SEBŐK JÁNOS

Teljes szövegű keresés

SEBŐK JÁNOS
SEBŐK JÁNOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Nagyon sajnálom azt, hogy amikor az őszi-téli ülésszakon szinte a heti ülésnapok számát meg kell növelni, mert annyi törvény áll előttünk, és ezért a törvényekre kevés idő jut, akkor a kormány benyújt egy olyan törvénymódosító javaslatot, amelyet kellőképpen nem tud megindokolni. Ugyanis mindazt, ami indoklásban elhangzott, ezt már tavasszal, tehát amikor a törvényjavaslatot tárgyaltuk, ismertük és tudtuk.
Most új, olyan okok vagy indokok nem hangzottak el, ami szükségessé tenné, hogy egy hónap után ezt a törvényt módosítsuk. Ugyanis akkor is ismert volt a rendőrségnél is, és én is a rendőrségről beszélek, Pálfi képviselőtársam.
A rendőrségnél ismert volt a létszámhiány. De én úgy teszem fel a kérdést, hogy amikor nem tárgyaltuk még ezt, érvényben volt az a bizonyos 10. számú törvényerejű rendelet. Csökkent-e, vagy pedig növekedett a rendőrség létszáma? Ugye, hogy csökkent? Mert ennek megvan az igazi oka. Csökkent-e vagy növekedett-e a honvédség hivatásos állománya? Nem. Ezres nagyságrendben mentek el, mert ennek is megvan az oka, és nem az, amiről ők beszélnek.
Nem akarom hosszan húzni az időt, mert ebbe nagyon bele lehetne bonyolódni, hogy mi az oka ezeknek a dolgoknak. De azért azt hozzá kell tennem, hogy a valódi ok, amiért a honvédelmi bizottság benyújtotta, hogy a miniszternek ne legyen lehetősége a szolgálat meghosszabbítására, az pontosan ugyanaz, amit Bernáth Varga Balázs képviselőtársam olyan hosszan indokolt. Ez az igazi oka. Mert ennek a törvénynek hosszú távra kell szólni.
Ennek a törvénynek garanciát kell adni azoknak a fiatalembereknek, akik belépnek a fegyveresek bármely szervébe, hogy igenis, egy jövőkép áll előttem. Ezeket a követelményeket teljesítem, ezeknek a feltételeknek megfelelek, akkor én a csúcsig eljuthatok. De ha ezt a piramist valaki megakadályozza, a továbblépést, akkor kérem, összedől minden, és marad minden a régiben, mert lehetővé teszik azt, hogy egyes emberek akár élethosszan betöltsenek bizonyos beosztásokat.
Soha nem vitattam azt, hogy nincsenek elméletileg és gyakorlatilag jól felkészült személyek, akiket érdemes foglalkoztatni. De éppen a törvények teszik lehetővé a minisztereknek, hogy ezeket szakértőként, tanácsadóként foglalkoztassák, és ne vágják el a felfelé vezető utat a tehetséges, rátermett embereknek.
Azért még azt is hozzátenném, hogy amíg ezt a törvényt nem tárgyaltuk, mivel lehetőség volt továbbszolgálat vállalására, és nem enyhítette a gondokat, nem is ez az alapvető gond. Az alapvető gond az, hogy meg kell fizetni a rendőrt. Ha elfogadta volna a kormány azt, amit benyújtottak, hogy 97. január 1-jével érvényesüljön e törvény mellékletében az új illetményrendszer, akkor állítom, hogy két éven belül már nem lenne hiány a rendőrségnél. Ez az igazi ok.
Nekem az a véleményem, nem is erről szól ma a nóta. Hanem arról, hogy egy szűk, a Belügyminisztériumban lévő apparátus nem veszi tudomásul, vagy nem akarja tudomásul venni, hogy az előterjesztését leszavazta az Országgyűlés, mégpedig, amit a honvédelmi bizottság benyújtott, hogy ne legyen joga a miniszternek, azt 243 igen, 9 nem és 8 tartózkodás mellett fogadta el.
Tehát erről szól, és engem, hogy ez így van, megerősít a rendőr szakszervezetnek a kiadott nyilatkozata. Ebből olvasok fel most egy részt, és majd még bizonyos részeket: "A Független Rendőr Szakszervezet nem támogatja a fegyveres testületek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló, nemrég elfogadott törvénymódosítását."
A Független Rendőr Szakszervezet főtitkára megerősítette: a törvénytervezet szövegezésének pillanatától a rendőrség vezetésével egyetértésben - és ezt megismétlem -, a rendőrség vezetésével egyetértésben helyeselték, hogy az 55. éves korhatár elérésével vonuljanak nyugdíjba a hivatásos állományú rendőrök.
Most a kérdést úgy vetem fel, a Belügyminisztérium ismeri a rendőrségnek a problémáit, vagy a rendőrség vezetése a szakszervezetével együtt. Most akkor kérem döntsék el, hogy miről van szó! Mert ez a nyilatkozat azután hangzott el, miután beterjesztették ezt a módosító javaslatot.
Nézzük csak, hogy állunk azokkal a bizonyos jelentkezésekkel, akik továbbszolgálatra jelentkeznek. Elmentem a rendőrkapitányságra. Nem a parancsnokkal beszéltem, tehát nem a rendőrkapitánnyal. A beosztottakkal és a szakszervezeti vezetővel, és a következőt mondták nekem: Mit képzel, képviselő úr, hogy az a kmb-s vagy a járőrszolgálatot ellátó rendőr vagy a nyomozó, aki szinte éjjel-nappal talpon van, az, amikor elérte a korhatárt, vajon továbbszolgálatot vállal? Nem.
Emellé hozzáteszem és elfogadom, lehetséges, hogy a különböző főkapitányságokon, az ügyviteli irodában, és olyan irodai helyen dolgozó személyek, akik nem irányítást és vezetést végeznek, hogy azok ténylegesen erre vállalkoznak.
De még hozzáteszem ehhez, nem az én megállapításom, a rendőr szakszervezeté, egy következő mondatot. A főtitkár szerint ez elsősorban - tehát a meghosszabbítás - olyanok továbbszolgálatát jelentené, akik kényelmes vezetői beosztásban dolgoznak. A beosztott rendőrök 55 éves korukban elfáradnak.
Tehát ezekben a beosztásokban van lehetőség, mert a törvény lehetőséget ad, azaz az irodai beosztásokban dolgozókról beszélek. Lehetőséget ad mindenkor a miniszternek, hogy ezt civilesítse, és kérem, tovább szolgálhatnak, és ezzel nem bontanak meg olyan parancsnoki előmeneteli rendfokozatot, amiről itt már nagyon sokszor szó esett.
Egyébként is, ezt most már csak úgy teszem hozzá egy gondolatként, mert remélem, most már lesz egy olyan kormány, amelyik ezt a militarizált társadalmat, mert hogy ez még militarizált társadalom, és a Varsói Szerződés folytatása, ezt senki nem vitathatja, egyszer már átváltoztatja polgári társadalommá, polgári demokráciává, mert az kell.
(20.00)
Ezért én a magam részéről elfogadni nem tudom, és azt javaslom, hogy kérem, már a részletes vitára se bocsássák, mert nincs miről beszélni. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem