalmi helyzet volt igazán az akadály, ami az 1990-es évek első felében jelentkezett abban a magyar iparban és abban a magyar kereskedelemben, amelynek a kondíciói teljesen összezavarodottak voltak. Az alapkoncepció benn van a Művelődési Minisztériumban, ezt tartalmazza, ezt kellene valamilyen módon egyre inkább megközelíteni, ez a költségvetés azonban nem gondoskodik róla. Nagyon nagy kérdés, hogy az a betervezett 1 milliárd 300 millió járulékoltatási költség tud-e majd jelentkezni a különböző pénzeket megítélő bizottságokban, ami annyit jelent, hogy a színházi élet, a múzeumi támogatások egy része, a képzőművészet, az iparművészet, az irodalom, a folyóiratkiadásnak a pénzei nem lesznek meg az év elején természetesen. Ezt járulékoltatásból az év elején legalább 3 hónapig nem lehet biztosítani.
(9.50)
Minden kuratórium majd áprilisban kezdi el a munkát, ami igen súlyos következményekkel fog járni. Ez a tünet már tavaly is jelentkezett, akkor azonban még volt egy olyan minimális néhány száz milliós állami támogatás, ami kihúzta ebből a sárból a Nemzeti Kulturális Alapot.
A kulturális program továbbá a közalkalmazottakra vonatkozóan azt mondja, hogy a szakszervezeteket, szakmai szervezeteket - bocsánat - be fogja vonni különböző fajta tevékenységbe. Ez sem történt meg. Ha valahol halott az érdekegyeztetés, ez a kultúra területén teljesen halott. Nem véletlen, hogy minden héten van a sajtóban olyan szakszervezeti, kamarai, egyesületi és társadalmi szervezeti megnyilvánulás, amely tiltakozik teljes negligációja ellen. Ez vonatkozik a törvény-előkészítő munkára is, azoknak a törvényeknek az előkészítésére, amelyek közül ötöt az előbb felsoroltam.
Nonprofittörvényt kell kidolgozni, mondja hetedszer. A nonprofittörvény előkészületi állapotban van. Ez a kormány meg fogja élni végét akkor, mivel ez a nonprofittörvény a legminimálisabb hatásában jelentkezni fog a magyar kultúra területén.
Felsorol még itten három-négy olyan dolgot, amire nem kívánok kitérni, a részletes vitában természetesen erről is beszélni fogunk.
A második pont a média volt. Elolvasom az első passzusát, gyönyörű szöveg: "A minél teljesebb nyilvánosság, az információ és a vélemények szabad áramlása, valamint a kulturális sokszínűség érdekében a kormány elsődleges feladatának az írott és az elektronikus sajtó szabadságának, valamint a kommunikációs eszközökhöz való hozzáérés legszélesebb lehetőségének biztosítását tartja. Lapok, rádiók és televíziók versengését a sajtószabadság legfőbb garanciájának tekinti." Gyönyörű deklaráció.
Hadd mondjam belső örömmel, hogy voltaképpen a kulturális fejezetnek, a 7. fejezetnek ez a médiafejezete az, amelyik a legelőrehaladottabb állapotban van. Az itt három oldalon felsorolt különböző fajta tervekből két és fél oldal a médiatörvény címen nemcsak elhíresült, hanem meg is híresült törvénnyel foglalkozik, mint szükséglettel. Foglalkozik azokkal a pontokkal, amelyek a médiatörvény kondícióinak meghatározásában lényegesek. Ebben komoly előrehaladás van, meg kell mondani. Nyilvánvalóan azért, mert magában a kulturális bizottságban is sikerült azoknak az abszolút minimumoknak az egyetértését megszerezni ellenzéki és kormánypártok között, amely minimumok nélkül nem születhetett volna meg a médiatörvény, és amely minimumok a korábbi kormányzás ideje alatt nem tudtak létrejönni.
Lehetetlen azonban ezzel kapcsolatban is megjegyzés nélkül hagyni, hogy miután életbe lépett a médiatörvény, a kormány egy nyári határozatával azzal teljesen ellentétes, alkotmány- és törvénysértő határozatok sokaságát, öt ilyen határozati pontot hozott, amelyik a finanszírozásra, a pénz kezelésére, a kuratóriumok jogkörének erőteljes megcsorbítására irányult. Hála istennek, ezeknek is jó része még a kormánypárti kulturális bizottsági tagok számára sem volt túlságosan szimpatikus, sőt, egy részüknek teljesen elfogadhatatlan volt, és így egy része ezeknek szerencsére nem emelkedik törvényerőre, mint ahogy én ezt most tudom. A másik része pedig megmarad olyan taposóaknának, amely taposóaknákkal a következő hónapokban vagy években sűrűn fogunk találkozni.
