MÁDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MÁDI LÁSZLÓ
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Lehet, hogy néhol élesen fogalmaztam, azt gondolom, ugyanakkor a tartalmát kell nézni a felszólalásnak, és abban, sajnos, a tendencia eléggé elszomorító, legalábbis ami az elmúlt néhány, egy-két év eseményeit jellemzi. Ugyanis azt figyelhetjük meg, hogy egyrészt úgy tapasztaljuk, hogy a szociális partnerek egyértelműen belefáradtak és belefásultak abba a szélmalomharcba, amit vívtak. És azok után, amilyen állapotba most kerültek, egy látszatönkormányzatot még mindig kedvezőbbnek ítélnek meg, mint a semmit, a tényleges centralizációt. Itt legalább látszatban, törvényileg egy önkormányzatiság biztosítva van. Ezt úgy értük el, hogy felszámoltuk azt a tripartit rendszert, ami az egész foglalkoztatási politikában döntési felelősséggel, a három partner egyetértésével működőképes szisztémát jelentette. Tehát erről ez a megjegyzésem.
Van néhány pozitívum a törvényben, amit részben elfelejtettem említeni, és azt most hangsúlyoznám itt a konstruktivitás miatt. Tehát azt a részét támogatjuk a törvénynek, ami az egységes járadék bevezetését, illetve a járadéknak egy magasabb folyósítási összegét tartalmazza, ugyanis rendkívüli mértékben inflálódott ez a pénzösszeg. És az is igaz, hogy nem szerencsés, ha a munkanélküli-ellátás pénzbelileg magas, mert az ösztönzi a munkanélkülivé válást, de jelenleg ez már egy oly mértékben elinflálódott pénzösszeget jelent, hogy ennek az emelésnek a révén nem fenyeget ez a veszély. Tehát a járadékrendszernek ezzel az egylépcsős folyósításával, egységes járadékkal és járadékemeléssel egyetért a Fidesz frakciója. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem