MÁDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MÁDI LÁSZLÓ
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Sajnos, egy shakespeare-i mondattal kell kezdenem a felszólalásomat: Temetni jöttem, nem dicsérni. Ami a törvényjavaslat tárgyalása kapcsán történik, az ugyanis egy szomorú végjátéka csupán annak a romboló munkának, ami az MSZP-SZDSZ-kormány kétéves regnálását e területen jellemzi.
Az előttünk lévő javaslat nem első - és sajnos, tartok tőle, hogy nem is utolsó - módosítása a foglalkoztatási törvénynek, annak a törvénynek, amely az egyik legsikeresebb és európai mércével is korszerűnek mondható teljesítménye volt az első, demokratikusan választott Országgyűlésnek. Sikeres és korszerű volt, mert jelentős eszközöket bocsátott a foglalkoztatási problémák kezeléséhez. Felismerte azt - a piacgazdaságokban már régóta közismert - tényt, hogy a munkanélküliség és a foglalkoztatási gondok csökkentésében szorosan együtt kell működni az államnak, a munkáltatóknak és a szakszervezeteknek.
Az 1991. évi IV. törvénynek éppen az volt a különlegessége, hogy közös részvételt, közös döntést és közös felelősségvállalást lehetővé tevő intézményeket és intézményes technikákat rendszeresített a foglalkoztatáspolitikában.
(18.50)
Mindez azonban ma már csak a múlt. A költségvetési vitában majd feketén-fehéren látni fogjuk, hogy az állam szinte teljes egészében kivonult már a foglalkoztatáspolitika finanszírozásából.
Aminek viszont most vagyunk tanúi, az nem más, mint a foglalkoztatáspolitikát ténylegesen finanszírozó szociális partner szerepének teljes eljelentéktelenítése az irányítási és döntési folyamatokban. Korábban az Érdekegyeztető Tanács munkaerő-piaci bizottságában a kormány, a munkaadók és a szakszervezetek képviselői együttesen határozták meg a foglalkoztatáspolitika főbb kereteit, és közösen döntöttek a három fél által a feladatok ellátására összeadott pénzeszközök felhasználásáról.
Ez a rendszer a Munkaügyi Minisztérium kutatóintézetének munkatársai által koordinált és nemrég publikált elemző tanulmány szerint is az érdekegyeztetés legsikeresebb területe volt az előző kormányok idején. Egészen 1994 végéig, amikor is emlékezzünk csak, az akkori szocialista miniszter asszony, Kósáné Kovács Magda megfenyegette a bizottságot, hogy amennyiben nem hajlandó átengedni a foglalkoztatási célú alapok pénzeinek egy részét a kormány megszorító politikájának keretében előírt új feladatokra, akkor ők - mármint a szociálisan érzékeny kormány - majd módosítják a törvényt.
Nos kérem, ebben a tekintetben az MSZP-SZDSZ kormány betartotta minisztere ígéretét. Azóta immár ötödszörre módosítjuk e szerencsétlen sorsú törvényt, és úgy tűnik - egyelőre legalábbis - búcsút mondhatunk a háromoldalú együttműködésen alapuló foglalkoztatáspolitikának.
Mert lényegesen együttműködésnek nevezni azt, ami e törvény keretei között az úgynevezett önkormányzati jellegű irányításban, vagy a korábbi döntési jogokat felváltó véleményezési lehetőségekben megtestesül, bajos lenne. Eddig azt hihettük, hogy az önkormányzat, mint a demokratikus igazgatás egy formája vagy van, vagy nincs.
De ez az önkormányzati jelleg, ez valami új és furmányos dolog. Önkormányzat egészen addig, amíg a munkaügyi miniszter egyetért a döntéseivel, de nem létezik attól a pillanattól kezdve számított 30 nap után, hogy a miniszter úr álláspontja eltér a munkáltatói és szakszervezeti képviselőkétől.