Az rt.-k megalakításának és a médiavagyon feltérképezésének és felmérésének késleltetése kormányerővel, kormánytámogatással történt. Mintegy fél évet, háromnegyed évet késtek ezek a munkák. Ezek igen tetemes vagyonvesztéshez vezettek, és őszintén csodálkozom, hogy ezeknek a milliárdoknak az elveszése és a rádióból, televízióból, de különösen a televízióból való kifolyása senkinek nem szúrt oly mértékben szemet, mint ahogy ezt a dolog megilletné.
A kormány mind a mai napig s ennek a tárgyalt törvénytervezetnek a keretein belül sem gondoskodik a tisztességes közszolgálat anyagi szükségleteinek állami garanciáiról, illetve mindazok a közszolgálat finanszírozását szolgáló garanciák, amelyek a médiatörvénybe be vannak építve, a költségvetési törvényben nem jelentkeznek - és ebből is lesznek még gondok.
A sajtóról. A sajtó, mint tudjuk - és nem az én megállapításom, hanem neves nemzetközi szervezet megállapítása -, Magyarországon újra csak korlátozottan szabad. Az én olvasatomban ennek két oka van: az egyik, hogy korlátozva van a politikai értelemben egyoldalú tulajdonlás miatt, tehát valahol érdekeiben, politikai orientációiban monopóliumok jöttek létre - még ha ezek a monopóliumok nem is az utolsó két esztendőben, hanem már '89-'90 előtt létrejöttek a magyar sajtó eladásával. De még szomorúbb a korlátozott sajtószabadságnak az a tünete, hogy életbe lépett az öncenzúra, a jól felfogott politikai és gazdasági, személyes érdekekből adódó öncenzúra, a hatalomnak való lefekvésnek a jól látható jele. És ezúton kell megköszönni mindazoknak az újságíróknak és publicistáknak azt a küzdelmét, akik saját tulajdonlási szándékaik ellenére is megkísérlik a magyar nemzet plurális tájékoztatását és a tisztességes sajtómunkát lehetséges kereteik között elvégezni.
Civil szervezetekről szól a harmadik passzus, amelyik a civil szervezetek fontosságát, a kormánymunka külső megtámasztását, az állam kivonuló finanszírozásával párhuzamosan a különböző fajta kulturális feladatok vállalását tűzi ki célul. Ugyanakkor nem készült el - mint említettem - a nonprofittörvény, amelyik lehetőséget nyújtana ilyenfajta munkára, megbuknak az érdekegyeztetési tárgyalások. A kulturális törvény-előkészítésből sorra kimaradnak a civil szervezetek, finanszírozásukból drasztikusan előbb vonul ki az állam, mint hogy saját lábraállásuk ezt követni tudná. Tudjuk, hogy a művészeti szövetségek némelyike már csak egyhetes inspekciót tart. A szövetségeiben nem tud ülésezni, nem tudja lapjait, nyomtatványait kiadni, gyakorlatilag a létezésnek az abszolút alsó küszöbhatárán van, és csak belső alkotói szolidaritás tartja őket össze.
Megszűnt végül - és ez egy nagyon súlyos tétel -, megszűnt az a korábbi gyakorlat, hogy különböző kuratóriumok tagjait ezek a szervezetek maguk delegálják. A Nemzeti Kulturális Alap létrehozásakor annak idején nagyon jó példát mutattunk abból, hogy hogy lehet rábízni a társadalmi szervezetekre a kuratóriumok kiválasztását. Helyette újra a minisztérium maga választja ki, a miniszter személyesen választja ki a kuratórium tagjait. Legutoljára a Könyv Alapítványnál voltak ennek jelei és ez megint az elmúlt évtizedek félbolsevik gyakorlatára emlékeztet.
Ezek után nézzük meg, hogy ezeknek a megállapításoknak a rávetítése a konkrét törvénytervezetre hogy történhet! Először a honoráriumok járulékoltatása címen elhíresült terv lényeges ellentételezés nélkül a társadalombiztosítás kiterjesztésébe és a nyugdíjazásba. Ezt tegnap pontosan megállapítottuk a kulturális bizottságban. A Pénzügyminisztérium tegnapi bevallása szerint mintegy 47 milliárd forintot von ki a magyar kultúrából. Ez egy olyan övön aluli támadás a magyar kultúra ellen, ami egyszerűen szinte alig minősíthető. Helyette pedig 4,5 milliárd kompenzációt ajánl, tehát 10-12 százalékot, aminek igazságos elosztása teljes képtelenség, és én mint valahai magyar államigazgató pontosan tudom, hogy 30-40 ezer kifizetőhelyre semmilyen módon igazságosan kompenzációt el nem lehet osztani.
Nyílt támadás ez az értelmiség és a szakértelmiség ellen, amelyik ma már - itt az értelmiségről van szó - szinte bűnös bénultsággal viseli ezt az akciót. Egyik része nyílván máshonnan van finanszírozva, tehát fütyül az egészre; a másik nem érdekelt a dologba, mert míg a első kormányperiódusban jól kichartázta magát, és abban a skizofréniában él, amely még nem engedi meg a felszólalást; a harmadik panaszai nem hallatszanak szervezetlenség folytán el az illetékesekhez; a negyedik kategória már olyan félelemben él az egzisztenciális kiszolgáltatottsága folytán, hogy emiatt nem mer felszólalni. Ez a '60-as, '70-es évek értelmiségi belső lelkiállapotra mutat.
A 4,5 milliárdos kompenzációra - és ez is tegnap kiderült a kulturális bizottsági ülésen - még nincs elosztási módszer, még nem találták ki az elosztási módszert. Nyilvánvalóan bekerül a minisztériumba, ahol soha még a magyar Kulturális Minisztérium történetében ilyen nagyságrendű összeg minisztériumi elosztásra nem került. Ez a tárca kezében van, erre mondják azt, hogy ügyes, valóban nagyon ügyes.
(10.00)
Ez a pénz abszolút primer politikai célok elérését is jócskán elősegítheti a következő másfél évben, egészen a választásig, és semmi kétségem nincs, hogy nem fog megtörténni.
Emellett terveződött be az a mintegy 700 milliós kulturális feladatfinanszírozás, ami szintén minisztériumi elosztású, ez is példátlan. Megvannak tehát az állami rangra emelt újfajta kiválasztás és kasztosítás anyagi feltételei, az elit-vazallus ellentétek nyílt pénzügyi támogatásával.
A kulturális költségvetés nem indít új beruházási akciókat, a korábbi kormányzás indíttatásaiból él, felavat mindent, amit elődei kezdeményeztek - Műcsarnokot, Nemzeti Múzeumot, Vígszínházat, Természettudományi Múzeumot, Millecentenáriumi Emlékkiállítást és mindent - és a "fűnyíró elv" alkalmazásával nem állít fel prioritási sorrendeket, mert a prioritások számon kérhetők, a nivellálás nem kérhető számon.
A Nemzeti Színház az egyetlen induló projekt, amelyik viszont szembeköpi azokat, akik a Nemzeti Színház ügyéért dolgoznak, és a legkisebb színházat kívánja megépíteni Magyarországon, befogadóképessége, karaktere létrehozásába pedig nem vonja be azoknak a körét, akik azokat az induló pénzeket - ugye, azt a mintegy 1,5 milliárd forintot - előteremtették társadalmi gyűjtésből, amivel a kormány indul, és ebből mindössze 300 milliót tervez a jövő évre.
A szaktörvények késésének oka nyilván az, hogy a költségvetés-tervezet nem tartalmazza azokat az összegeket, amelyek azok életbeléptetéséhez elengedhetetlenül szükségesek volnának. Politikai haszna pedig az, hogy a kulturális kormányzat a kézi irányítást állítja előtérbe, így érvényesülhet saját ideológiája a leggátlástalanabbul. Az érdekegyeztetések kényelmetlen kázusa is így takarítható meg legjobban, hogyha nincs kulturális törvénykezés.
Kedves Képviselőtársaim! Egy határaiban, nyelvében permanensen támadható kis ország számára, különösen az átváltozás megrendítő gazdasági és társadalmi sokkja közepette, elsőrendű kötelessége a nemzeti kultúra őrzésének, ápolásának és fejlesztésének a dolga. Ehhez kellenének elsősorban a biztos költségvetési garanciák, a támadhatatlan és kiemelt nemzeti intézmények és a többi nemzeti intézmény ellátása nem szenvedhet csorbát, munkatársai nem válhatnak feleslegessé, mert egyedül ebben a szektorban nem várható semmi külföldi szellemi és anyagi érdekeltség. Ez lesz a mi európai uniós hozományunk, valószínűleg a legfontosabb része annak, abban az Európában, amely azokat becsüli a legkevésbé, akik visszaexportálják a tőlük importált kultúrát.
Végezetül és zárásul. A tárgyalt '97-es költségvetés-tervezet az általam ismert szocialista kultúrfelfogással is ellentétes szellemű. Ez az ő vereségük ugyan, de vele veszik el a nemzeti kultúrában rejlő identitástudat megerősödésének, az állampolgári jóérzésnek, cselekvőképességnek és konkrét tudásnak is az a növekedése, ami nélkül gazdasági fellendülés sem képzelhető el.
A költségvetés persze monoton szövegek és lélektelen számok együttese, ám a kultúra élő szervezeti szövet, szent gyolcs, amiben a nemzet közös testének melegét megőrizni képes. Azt kell megérteni, hogy az utóbbiért van az előbbi. Akire ez rábízatik, az felelős is érte, elszámolásra is kötelezett, remélhetőleg még azelőtt, mielőtt a kultúra immunrendszere összeomlana. (Taps.)
(Az elnöki széket dr. Füzessy Tibor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.
A jegyzői székben Sasvári Szilárd foglal helyet.)
A jegyzői székben Sasvári Szilárd foglal helyet.)
