SEBŐK JÁNOS

Teljes szövegű keresés

SEBŐK JÁNOS
SEBŐK JÁNOS, a honvédelmi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A honvédelmi bizottság szeptember 18-i ülésén tárgyalta a kormány által T/2865. számon benyújtott törvénymódosítási javaslatát. A bizottság a Házszabály 95. § (2) bekezdésében előírtak alapján vitatta meg a törvénytervezetet, törvényjavaslat-tervezetet, törvénymódosító javaslattervezetet.
Három területen volt észrevétel. Az egyik Lányi Zsolt képviselőtársunk által, aki szerint ez a törvény már akkor is rossz volt, amikor elfogadtuk. Tehát a benyújtott módosító javaslat ezen nem változtat, nem javít, ezért általános vitára alkalmatlannak tartotta.
A másik Gyuricza képviselőtársunk által, aki kifogásolta azt, hogy az előterjesztő a törvényjavaslat módosításával nem nyújtott be egy, a törvényben szereplő mellékletet, ahol többek között szabályozva van: kiknek mi a jogköre a nyugállományba helyezéskor, és ezért ez, véleménye szerint, a köztársasági elnök urat megfosztja az alkotmányban és a honvédelmi törvényben előírt jogkörétől, azaz attól, hogy a köztársasági elnök a honvédelmi miniszter, illetőleg a belügyminiszter javaslatára nyugállományba helyezi a tábornokokat.
És még vita volt arról is, hogy szükséges-e az 1996. évi XLIII. számú törvény módosítása egy hónap után.
Végezetül a honvédelmi bizottság 13 igen, 2 nem szavazattal és 3 tartózkodással általános vitára alkalmasnak tartotta az előterjesztést és javasolja a tisztelt Háznak az általános vita lefolytatását. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem