DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az általános vitának a vége felé tartunk. Nagyon sok minden elhangzott. Én a kereszténydemokrata véleményt néhány pontban szeretném csak összefoglalni, és nem minden olyasmire térek ki, ami eddig a vitában már elhangzott.
Az első pontom az visszautal arra, hogy egy 5 éve létező törvény módosításával állunk szemben. Sokadik módosítással. Baj ez, vagy nem baj? Azt gondolom, hogy 5 évvel ezelőtt nem lehetett volna egy olyan törvényt meghozni, amely módosítások nélkül el tudja látni a feladatát. Olyan időket élünk, amikor egy ilyen törvénynek, amely a társadalomnak egy nagyon érzékeny részével foglalkozik - állandóan változó gazdasági körülmények között -, bizony alkalmazkodni kell a konkrét körülményekhez.
Önmagában véve tehát sem a törvény eredeti előkészítőinek nem rovom föl hibául ezt a sorozatmódosítást, sem a jelenlegi módosítóknak azt, hogy módosítanak, mert módosítani szükséges. Mik voltak és mik lehetnek a módosítások indokai? Nagyon gyakran szokás volt költségvetési problémákra hivatkozni. És nagyon sokan úgy élik meg az érintettek körében, hogy itt a költségvetés hálójában vagyunk, és az általános spórolási tendenciák érvényesülnek.
Azt gondolom, hogy ez a megközelítés nem teljesen fedi az igazságot. Bizonyos elemek kétségtelenül vannak benne, azonban amiről itt beszélünk, azért az végeredményben egy alapszerűen működő rendszer, melynek önálló bevételei vannak, a költségvetés egyéb vonatkozásaitól nagyfokú függetlenséget élvez.
Ez nem lehet viszont független, egy olyan törvény, amely a munkanélküliség kezelésével foglalkozik, a társadalomra gyakorolt hatásaitól. A saját hatásaitól sem lehet független. Bizony nagyon sokan fogalmaztak meg visszaéléseket, visszatetszést keltő magatartási formákat a foglalkoztatási törvény gyakorlati megnyilvánulásai tekintetében.
Nagyon nehéz egy olyan társadalomban elindulni a foglalkoztatás lélektani kezelésében, amely társadalom ezt a problémát évtizedeken keresztül nem ismerte, sőt, egyfajta hurráoptimizmussal azt az üzenetet kapta folyamatosan, hogy hát ilyen probléma egy fejlett, szocialista társadalomban nem is létezik. Dehogynem, létezik, csak egészen más formában kezelődött akkor.
A mai helyzetünkben meg kellett teremteni egyáltalán a legfőbb piacgazdaságnak megfelelő kezelési eszközöket, és nem csodálkozhatunk azon, ha már a fordulat előtt is olyan gondolatok fogalmazódtak meg, amelyek egy nagyon bőséges kezelést tesznek lehetővé. Az idők folyamán kiderült, hogy ez nemcsak gazdaságilag káros. Nemcsak olyan pénzt von ki a gazdaságból, amelyre a gazdaságon belül is szükség lenne, de káros magára a társadalomra nézve is.
Felelős társadalomban felelős állampolgárokra van szükség, és olyan felelős államra, amely segít mindenkin, akin segíteni kell, és nem segít senkin, akin nem kell segíteni. Nagyon nehéz persze elítélni bárkit is, aki állás nélkül van. Ne is tegyük ezt. És ne próbáljuk az embereket méltó szegény és méltatlan szegény kategóriába besorolni. A szegénység kezelése az a szegénység kezelése. Foglalkoztatáspolitika azonban nem egyszerűsíthető le szegénypolitikává.
(18.30)
(A jegyzői székben dr. Kávássy Sándor helyét dr.Trombitás Zoltán foglalja el.)
A foglalkoztatáspolitikának olyannak kell lennie, hogy a munkahelyteremtést ösztönözze, hogy az embereket a társadalomban való aktív részvételre, munkavállalásra ösztönözze. Szerte a világon arra hívják fel a figyelmet, hogy a munkanélküli-segélyek és különféle támogatások összege nem érheti el, nem közelítheti meg a munkával kereshető összegeket. Ennek az az értelme, hogy ne alakuljon ki a társadalomnak egy olyan rétege, aki segélyezésben érdekelt. A segélyezés nem emberszabású megoldás, szükségmegoldás. Ugyanakkor ne pusztítsuk le a segélyezési eszközöket olyan szintre, amely ellehetetlenít embert és ellehetetlenít családokat.
Általános vitában vagyunk, nem akarom tovább itt a filozófiai gondolatokat folytatni, de az általános vita körébe ezek beletartoznak, és úgy gondolom, hogy mind ez a módosítás, mind elődei, mind a majd jövendő módosítások valójában a most vázolt - kicsit filozofikus kérdésekre való - gyakorlati válaszokat keresik több-kevesebb sikerrel. Nehéz itt az optimumot megtalálni.
A harmadik ponton a mondanivalómban végül is nem több annál, hogy ez a módosítás ugyan nagyon sok mindenre kiterjed, de megint nem egy átfogó módosítás. Valójában öt év után elérkezettnek látszik az idő egy újragondolt és újraírt törvény beterjesztésére. Ez most nem történt meg, ismét módosítással állunk szemben. Ebben a módosításban nem kezeltük a nem régen létrehozott - szerintem szörnyszülött - megoldást, és ez az alaprészek emlegetése. Elnézést kérek a tisztelt Háztól, de úgy érzem, hogy az alapok összevonásának nagy nemzetközi támogatása jegyében, itt a magyar Országgyűlés hozzájárult egy hazugsághoz. Hazugságnak érzem ugyanis azt, hogy van egy egységes alap, amelynek vannak önálló részei, és nincsenek önálló alapok. Ez egy trükk. Eladtuk, hogy kevesebb alapunk van. Nincs rendbe téve ez a kérdés. Nem hiszem egyébként, hogy hazánk nemzetközi megítélésében még két alappal több, vagy háromnál kevesebb érdemi szerepet játszik. Ez az alaprészek-játék, ez egy kicsit azt hiszem, hogy méltatlan és önmagában véve a foglalkoztatáspolitikában természetesen technikailag kezelhető, de szebb lenne a dolgokat néven nevezni. Hogyha egy alaprésznek önálló jövedelme van és garanciák vannak az átcsoportosítások megnehezítésére, akkor az, kérem, egy önálló alap. Ha nincsenek garanciák, akkor minek önálló nevet adni neki, hogy azt higgyük, hogy önálló alapként létezik, csak eldugtuk mindenfajta külföldi szakértők elől? Csak azért hozom ezt fel, mert ha egyszer a munkaügyi kormányzat rászánja magát arra, hogy újra írja az egész törvényt, akkor ezt a kérdést érdemes lenne valamilyen jobban kezelhető formában megoldani.
A negyedik pont a kormány dicsérete és szidása egyszerre való feladatát akarja megoldani. Olyan elemeket akarok kiemelni, amelyek tulajdonképpen jók - vagy jónak látszanak -, és némely esetben megpróbálom ezeknek az elemeknek a fonákját is elmondani. Egy ilyen dolog a korábbi kétszakaszos és kétösszegű támogatásnak az egy szakaszra való összehozása és egy új támogatási százalék megállapítása. Ezt - egyfajta hurrá-optimizmussal - az indoklás úgy adja elő, hogy jaj, de jó, mert így több embernek sikerül az eddiginél magasabb juttatást adnunk, 60 százalékos volt a második szakaszban a juttatás, és most egységes 65 százalék lesz. Azt már csak a hozzáértők és az érintettek tudják, hogy az első szakasz eddig 75 százalékos volt, itt tehát egy 10 százalékos veszteséget kapunk.
