NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én is hadd említsem meg, hogy némileg meglepetéssel tölt el, hogy a minisztériumoknak a képviselői meglehetősen kis létszámban jelentek meg a mai parlamenti vitánkon.
(14.20)
Azt hiszem, némi különbség van a minisztériumok képviselői, illetőleg az egyes pártoknak a képviselői között, hiszen a minisztériumok képviselőinek kívánják a pártok a jelenlegi vitában itt elmondani az álláspontjukat, azt hiszem, alapvetően.
A Külügyminisztériumnak a költségvetési tételeihez kívánok én is hozzászólni. Nemrégiben volt már egy hasonló fölszólalás, néhány ponton érintem az ott elhangzottakat is. Valóban, a Külügyminisztériumnak a költségvetésében tapasztalható egy érzékelhető növekedés. Hadd jelezzem azonban, hogy ez a növekedés szelektív, és a külpolitikai tevékenység egészére nézve rosszul szelektív. A Külügyminisztérium létszámproblémáival kapcsolatban jelezném, hogy mintegy 1500 fő dolgozik hazai, illetőleg külföldi állományban a Külügyminisztériumban. Az 1997-es költségvetés 37 új státust irányoz elő.
Tekintettel arra, hogy az Európai Unió, illetőleg a NATO-csatlakozás az meglehetősen meg fogja növelni a státusokra vonatkozó igényt; szakembereknek a kalkulációi szerint már most mintegy évi 150 új státuszra lenne szükség ahhoz, hogy ne legyenek problémák a csatlakozási folyamat során a megfelelő emberek kiállításával. Ez a 37 új státusz nem tűnik túlságosan kedvezőnek ebből a szempontból - különösen akkor, hogyha a 37 főből 20 magyarországi státus lenne, és 17 lenne csak kinti.
Ami a bérproblémákat illeti a külügyben: 60 ezer forint 1997-ben a bruttó átlagbér, és komoly nehézségként merül föl idén, hogy a külföldi ellátmányoknak a 10 százaléka 1997-től már személyi jövedelemadó- kötelezettség alá fog esni.
Ezek a feltételek, körülmények nem feltétlenül tűnnek kedvezőnek arra, hogy a fiatal, tehetséges diplomatákat a külügyi pályára sikerüljön vonzani. Hadd jegyezzek meg egy nagyon sajátos, külügyet jellemző problémát: a "vízum mint bevétel"-ről van szó.
Eléggé fontos összetevője az országba irányuló turizmusnak, a vízumnak a nagyságrendje egyébként jelenleg 40 dollár, ami egy eléggé nagy összegnek tekinthető nemzetközi összehasonlításban, tehát nem nagyon növelhető. Idén - tehát az elkövetkezendő évben - meg fog szűnni a japán vízumkötelezettség, amely mintegy 350 millió forint kiesést eredményez majd a büdzsében.
Én föl szeretném vetni most - igazán módosító javaslatot a Fidesz ezen a területen nem fogalmaz meg -, de a vízumdíjaknak a beépítése a Külügyminisztériumnak a bevételébe, ez egy rosszfajta érdekeltséget teremt a külügy területén. És hogyha figyelembe vesszük azt, hogy 4,1 milliárd forint bevétele származik a vízumdíjakból a külügyi tevékenységnek - ami az összkiadásnak egyharmada -, ebből érzékelhető, hogy egy olyan tendencia van még mindig érvényben, mint hogyha a Külügyminisztérium egyfajta profitorientált vállalkozás lenne, és a bevételek növelésére kellene törekednie; holott az alaptevékenysége a külügyi tevékenységnek az, hogy minél közvetlenebb kapcsolat létesüljön a világ minél több régiójával, és lehetőség szerint minél inkább sikerüljön fölszámolni a vízumkötelezettségeket.
Ez egy ellenirányú érdekeltséget tükröz, és ezért megfontolandónak tartanánk a Pénzügyminisztérium számára mérlegelni azt, hogy a Külügyminisztériumnak a bevételei között ne szerepeltessék a vízumdíjakat, ezáltal is jelezve azt, hogy a külügynek nem a vállalkozói jellegű tevékenysége az alaptevékenysége. 280 millió forint rendkívüli bevétel mögötti kutakodás eredményeként azért érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy mi is ez, és egy jó alkalom arra, hogy a tavaly meghozott döntéseinket most ellenőrizzük, hogy mennyire volt mindez racionális. Ez a 280 millió forint két tételből tevődik össze: 80 millió forint bevétel a Külügyminisztérium óvodájának és a bölcsődéjének az értékesítéséből fakad.
Fiatal, tehetséges munkaerők a Külügyminisztériumban - meggyőződésem szerint - az óvodai, bölcsődei szolgáltatást előszeretettel vették volna igénybe. Nem hiszem, hogy kifizetődőnek tekinthető 80 millió forint bevétel után egy ilyen döntés. Négy nagykövetségünk fölszámolásából 200 millió bevétel várható 1997-ben; ezeknek a követségeknek a bezárása ma már látható, hogy indokolatlan volt, ésszerűtlen volt, gyakorlatilag fél kontinensről - Latin-Amerikából - vonultunk ki ezeknek a döntéseknek az eredményeként.
A bevétel összege pedig jelzi, hogy milyen minimális nagyságrendről van szó, amit joggal tekinthetünk ezen épületek, infrastruktúrának az "elkótyavetyélésének". Különös tekintettel arra, hogyha újra kell majd ezeket a követségeket nyitni, akkor minden bizonnyal négy külföldi nagykövetség megnyitása nagyságrendekkel drágább lesz ennél a 200 millió forintos bevételnél.
Néhány szót engedjenek meg a kommunikációs stratégiákról. 1996-ban az ügynevezett "uniós kommunikációs stratégiára" közel 300 millió forint volt elkülönítve. A bizottsági vita során a Külügyminisztérium jelezte, hogy ebből 50 millió megmaradt; és ezen nem kell csodálkozni, mert túl sokat az ország lakossága nem nagyon találkozott az uniós kommunikációs stratégiának a kibontakozásával.
Idén azonban egyszerűen el lett bújtatva egy közel egymilliárdos tételbe - az integrációs feladatokba - az uniós, illetőleg a NATO-csatlakozásnak a kommunikációs stratégiája. Pedig jó lenne tudni azt, hogy mit is takar ez a kommunikációs stratégia. Különösen örülünk annak, hogy a NATO-val kapcsolatban is valami hasonlón gondolkodik a kormányzat, de szeretnénk részleteket tudni erről.
Meg kellene - megítélésünk szerint - teremteni az uniós és a NATO-csatlakozási kommunikációs stratégiájának az összhangját is, hiszen tapasztalhatóak olyan hangok a magyar közéletben, amely az uniós csatlakozást mintegy külön kezeli a NATO-csatlakozástól. Néha szembe kívánja fordítani a kettőt egymással.
A legnagyobb probléma a költségvetésben azonban a kisebbségpolitikai tételekkel van. Csak egyet tudok érteni Szabó Lajos Mátyással, aki azt mondja, hogy: "…az emelés egy kissé magasabb is lehetne ezeken a terülteken"; valóban, a három úgynevezett "gerincalapítvány"-ban: az Új Kézfogásban, az Illyésben és a Segítő Jobb-ban háromszor 10 millió forintos emelés van, holott majdnem eléri az egymilliárd forintot ezeknek az alapítványoknak az összege.
A kisebbségpolitika mint prioritás alátámasztására hadd idézzem a kormányprogramot, amely a következőként fogalmaz: "A határon túli magyar közösségek anyagi támogatását a kormány - legalább a jelenlegi szintet megőrizve - a mindenkori éves költségvetés százalékában kívánja biztosítani. Az 1994-es év végéig pedig kidolgozza a támogatási rendszer irányait és módszereit." Ez a 119. oldalán van a '94-es kormányprogramnak. És hasonlókat fogalmazott meg a magyar-magyar csúcs is idén nyáron, a július 5-ei nyilatkozatban.
Semmi nem teljesült sajnálatos módon ezekből az ígéretekből. Az 1994-es reálértéknek jelenleg körülbelül a felénél van ezen a területen a támogatási összeg, nincs rögzített költségvetési százalék a határon túli magyar célokra, nem éri el egyébként a magyar jelenlegi költségvetés egy ezrelékét ez a terület, és a támogatási rendszer elvei, irányai, mondjuk úgy, hogy a támogatási rendszer az továbbra is változatlan: nem történt semmilyen érdemi elmozdulás ezen a területen.
Összegzésként azt kell mondanom, hogy erre a területre morzsák jutnak, és ez önmagában is előidézőjévé válik a szétaprózott támogatásnak, hogy nem lehet stratégiában gondolkodni a határon túli magyarság támogatása terén, és hogy ezzel összefüggésben nem is lehet egy tényleges partneri viszony Magyarország és a határon túli szervezetek között.
A Fidesz "A polgári Magyarországért" megfogalmazott programjában úgy fogalmaz, hogy véget kell vetni annak a megközelítésnek, hogy tehertételnek tekintjük ezen közösségeknek a védelmét a Magyar Köztársaság által, és sokkal inkább úgy kell rájuk tekinteni, mint egy lehetőségre, ami által Magyarország erősödik; nem elvonnak ezek a közösségek Magyarország erejéből, hanem hozzáadnak.
(14.30)
Ennek a szellemnek azonban a nyomait az 1997-es költségvetésben nem tapasztaljuk. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
