UNGÁR KLÁRA
UNGÁR KLÁRA
UNGÁR KLÁRA (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Aki napok óta figyelemmel kíséri ezt a vitát, annak az a benyomása támadhat, hogy nagyon éles különbségek vannak ellenzék és kormánypárt között.
Nekem napok óta az a benyomásom, hogy ugyanarról a dologról beszélünk, csak időnként más kifejezéseket használunk. Nézzünk végig egy-két példát!
Szinte evidencia, hogy az Országgyűlésben ülő parlamentek (Sic!) mindegyike, de azt gondolom, hogy az egész ország a gazdasági növekedés pártján van. Nem nagyon lehet mást kívánni, hiszen ha több van, ha többet termelünk, akkor több jut nekünk, akkor magasabb lesz az életszínvonal. Tehát azt hiszem, hogy azt a kérdést föltenni, hogy van-e köztünk olyan, aki nem akar gazdasági növekedést, teljesen értelmetlen, mert ilyen sem köztünk, sem valószínűleg az országban nem található.
Sokan hozzák példának a családot. Ugye, ha a családot veszem példának, nem hiszem, hogy bármelyik férj vagy feleség kiabálni kezdene, ha a férje vagy felesége több fizetést vinne haza. Ugyanígy, ha a nemzeti termék nő, ha többet lehet fogyasztanunk, ha többet lehet akár itt a költségvetési vita során is elosztani vagy több mindenre lehet javaslatot tennünk, hogy mire fordítsuk, semelyikünknek sem esne rosszul.
A vita arról szól, vagy arról kellene, hogy szóljon, hogy a gazdasági növekedést milyen gazdaságpolitikával lehet elérni. Ebben a vitában, hogy milyen gazdaságpolitikát kell ahhoz csinálni, hogy ténylegesen gazdasági növekedés legyen, ebben a vitában némileg zavaró az a tény, hogy pontosan azért nem tudjuk, hogy mekkora a GDP. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a fekete- és szürkegazdaságot csak becsülni tudjuk. De tegyük fel, hogy pontosak a becsléseink, tegyük föl, hogy évről évre a változást is pontosan becsüljük. Tehát tegyük föl, hogy tudjuk, hogy mekkora a gazdasági növekedés. Tegyük föl, hogy a gazdaság az elmúlt években nem növekedett, és ahhoz képest, a mérhető GDP alapján a gazdaság növekedésnek fog a következő pár esztendőben indulni. Azt gondolom, hogy ezt a kormánypártok mellett még az ellenzéknek is, ha nehezükre is esik, de legalább üdvözölniük kell, ha szép halkan, magukban, ha nem is hangosan, de örülniük kell neki.
De mi az, ami a gazdaságpolitikában is vagy a megoldási javaslatokban is hasonló, és mégis más kifejezéseket használunk? Ugye, a kormánypártiak azt mondják, hogy adót csökkentünk és több forrást hagyunk állampolgárnál és vállalkozónál. Az ellenzék azt mondja, hogy a középosztályt kell erősíteni. Mi a különbség a két mondat között? Talán az a különbség, hogy máshogy definiáljuk a középosztályt? Van egy hagyományos értelme a középosztály definíciójának. Ugye, akinek tulajdona, hivatala, egzisztenciája van - ez egy hagyományos értelmezés. Ebben egyébként nem állunk olyan nagyon rosszul. Iskolázottság, hivatal és tulajdon szempontjából elég jól áll az ország, mondjuk a hagyományos értelmezés időszakához képest.
De nem így használjuk, azt hiszem, vagy nagyon sokan, azt gondolom, nem így használják a középosztályt, hanem egy jövedelem-"középként" használják. Tehát akik a se nem gazdagok, se nem szegények. A hagyományos értelemben tudniillik a középosztályról azt mondani, hogy nem fejlődött '90-hez képest Magyarországon, az egy valótlan állítás, mert a hagyományos definíció szerint, ami: földje, boltja, hivatala, egzisztenciája, nyugdíja van, abban bizony a középosztály jelentősen megnőtt '97-hez képest Magyarországon. Sőt, azt is mondhatnánk, hogy a bérből, fizetésből élők száma radikálisan csökkent.
Tehát valószínűleg az ellenzék a középosztály kifejezést nem ebben az értelemben használja, hanem feltehetően - vagy vélelmezem - úgy használja, hogy se nem nagyon gazdaság, se nem nagyon szegény. Ez egy jövedelem- kategória, amely jövedelemkategóriát ezek után megvizsgálhatunk úgy, hogy a reáljövedelmek hogy változnak és az adópolitikán keresztül az állam rontja, javítja vagy változatlanul hagyja a helyzetüket.
Tehát lehet azt mondani, hogy a középosztály helyezte romlik. De ha az adón és az infláción keresztül a kormány nem rontja a középosztály helyzetét - már a középjövedelműek helyzetét -, akkor ez az állítás mégsem felel meg a valóságnak. Lehet azt mondani, hogy a kis- és középvállalkozásokat kell támogatni, és lehet azt mondani, hogy nagyobb forrást, több forrást kell otthagyni a vállalatoknál. Nem mondunk mást, még ha másképp is hangzik. Ha több forrást hagyunk a vállalkozásoknál, mert a társasági adó alacsonyabb, mert a személyi jövedelemadó alacsonyabb, akkor többet tudnak beruházásra fordítani, és nagyobb a valószínűsége annak, hogy hatékonyabb lesz az általuk - vagy több nemzeti terméket tudnak előállítani. És eljutottunk megint a GDP-hez, a GDP növeléséhez, tehát a gazdasági növekedéshez.
(11.30)
Önmagában az, hogy mennyi a GDP, és hogy a gazdasági növekedést most jól mérjük-e vagy sem, tulajdonképpen egy költségvetési vitában, azt is mondhatom, hogy majdnem lényegtelen. Hiszen ami lényeges, a költségvetés, azaz az állam által beszedett források, ez a költségvetés bevételi oldala, és a kiadási oldala megint, ha a családpéldát nézzük, akkor tulajdonképpen, amikor otthon a különböző borítékokba beteszik a fizetést, hogy bruttó az mekkora, az otthon az embereket nem érdekli, az az érdekes, a borítékban mennyi van. Így vagyunk ezzel mi is, mondhatjuk, hogy a GDP milyen nagy vagy milyen kevés, az az érdekes, hogy az állam mennyi bevételt tud, ezt pedig csak az állampolgáraitól tudja beszedni fogyasztási, forgalmi, társasági és személyi jövedelemadón keresztül, és hasonló adójellegű befizetéseken keresztül. És azt tudjuk mi, és arról kell hogy szóljon ez a vita és a gazdaságpolitika, hogy utána hogyan osztjuk el, mit, mire fordítunk többet vagy kevesebbet abból, ami befolyik.
Azt gondolom, hogy elég nagy a közmegegyezés ellenzék és kormánypártok között abban, hogy nem úgy kell ezeket a bevételeket növelni, hogy az adókat fölemeljük. Azt gondolom, elég nagy a közmegegyezés abban, hogy tulajdonképpen kevesebb adó folyik be, vagy az adófizetők jelentős része nem fizet vagy nem szívesen fizet, vagy nem vallja be az adóját, mert magasak az adókulcsok.
Tehát arra azért számíthatunk, különösen az előző évi társaságiadó-bevételeket figyelve, hogy ha lejjebb mennek az adókulcsok, a bevételek nem csökkennek. De lehet, hogy a fizetési hajlandóság, az állampolgárok fizetési hajlandósága növekszik.
Azt tudjuk, hogy valami olyasmit kellene kitalálnunk - és megint a fekete- és szürkegazdaságról beszélek és a feketejövedelmekről -, hogy minél többen viseljük a terheket, hiszen ha az a nagyon-nagyon kevés ember, akikre a terhek zöme ráterhelődött, tehát a bérből, fizetésből élők fizetik újra majd az adók 90 százalékát, és a nem bérből, fizetésből élők pedig az adók 10 százalékát, ez egy olyan aránytalanság és olyan aránytalan teherelosztás, ami után tulajdonképpen tényleg, függetlenül attól, hogy melyik párt most hol ül, kormányban vagy ellenzékben, nagyon nehéz jó költségvetést csinálni, a kiadási oldalt jól megcsinálni. Tehát a diagnózisban és a célokban gyakorlatilag a kormánypárt és ellenzék, azt gondolom, hogy megegyezik.
Még mindig fönnmarad az a kérdés, hogy akkor milyen gazdaságpolitikát kell csinálni. Lehet a középosztály erősítésének nevezni azt, hogy kevesebb adót szed be az állam és többet hagy állampolgárainál. Nekem mind a két mondat ugyanazt jelenti. Lehet úgy csinálni, mintha mást jelentene, de nem biztos, hogy érdemes. Lehet azt mondani, hogy a feketegazdaság ellen a kormány nem tett semmit. De lehet azt is mondani - mert ugyanazt jelenti -, hogy a terheket osszuk szét arányosan vagy lényegesen arányosabban. A költségvetés bevételi oldalát tekintve azt állítom, hogy azért nagyjából ugyanazt mondja ellenzék és kormánypárt.
Nézzük meg a kiadási oldalt! A kiadásoknál nyilván az oktatásért felelős képviselők abban érdekeltek, hogy az oktatási szférára menjen a legtöbb, az agrárkérdésekért felelős képviselők abban, hogy az agrártárcának menjen a legtöbb. De abban is, azt gondolom, majdnem megegyezés van - és nem véletlenül hoztam ezt a két tárcát vagy két példát -, hogy az oktatás mindannyiunknak fontos, nagyon fontos ágazat, mint ahogy meg is változott az oktatás finanszírozása, mert egy oktatási törvény született. Azért nagyon fontos, mert, ha nem is '72-ben, hanem kicsit később, de az ember az iskolában megtanulhatta, hogy bizony az emberi tőke nagyon fontos a gazdaságban is. Minden tárcának fontos, a honvédségnek is nagyon fontos, hogy több forrása legyen, mert akkor tudja átalakítani a szerkezetét, akkor tud modern hadsereget építeni.
Nekünk az a nagyon nehéz feladatunk van, hogy a mérhető GDP-ből, főleg abból, ami befolyik adóban, kigazdálkodjuk az összest, osszuk el igazságosan vagy jól - és ez a gazdaságpolitika -, hogy melyik tárca mennyit kapjon. És abban a pillanatban, hogyha ehhez a nagyon földhöz ragadt pillanathoz érkezünk, hogy egy-egy tárcánál hány milliárd forint legyen, és öttel, tízzel több vagy kevesebb, abban a pillanatban, azt gondolom, kevésbé látszanak kormánypárt és ellenzék között olyan élesnek a konfliktusok.
Abban a pillanatban, amikor le kell írni egy módosító indítványt, hogy melyik tárcától vegyünk el 1, 5, 10 milliárd forintot és hova tegyük, abban a pillanatban talán ki is derül, hogy nem ellenzék és kormánypárt között van időnként a legnagyobb konfliktus, hanem, mondjuk, az agrár-, időnként meg az oktatási vagy a honvédelmi tárca vagy a bizottságban ülő parlamenti képviselők között.
Mi az, amit ez a költségvetés elénk tett, tehát a kiadási oldalnál mi az, amit megpróbált a többi ágazathoz képest kicsit preferálni? Biztosan nagyon sokan elmondták előttem, de nem lényegtelen. Azoknak az intézményeknek - mint vámőrség, adóhivatal - fog több forrás jutni idén, amelyek biztosítják számunkra ezt a bevételi oldalt, és amelyek megpróbálják biztosítani azt - reményeim szerint, ha úgy működnek, ahogy elképzeltük -, hogy a terhek tényleg arányosabban legyenek szétosztva. Az oktatás az oktatási törvény miatt vagy az oktatási törvényben elért eredmények miatt több forráshoz fog jutni. Igaztalannak találom azt a vádat, hogy a jövedelmektől erősebben függ a gyermekek oktathatósága, mint az előző ciklusban vagy az előző 40 évben. Azt gondolom, hogy épp fordított folyamat történik, és reményeim szerint egy-két év múlva látható is lesz, empirikus vizsgálat tárgyává lehet tenni, hogy milyen rétegből, milyen jövedelmi helyzetből jövő gyermekek milyen iskolai végzettséget tudtak szerezni s hogy teljesítettek az iskolában. Ma még nagyon nehéz ezt megmondani, de remélem, hogy egy-két év múlva visszatérünk rá, és meg fogjuk tudni nézni a tényadatokat.
Ugyanígy az agrártárca legalábbis azon a szinten és azonos minőségben meg fogja kapni a támogatást, mint az előző évben, és majdnem ugyanolyan mértékben, mint az előző évben, tulajdonképpen kicsit jobban az önkormányzatok is forráshoz jutnak.
A központi költségvetési intézmények között nagyon nagy különbség van. Tehát amikor az önkormányzati kérdésekkel foglalkozó képviselők azt mondják, hogy a központi intézmények átlagosan 15 százalékkal kapnak többet, mint az előző évben, akkor ez az állítás önmagában nem ér sokat. Ez egy átlag, amiben minden szám megtalálható. Van olyan központi intézmény, amely 30 százalékkal is többet kap, van, amelyik csak 2-3 százalékkal kap többet.
A területi önkormányzatoknak menő forrásokban - ahogy azt gondolom, hogy ebben is konszenzus van, szeretjük, nem szeretjük, ellenzék és kormánypárt között vagy kormánypártok között -, szinte teljes az összhang, hogy nagyon-nagyon nagyok a szociális feszültségek, ezért a területi önkormányzatoknak azokat a normatívákat kell emelni és azokat a forrásokat kell emelni, amelyekben a társadalom kettészakadását megakadályozó vagy inkább enyhítésére használható források kerülnek oda.
Ez a költségvetés, azt gondolom, fontos, és tulajdonképpen sokunk által képviselhető prioritásokat tartalmaz. Azt is mondhatnám, hogy nem lehetett volna más vagy nem lehetett volna jobb költségvetést csinálni. Arra kérem az ellenzéket, hogy a saját fogalmaik használata mellett néha próbálják lefordítani - ahogy talán én is megpróbáltam lefordítani, még ha más szavakat is használunk, arra, amit kormánypártiak mondanak -, próbálják fölismerni az azonosságot a mondataink tartalma mögött. Talán, ha ez sikerül, akkor ennek a költségvetésnek a tárgyalása során, illetve majd a későbbiek során a módosító indítványoknál is nagyobb összhangban tudjuk a végeredményét, az ország költségvetését megszavazni és létrehozni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
(11.40)