Vajon rossz volt-e az a gondolat, hogy az idő függvényében két szakasz működik? Én úgy érzem, hogy teoretikusan jó gondolat volt. A tényleges helyzetünknek megfelelően azonban elfogadható az egy szakasz és a közös százalék is. Miért mondom ezt? Hiszen a magasabb százalékkal indulás azt jelentette, hogy valaki hirtelen elvesztette az állását, elvesztvén az állását most 75 százalékos támogatásban részesül. Aztán, ha nem talált új állást magának, akkor egy idő után ez most már csak 60 százalékos lesz, és akkor nagyon felgyorsul az álláskeresésre való érdekeltség, késztetés.
Milyen esélye van ma a munkanélkülieknek arra, hogy állást találjanak? Sajnos, ezek az esélyek nem a legszerencsésebbek. Végül is egy stagnáló munkanélküliséggel állunk szemben és ilyen értelemben, hogy az idő függvényéből kiesett ez a büntető rész, ez tulajdonképpen egy pozitív elem. Hogy aztán egészében véve hogy fog kinézni az alap kiadásában a 75 és a 60 helyetti 65 - ezt majd, azt hiszem, nem érdemes itt most jósolni, lehetne nagy hangon azt mondani, hogy nagyobb veszteség a 10 százalék az elején, mint a nyereség 5 százalék végig. Ebbe most nem megyek bele, vizsgáljuk ezt meg, mondjuk, a működés után egy évvel és nézzük meg, hogy milyen életlehetőségek között kínlódnak azok, akik végül is ebből a pénzből élnek.
A rugalmas határ behozatalát a magam részéről egyértelműen üdvözlöm. Nagyon fontos lenne, hogy a szociálpolitika teljes körében szűnjenek meg a konkrét számok, hogy ennyi ezer forint egy-egy juttatás, hanem mindenütt mozgó számokhoz kössük. Most itt egy picit még vitába kell szállnom előttem felszólaló képviselőtársammal is, aki kifogásolta, hogy az öregkori nyugdíjminimum a rugalmasságnak az a bizonyos viszonyító száma, nem pedig az érdekegyeztetés során kialakult minimálbér. Technikailag mind a kettő lehetne. Azonban úgy érzem, hogy egyfajta belső filozófia szerint talán bölcsebb lett volna a minimálbért választani, ám az érintettek számára sokkal jobb megoldás volt az öregségi nyugdíjminimumot. Miért? Mert a minimálbér az az Érdekegyeztető Tanácson kialkudott tárgyalás függvénye. Kérem, semmi nem kényszeríti az Érdekegyeztető Tanácsot arra, hogy a minimálbért emelje. Lehetnek olyan aktuális gazdasági megfontolásai, hogy nem akarja emelni még akkor sem, ha van egy 20 százalékos infláció, még akkor sem, hogyha az árindex komolyan emelkedik, sőt akkor se, ha van egy általános béremelési tendencia. Márpedig a nyugdíj az a mutatószám, ahol törvényi garancia van arra, hogy a lakosság kereső részével párhuzamosan emelik. Azt gondolom, hogy - lehet, hogy kell, lehet, hogy nem kell a minimálbéreket egyszer automatikussá tenni, de - amíg nincs automatikussá téve, addig ne nehezítsük meg a minimálbér emelését azzal, hogy akkor emelődik a munkanélküli segély is, ennek adtunk egy önmagában véve működőképes viszonyszámot. Már csak azért is jogos ezt választani, hiszen bérszázalékról van szó, bérből származik az alapnak a jövedelme is. Ha tehát a bérszínvonal emelkedik, akkor az alap eszközrendszere is emelkedik, ezért a kifizetések is - elvileg jogosan - emelkedhetnek.
Ha egy kicsit stabilabb gazdaságban fogunk élni, hogyha nem hektikus inflációs számokon fog vitatkozni a parlament jobb és bal oldala, akkor - azt hiszem - elő kell venni Tóth Tihamér képviselőtársamnak a javaslatát, mert valóban a munka világába jobban beillik az, ha ezt a dolgot oda kötjük. De a mai helyzetben, én támogatom azt, ami a kormány előterjesztésében erről található.
Hasonlóképpen lehet örülni annak a megjegyzésnek, hogy járulékfizetés igazolása helyett a munkaviszonyban eltöltött idő igazolása számít. De kérem, ebben a mai nyilvántartási rendszerünknek egy hatalmas kritikáját látom.
(18.40)
Ha figyelembe vesszük azt, hogy a járulékfizetésekben micsoda elmaradások vannak, akkor azt hiszem, hogy itt egy nagyon komoly előbbrelépést kellene csinálni. Ne kényszerüljön már egy kormány egy biztosítási jellegű szolgáltatásnál, tulajdonképpen egy egész más irányú igazolási rendszer bevezetésére! Akkor talán az alapjaink befizetései is jobbak lennének. Minden egyes embert érdekeltté kell tenni abban, hogy az ő munkahelye befizesse a járulékokat, hiszen tőle úgy levonják, mint a pinty. Ha tehát tőle levonják, akkor legyen neki módja és érdekeltsége annak utánanézni, hogy be is fizetik, nemcsak amit tőle vontak le, hanem amit a munkaadójának be kell fizetni. Ezzel rengeteg probléma van tb-ben és még kénytelen leszek a tb-vel kapcsolatban más párhuzamokról is néhány szót szólni.
Az egyik - engem leginkább rossz kedvre késztető - dolog a törvénytervezet indoklásában az, hogy a munkahelymegőrzés támogatásáról szóló részeket mint egy új szolgáltatást írja le, és némi büszkeséggel mondja, hogy újat vezettünk be. Igaza van, mert ilyen támogatás eddig nem volt. De volt helyette más, csak másképp hívták. Most lehet mondani, hogy ez egy jobb név, lehet mondani, hogy egy rosszabb név, lehet erről vitatkozni, egyet nem lehet mondani, hogy új szociális ellátás született Magyarországon, mert az nem született. Megváltoztattuk a dolgot. Eddig az volt, hogy a kifizetett bér felét adták meg támogatás címén, most pedig a járulékot adják meg, ami történetesen nagyjából megegyezik a kifizetett bér felével, tehát még olyan jelentős összegszerű változások sem történtek. Hogy egy kicsit egyszerűbb a hozzájutás, mert más a név, és miegymás, csak ne áltassuk magunkat és az embereket azzal, hogy itt valami új dolog született, és most hurrá, mennyire kiszínesedett és megerősödött a szociális védőháló. Mert ezzel, kedves képviselőtársaim, sajnos semmivel sem erősödött meg.
Ami a törvénynek - megítélésem szerint - a legerősebb oldala, és korábbi kormányzati ígéretek beváltásáról van szó, az az, hogy önkormányzati jellegű irányítás alá kerül a Munkaerő-piaci Alap irányító testülete, tehát a Munkaerő-piaci Alap. Itt lehetetlen nem gondolni azokra a nyilvánosság előtt is, de főleg szakemberi körökben folyó vitákra, amelyek a társadalombiztosítási alapok jövendő irányítási rendszerével foglalkoznak.
Ki kell próbálni persze azt a modellt is, amiről itt szó van, de be kell vallanom, hogy ez a modell - egyelőre legalábbis - bírja az én személyes bizalmamat. Bár maga a megoldás hoz néhány ellentmondást. Itt elég komoly feladatokat ad a munkaügyi miniszternek. Bizonyos fokig jól is teszi, már csak azért is, mert ezeket a feladatokat az előbb említett testülettel, a Munkaerő-piaci Alap irányítási testületével - amit csak MAT-nak becézhetünk röviden, a törvénytervezetben is így szerepel -, a MAT-tal megosztva gyakorolja a miniszter ezeket a jogokat. Ami azt jelenti, hogy egyfajta folyamatos tárgyalásról van szó, együttműködésről van szó, közös döntésről van szó, amit akár úgy is fölfoghatunk, hogy ha a MAT-tal megosztott joggyakorlásról van szó, az egyfajta vétójogot jelent.
Ha belemegyünk a részletekbe, akkor bukkanunk bizonyos ellentmondásra, mert azt mondja, hogy a miniszter dönt akkor, ha a MAT 30 napig nem döntött. Ha a MAT 30 napig nem döntött - az megosztva kellett volna hogy döntsön a miniszterrel -, akkor ebben a dologban mi a helyzet? Önmagában véve azt helyeslem, ha egy testület döntésképtelenné válik, miközben olyan feladatokat kell ellásson, ami állampolgárok közvetlen érdekét jelenti, akkor egy testületi döntésképtelenség terhét nem viselheti az állampolgár. Önmagában véve tehát itt beavatkozási lehetőséget adni, nem tartozik abba a kategóriába, amit ellenzéki oldalról nagyon gyakran, sajnos, túl gyakran, joggal kell kritizálnunk, hogy centralizál a kormány. Itt működőképesség fönntartásáról van szó. Viszont nincs kidolgozva egy ilyen döntésképtelenség későbbi megoldása. A pillanatnyi helyzetet megoldja az, hogy a miniszter dönt, de utána azért valahogy helyre kellene állni a normális viszonyoknak. Hogy ez milyen törvényi alapon történik, erre nekem nem sikerült rábukkanni.
Önmagában véve viszont az, hogy itt egy olyan irányítási testület jön létre, egy olyan irányítási forma, amelyben munkaadó, munkavállaló és kormány vesz részt, ez talán iránymutató lehet a társadalombiztosítás egyéb ágazatainak - mert végül is ez is egy társadalombiztosítási forma - az ügyében. Ez ma nagyon érzékeny kérdés. Ha kormányoldali képviselő mondta volna az előbb említett mondatot, akkor azonnal lehetne kritizálni, hogy lám, a kormány egy újabb hatalomkiterjesztéssel vissza akarja államosítani a társadalombiztosítást. Némi tapasztalattal a hátam mögött én ezt egy picit másként látom. Úgy érzem, hogy az állampolgárnak joga van ahhoz, hogy a nyugdíját biztonságban tudja. Ha a nyugdíját biztonságban akarja tudni, akkor ehhez az állami garanciánál nagyobb biztonságot ma nyújtani nem lehet. Nagyon messze vagyunk egy olyan tőkepiaci világtól, ahol egy tőkefedezeti rendszerrel ezt a dolgot el lehetne intézni. Annak is láttuk már néhány nagy nemzetközi botrányt kavaró részét, ahol családok tömege alól szaladt ki az életlehetőség.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ellenzéki szemmel - azt hiszem - azt kell mondani erre az elemre, hogy induljon el és a parlament nagyon figyeljen oda, hogy hogyan működik, hatékony-e ez az irányítási forma vagy sem. Ha hatékony, akkor terjesszük ki, ha rossz, akkor vessük el. Legyen egyfajta nyitottság bennünk! A kormány egyet nem tehet: Pilátusként nem vonulhat ki és nem moshatja kezeit azokból az ellátásokból, amelyek állampolgárok közvetlen biztonságát jelentik, egészségét, nyugdíját és munka nélküli állapotban a megélhetését.
Végeredményben ez a törvénytervezet nem rendelkezik olyan alapvető hibákkal, amelyek alapján az ellenzéknek azt kellene mondani, hogy nem támogatható. Azt hiszem, hogy azok a képviselőtársaim fogalmaztak helyesen, akik azt mondták, hogy a módosító indítványok elfogadásának függvényében lehet, hogy egy olyan törvénytervezetet tartunk a kezünkben, amelyet nagyon széles körben, akár teljes körben támogatni fog a magyar parlament. Azt hiszem, hogy erre van esély, de ehhez kérjük a kormányt, hogy ne hivatalból nézze a módosító indítványokat, ne csak azt nézze, hogy milyen párthoz tartozik, aki beadta, hanem azt is olvassa el és gondolja végig, ami a beadványban benne van. És abban fog jókat találni és kevésbé jókat. Kérem, hogy minden jót támogasson.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