Eddig azt hihettük, hogy azt a kérdést, hogy valamely kérdés jogszabályba ütközik-e, azt független bíróságnak van joga döntenie. Az önkormányzati jellegű irányításban - ez idézőjelben, az "önkormányzati jellegű" - ez is másképpen van. A munkaügyi miniszter maga dönthet arról, hogy az "önkormányzati jellegű" irányító testület helyébe lép, amennyiben annak döntését jogszabályellenesnek tekinti.
Tekintsünk el attól az apró önellentmondástól, hogy a Munkaerő-piaci Alapot irányító testület akkor képes döntést hozni - jogszerűt vagy jogszabályokba ütközőt -, ha a döntés meghozatalában a munkaügyi miniszter megbízottjai is részt vesznek. Amennyiben nem vesznek részt, mert mondjuk nem értenek egyet a javaslattal, akkor kezd ketyegni az óra, és harminc nap elteltével önállóan dönthet nemcsak a jogszabályba ütköző döntés ellenében, hanem abban az esetben is, ha a vonatkozott döntés - úgymond - veszélyezteti a munkanélküli ellátások kifizetésének biztonságát.
Hogy ki dönti el ezt a kérdést? Természetesen a munkaügyi miniszter, mint ahogy harminc nap gondolkodás után nemcsak azt döntheti el, hogy mit tekint a munkanélküli ellátások biztonságát veszélyeztető döntésnek, hanem megteheti mindezt valamennyi, úgynevezett önkormányzati jellegű jogosítvány tekintetében is. Tehát dönthet az alaprészek közötti és az alaprészeken belüli átcsoportosításokról, a központi és a decentralizált pénzeszközök közötti arányok meghatározásáról és a többi.
Nem vicc, tisztelt képviselőtársaim, mindez a képtelenség le van írva, itt van előttünk ebben a törvényjavaslatban. És ami még szomorúbb, az MSZP-SZDSZ-kormánynak sikerült az érdekegyeztetés színvonalát olyan mélypontra süllyesztenie, hogy - igaz, zsarolás, fenyegetés, több rendbeli, koalíciós többség általi törvénymódosítás után -, de a kilátástól ellenkezésbe belefáradt, fásult szocialista partnerek nevüket adták ehhez a méltatlan szöveghez.
A részletes vitában szólok majd még erről, ez a szöveg nemcsak a demokratikus gondolkodás és a szociális partnerség elemi normáihoz méltatlan, de a jogászi szakszerűtlenség kirívó példája is.
Régóta volt a kezünkben ilyen slendrián, terminológiailag zavaros törvényszöveg, amelyben hemzsegnek a tisztázatlan tartalmú, gumimegfogalmazások. Paragrafusok, amelyben megválasztott embereket felmentenek, megbízottakat visszahívnak, biztosított jogokat pontosan körül nem határolt módon megosztva gyakorolnak és a többi.
Szeretném leszögezni, hogy az, ami most előttünk, a kormánytöbbség aktív támogatásával történik, az a tripartit foglalkoztatáspolitika felszámolása, az a foglalkoztatáspolitikai intézményrendszer teljes központosítása, a központosított munkaügyi igazgatás Kádár-rendszeri modelljének újjáélesztésére tett egyértelmű kísérlet.
Mi másként értelmezhetnénk ugyanis a törvényjavaslatban megjelenő törekvést, amely a perszonálunió elve alapján keveri össze a munkaügyi szolgáltatás funkcióját az állami ellenőrzés és a hatósági bírságolás intézményeivel. Korábban emlékezhettünk rá, Halmos államtitkár úrnak volt egy olyan ígérete, amelyben alapvetően a szolgáltató funkció megerősítését ígérte a munkaügyi, területi apparátusokban. Sajnos ez a koncepció rengeteg szakmai előkészítettség után ma már a múlté, és ma már egyértelműen lehet látni, hogy sokkal inkább az adminisztratív funkciók kerülnek előtérbe, és a szolgáltató funkciók - sajnálatos módon - egyértelműen háttérbe kerülnek.
A munkaerő-piaci szervezet új modelljében ugyanis csupán egyetlen rendezőelv található, a munkaügyi miniszter személyében összpontosuló központosító szándék. A módszertani központtá gyengített Országos Munkaügyi Módszertani Központ felettese a neki alárendelt megyei, fővárosi munkaügyi központnak, amely a törvényjavaslat 24. §-a szerint önállóan gazdálkodó, központi költségvetési szerv, a megyei önkormányzattól teljesen független hatóság.
A munkaügyi miniszter alá rendelt OMMK és a megyei munkaügyi központok viszont felettesei a megyei, fővárosi munkabiztonsági és munkaügyi felügyelőségeknek. Ez utóbbiak egyébként alá vannak rendelve az egyébként ugyancsak a munkaügyi miniszter felügyelete alá tartozó Országos Munkaügyi és Munkabiztonsági Főfelügyelőségnek is. Egyszerű, nem?
Amit tehát kapunk, az a Kádár-rendszerből oly ismert, jól ismert közigazgatási kettős alárendeltség, és persze teljesen össze van kutyulva az állami munkaügyi nyilvántartó munkanélküliséget kezelő, szolgáltató funkciója az állam hatósági, ellenőrző, számonkérő, bírságoló feladataival.
Az ugyancsak a tisztelt Ház előtt szereplő munkaügyi rendezésről szóló törvény kapcsán jeleztük, hogy a Horn miniszterelnök által meghirdetett feketegazdaság elleni háborúban felsorakoztatni kívánt munkaügyi felügyelők létszámának jelentős bővítésére nem találtunk forrást.
A jelek szerint ebben a zavaros, kettős alárendeltségű munkaerő-piaci szervezetrendszerben nem kerül majd mód erre. Persze végső soron a munkaügyi miniszter közvetlen iránymutatásával. A javaslat szerint ugyanis a foglalkoztatási törvény 52. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: "A munkaügyi miniszter rendeletben határozza meg a munkaügyi szervezet irányítására, a szervezetbe tartozó egyes szervek hatáskörére, egymás közötti kapcsolatára, továbbá a munkaügyi központ kirendeltségének illetékességére vonatkozó részletes szabályokat."
A feketegazdaság kapcsán már korábban is megfogalmaztuk abbéli véleményünket, hogy a feketegazdaság ellen nem verbálisan és nem is adminisztratíve lehet igazából hatékonyan fellépni, hanem egyértelműen a feketegazdaságban való érdekeltség csökkentésével. Mert az emberek és a gazdálkodó szervezetek érdekeltségének csökkentésével.
Ehhez viszont alapvetően két olyan eszköz kell, amit - sajnos - a jelenlegi kormányzat nem alkalmazott. Az egyik a jogszabályi stabilitás, a második pedig az alacsony közterhek. Számos egyéb feltétel is kell persze hozzá, de azt hiszem, hogy amíg a kormány ezt a kettőt nem bizonyítja, és nem gyakorolja, addig a feketegazdaság ellen való fellépés egyértelműen egy hangzatos szólam.
Tisztelt Ház! Az MSZP-SZDSZ-kormány a foglalkoztatáspolitika megújítását, a szociális párbeszéd kiteljesítését, a gazdasági szerkezetváltásban vesztes polgártársaink gondjainak enyhítését ígérte. E mostani kormány hivatalba lépése óta megéltük, hogy az állam kivonult a foglalkoztatáspolitika finanszírozásából, megosztotta, lejáratta, és efféle törvényjavaslatokkal gúnyolja ki az érdekképviseleteket, még a késő kádári időkhöz képest is elképesztő mértékben centralizálja a közigazgatást.
Kizárólag hatalmi szempontok alapján szakmailag teljesen indokolatlanul keveri össze a demokrácia és a bürokratikus irányítás technikáit, zavarja össze a szolgáltató és a hatósági funkciókat. Az új és újabb átszervezések, a létrehozott és jelek szerint létrehozandó új stallumok, államtitkári posztok, miniszteri jogosítványok talán ideiglenesen csillapítani fogják az étvágyát, ám aligha szolgálják a munkanélküliség és a foglalkoztatáspolitika problémáinak megoldását. Kiss Péter úr mindezt a Magyar Köztársaság Országgyűlésének jóváhagyásával kívánja megtenni. A Fidesz-Magyar Polgári Párt ehhez nem adja a nevét. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem