SÁNDORFFY OTTÓ

Teljes szövegű keresés

SÁNDORFFY OTTÓ
SÁNDORFFY OTTÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Bauer Tamás az előbb - és már tegnap is - megpróbálta összemosni a Független Kisgazdapárt és a Fidesz-Polgári Pártnak a gazdasági programját. Kérem, mind a két program különbözik egymástól. De az evidenciák, azok evidenciák maradnak, akár tetszik, akár nem.
A másik: a lengyel adósságszolgálatról nem beszélt. Itt beszélt Lengyelországról, Szlovákiáról, mindenről; arról nem beszélt, hogy 15 milliárdot elengedtek Lengyelországnak, a többit átütemezték; miért nem beszélt erről? Nem kell csúsztatni itt! És a másik, hogy Thatcher asszonyt nem kell liberálisnak gondolni. Ő marad a saját pártjában - biztos vagyok benne. Ennyit az előbbi felszólalásra.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1997. évi költségvetési törvényjavaslat összhatásaiban alkalmas arra, hogy az Országgyűlés tagjait megtévessze. A törvényjavaslat sok pontjában, illetve az általa kiváltott hatásaiban a kerettörvénynek minősülő számviteli tevékenységről szóló 1991. évi XVIII. törvény tartalmiságát sérti. A számviteli törvény megsértésén túl elemeiben a törvényjavaslat felveti, hogy az ország gazdálkodásáért felelősséget vállaló képviselők, amennyiben az előterjesztett formában megszavazzák a törvényjavaslatot, úgy olyan felelősséget vállalnak fel, amivel választóikat és az országot végérvényesen romlásba dönthetik.
Felhívom a figyelmet arra, hogy az államháztartásról szóló, 1992. évi XXXVIII. törvény 28. §-a szerinti törvényalkotás - amely az Országgyűlés kizárólagos kompetenciája - az "alkotás" szó megjelölésével teremtő építést feltételez, és nem pedig a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság elmélyítését szolgálja. Ebbe az alapos igényű törvényalkotói munkába nem fér bele a pongyola stílus, nem kellően átgondolt tervezések rendszere, az előirányzat-számítások áttekinthetetlen előterjesztése, a rövid határidő.
Ez a törvényjavaslat nem az Országgyűlés reális tájékoztatását szolgálja, hanem az ellenzéki parlamenti pártok félrevezetését. Az a kormányzat, amely szakmai színvonalában ilyen gyenge költségvetési javaslatot tesz az Országgyűlés elé, a lelke mélyén nem az ország gazdasági helyzetének jobbításában érdekelt. A költségvetési javaslat elkészítése nem a döntéshozó Országgyűlés számára készült elsődlegesen, hanem a Nemzetközi Valutaalap számára.
Erre utal egyértelműen a GFS számbavételi rendszer elemeinek alkalmazása, másrészt pedig az a körülmény, hogy a bevételi és a kiadási előirányzatok nem tartalmazzák a hitelfelvételeket, a bel- és külföldi államadósság esedékes törlesztését, továbbá az államkötvények visszavásárlási összegét. Ezek az úgynevezett "vonal alatt" jelennek meg.
A korábbi évekhez is jelentős mértékű, 302 milliárd forintos vonal feletti költségvetési hiány, így összegszerűségében több százmilliárd forinttal is megemelkedhet, amit az előterjesztő alaposan nem fejt ki.
Felmerül a kérdés: mennyi lesz Magyarország 1997. évi teljes költségvetési és államháztartási hiánya? Messzemenőleg sérti a beterjesztett törvényjavaslat az államháztartás 119. §-ában foglalt számviteli követelményeket. A törvényjavaslat az államháztartás gazdálkodásának értékelését, ellenőrzését nem teszi lehetővé. Ugyanis a 119. §-ban előírt, e célt szolgáló egységes számviteli rend elkészítése nem történt meg.
Évente változik a mérleg tartalmának kidolgozása, a költségvetés szerkezete és adatállománya. Ez a kesze-kusza kormányzati előterjesztés a későbbi számonkérhetőséget is teljes mértékben meghiúsítja. A számviteli törvény előírásaiban - mérve a szabálytalanságokat - sérül a világosság számviteli alapelve, mely előírja, hogy a beszámolót érthető, áttekinthető, rendezett formában kell elkészíteni.
A 15. § (4) bekezdése: sérül a következetesség számviteli alapelve, és az (5) bekezdés, mely követelményként előírja, hogy a beszámoló tartalma és formája tekintetében az állandóságot és az összehasonlíthatóságot biztosítani kell.
A törvényjavaslat nem tartalmazza a költségvetési hiány finanszírozásának módját. A kiemelt jelentőségű beruházások elkészítésére és megvalósítására szolgáló összegek esetében - az államháztartás 23. § (1) bekezdés - nem történik alapos tájékoztatás a több éves elkötelezettséggel járó kiadási tételek későbbi évekre vonatkozó hatásairól.
Az államháztartás 36. § b) pontja: nem történik meg a teljes körű bemutatása a költségvetési évet követő két év várható előirányzatainak.
Az államháztartás 36. § c) pontja: a körülírt számviteli hiányosságok a felelőtlen vagyonkezelésen és az ország pénzügyi irányításának gondatlanságán kívül felvetik mint minimumkörülmény, a büntető törvénykönyvről szóló, többször módosított 1978. évi IV. törvény 298. §-ában foglalt számviteli fegyelem megsértésének mint bűncselekménynek alapos gyanúját.
(8.50)
A törvény szövege és a jelen szabálytalanságok alapján megállapítható annak alapos gyanúja, hogy a számviteli törvényen alapuló beszámolási kötelezettség megszegésével a Magyar Köztársaság vagyoni helyzetének áttekintése, illetve ellenőrzése igen nagyfokban megnehezül. De fogalmazhatunk úgy is, hogy annak, aki felelősséggel akarja a költségvetési tervet áttekinteni vagy néhány év múlva rejtett hatásait ellenőrizni, számára mindkét eljárás tekintetében meghiúsult eljárási eredmény várható.
A központi költségvetés tervezett GFS-jellegű hiánya 301,7 milliárd forint, ami az államháztartás folyamatos működéséből származik. Az államháztartással ellentétben lejáró adósságállomány miatt felmerült törlesztési kiadásokat a fenti deficit nem tartalmazza. A központi költségvetés összes finanszírozásigénye 1997-ben a tervek szerint 698,6 milliárd forint. A kibocsátandó értékpapírok, illetve hitelek összetétele rögzítésre nem került. Ám a deficit alakulásában a következőket figyelembe kell venni: az ÁPV Rt. 1997. január 1-jére prognosztizált vagyona névértékben 800 milliárd forint. Figyelembe véve a tartósan állami tulajdonban maradó, 350 milliárd forint összegű vagyont, továbbá a rövid távon nem értékesíthető 65 milliárd forintos vagyontömeget, így 1997. évre 385 milliárd forintos vagyontömeg marad értékesítésre. Az 1994-95. évi privatizációs trendek alapján az állami vagyon 60 százalékos árfolyamértéke volt értékesíthető.
A fentiek alapján megállapítható, hogy sem a 800 milliárd elméleti vagyontömeg, sem a 385 milliárd forintos vagyon várható 60 százalékos eladási értékei a központi költségvetés 698,6 milliárd forintos finanszírozási igényét nem fedik le. Az 1997-re tervezett 385 milliárd forintos vagyontömeg 60 százalékkal kalkulált eladási ára pedig a GFS-rendszerű 302 milliárd forintos költségvetési deficit 80 százalékát sem éri el.
A költségvetési hiány fedezetére állami vagyontömeg nem áll rendelkezésre. Az ország felélte a vagyonát. A központi költségvetés viszont növekvő mértékben veszteséges. A veszteséges növekedésnek nincs tovább vagyonfedezete. Az ország gazdálkodása 1997. évben végveszélybe sodródik. Ez a folyamat '86-tól kezdve megállíthatatlanul befolyásolja a magyar költségvetést.
A készpénzbevételi előirányzat 1997-ben maximum 183 milliárd forint. Az ÁPV Rt. tervezett készpénzes befizetése a költségvetésbe 72 milliárd forint. A készpénzbevételi előirányzat megalapozottságát az Állami Számvevőszék az egyes, eladásra kijelölt cégek tételes megvizsgálásával is ellenőrizték. Elfogadhatatlan az, hogy az ÁPV Rt. a szóban forgó cégek sajáttőke-, jegyzett-tőke- és várható eladási árak értékét rendelkezésre bocsátotta, ám nyilvánosságra, így az Országgyűlés rendelkezésére bocsátását nem engedélyezte. Ezen megkötés miatt az ÁSZ vizsgálati ellenőrzése, de így a parlament rendelkezésre álló költségvetési törvény privatizációs összefüggései szakmailag alaposan nem ellenőrzöttek, hiányosak. Felelős döntés alapjai nincsenek meg.
A privatizációs bevételek ellenőrizhetetlensége a költségvetés bevételi oldalán negatívan befolyásolhatja, ám a költségvetési bevételek felől közelítve a deficit 302 milliárd forintos mértékét, további hiánynövekedés is elképzelhető. (Sic!) Ugyanis a betervezett adók túlzott kormányzati optimizmust mutatnak. A vám- és importbefizetések területén az 1997. évi előirányzat 181 milliárd forintos beállítása és a törvényjavaslatban 15 milliárd forint értékű többlet vámhatósági intézkedések eredményeként, aminek reális foka kétséges, ugyanis az eddigi végrehajtási eredmények alapján ez a többletbevétel nem megalapozott. Az eddigi gyakorlati megnyilvánulások inkább azt mutatják, hogy kormány inkább a feketegazdaság mellett van, mint ellene. Ezt alátámasztja az, hogy a szervezett gazdaság jellegű bűnözés elleni hatékonyabb fellépés jogszabályi és anyagi feltételeinek megteremtéséről szóló 1077/1996. (VII. 16.) kormányrendeletben foglalt bűnözés elleni harchoz a kormány a szükséges anyagi forrásokat nem biztosítja.
A vámhatóság szűkített többletigénye 4,1 milliárd forint volt, és ehhez kapcsolódó többletlétszám 1403 fő. Ezzel ellentétben a költségvetési törvényjavaslat 2,2 milliárd forint fejlesztési többletet és 850 fő felvételét irányozta elő. Az 1996. év szeptember 15-én létrehozott Központi Járőrszolgálati Parancsnokság sem kapta meg a 732 millió forintot, mindössze 331 millió forintot kapott. Ez, a megfelezett pénzügyi forrásokkal a vámhatóság eredményessége, a költségvetés számára többletbevételt eredményeztető eljárása nem megalapozott, eleve meghiúsult. Ezen eredeti előirányzatok feltöltésére módosító javaslatokat indokolt benyújtani.
Az általános forgalmi adó területén 1997. évi előirányzat az 1996. évi várható bevételekhez mérten 18,6 százalékos növekedést irányoz elő. Az 1997. évi fenti előirányzaton túl a kormányzat még betervezett 22 milliárd forint adóbeszedési eredményjavulást, aminek az anyagi feltételei a vámhoz hasonlóan nem teremtődtek meg, így a bevételek realizálása kétséges.
(9.00)
A pénzintézetek társasági adója 1997-re betervezett 17,5 milliárd forint. Ugyanakkor az 1993-1995. évben a kereskedelmi bankok által konszolidációs kötvények után 1996. évre 102,7 milliárd forint kamatot fizet ki az állam.
Kedves Képviselőtársaim! A bankkonszolidáció 400 milliárd forintos egyszeri megsegítésén túl mennyi áldozatába kerül még 2010-ig a magyar népnek a felelőtlen bankvezetők magatartása? Azon konszolidált hitelek, amelyek folyósításával kapcsolatban az időközben megindult büntetőeljárás során bűncselekmény elkövetését a bíróság megállapítja a banki vezetők terhére, kikerülnek-e a konszolidált hitelek közül, vagy ezek után is, 2010-ig kamatot fizet a magyar adófizető? (Gondolok itt zárójelben: Agrobank, Dunabank, Ybl Bank, Budapest Bank miskolci fiókja.)
A Magyar Televízió 1996. október 24-ei hírműsorában Rubicsek Sándor, a Kormányzati Ellenőrzési Iroda vezetője több konszolidációs szerződést is szabálytalannak nevezett. Ezen szerződések személyi felelősségi és más eljárásait többek között az Állami Bankfelügyeletre bízta. Az Állami Bankfelügyeletnek tevőleges szerepe volt abban, hogy a hitelek folyósítása szabálytalanul történhetett, illetve hogy a bankkonszolidáció az ismert formában létrejött. Alkalmas-e a Bankfelügyelet arra, hogy a saját mulasztásait kivizsgálja és saját magát elmarasztalja? A Bankfelügyelet elmúlt évek alapján megállapítható felelősségét ki vizsgálja ki? A pénzintézeti törvény 1991. évi LXIX. törvény 53. és 78. §-ok nevesítik a Bankfelügyelet ellenőrzési és eljárási kötelmeit. Ha ennek eleget tett volna, rendszeres pénzintézeti és hitelezési ellenőrzésének, nem lett volna szükség 400 milliárd forintos bankkonszolidációra.
A Magyar Nemzeti Bankkal kapcsolatos körülmények. A Magyar Nemzeti Bank 1996. évi várható vesztesége 51,7 milliárd forint lesz. A veszteséget az indokolatlanul magas működési költségek és az árfolyamváltozást előre meghirdető monetáris politika egyaránt okozza. A veszteség személyi felelősségi elemeket is felvet. A Magyar Nemzeti Bank jelenlegi saját tőkéjének monetáris bázis 5 százalékára történő feltőkésítésének előírása a Magyar Nemzeti Bank törvényjavaslatban, illetve a jegybank jelenlegi devizahitel-tömegtől való megszabadítása a költségvetésnek jelentős átvállalt többletterhet eredményez. Az államháztartás 36. § c) pontja alapján a kormány nem mutatta be, hogy a Magyar Nemzeti Bank adósságcsere kapcsán a Magyar Nemzeti Banknak a későbbi időszakban milyen szerepet kíván tulajdonítani. Netán privatizálják? A hivatkozott törvénypont alapján az 1997. évi költségvetéstől kezdődően teljeskörűen be kell mutatni a költségvetési évet követő két év várható előirányzatait, amelyeket a költségvetés folyamatai és áthúzódó hatásai a tervezett feladatellátási és szervezeti változások, valamint a gazdasági előterjesztések szerint állapítottak meg.
Ezen törvényi előírás betartását a kormányzattól a Magyar Nemzeti Bank viszonylatában indokolt lehet szorgalmazni. A Magyar Nemzeti Bank finanszírozási kapcsolatainak, kamatterheinek alakulása a központi költségvetést döntően befolyásolhatja. Ám a következő évek eredményalakulása az 1997. évi költségvetés és a jegybank-törvénymódosítás kapcsán dől el. Az 1997. évben a Magyar Nemzeti Bank felelőtlenül felvett 2000 milliárdos devizaadósságát és az állami konszolidációk 1997. évre előirányzott 81 milliárd forintos kamatterhét nem lehet a magyar nép nyakába dobni. Egy demokratikus jogállamban a következő év költségvetéséről csak azután szavaznak, miután a múltat tisztességesen lezárták. Jó lenne, ha ez Magyarországon is gyakorlat lenne. Ha ez nem így történik, akkor menthetetlenül nem a hőn áhított közös Európában, hanem egy kézigránátokat dobáló latin-amerikai maffiagazdasághoz zárkózunk fel.
Az a visszatérő téveszme nyomja rá a bélyegét erre a költségvetésre, mely szerint a restrikció, a vásárlóerő visszafogása eredményezték a gazdaságélénkítést. A valóság azonban az, hogy az infláció fokozódik, a társadalom jelentős rétege ellehetetlenül, és ez a költségvetés nem feloldja, hanem csak konzerválja a problémákat. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem