SEBŐK JÁNOS

Teljes szövegű keresés

SEBŐK JÁNOS
SEBŐK JÁNOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Igazat adok Mészáros képviselőtársamnak abban, hogy a HM-fejezet bevételi előirányzata még mindig magas, különösen ha azt vesszük figyelembe, hogy az elmúlt költségvetési években a fejezet soha nem teljesítette a bevételi előirányzatot még 50 százalékban sem.
Azonban azt is hozzá kell tennem, hogy akkor nem is hirdettek meg honvédségi objektumokat eladásra. Most azonban ez a bizonyos 8 milliárd forint, amiről szólt, hogy nincs meg a fedezete, azért - véleményem szerint - lehetőség van rá, ha nem is teljes egészében, de mégis a fedezetet biztosítsuk azáltal, éppen a mai napokban jelent meg, hogy zárt, egyfordulós pályázatot hirdetett meg az OTP Befektetési, Ingatlanforgalmazási és Vagyonkezelő Rt. és az ÁPV Rt. megbízásából 45 honvédségi objektumra.
Ezek pedig - ha valaki átolvassa az újságokat, hogy milyen objektumról van szó - jelentős értékekkel bírnak, és ha ezeket a következő év során sikerül eladni, akkor úgy hiszem, hogy azért mégis ennek a 8 milliárd forintnak bizonyos mértékben, legalábbis nagyobb mértékben a fedezete meglesz. Ez az egyik.
A másik pedig, csak a pontosság kedvéért igazítanám ki: nem Ukrajnából vásároltuk a harckocsikat, hanem Belorussziából. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem