CSIHA ANDRÁS
CSIHA ANDRÁS
CSIHA ANDRÁS (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk lévő három törvényjavaslat közül én egyhez kívánok hozzászólni, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényjavaslathoz.
Alapvetően, általános jellemzőként elmondható, hogy az adott törvénytervezet követi a pénzügyi szektor fejlődésével kapcsolatos kihívásokat, és törekszik a pénzintézeti tevékenység biztonságának a megerősítésére. A tervezet sok szempontból korszerű, és célként tűzi ki az európai csatlakozásunk lehetőségét megalapozó kötelezettségvállalásaink teljesítését a pénzügyek vonatkozásában. Ugyanakkor ezek a pozitívumok bizonyos esetekben az egyes szereplőknél negatívumként - vagy legalábbis túlzott szigorúságként - érvényesülnek.
A törvényjavaslat például az engedélyezés és szankcionálás körében igen szigorú szabályok megállapítására törekszik. Jelentősnek ítélhető a pénzügyi intézmények életében az állami felügyelet beavatkozása, mind a tevékenység, mind a szervezeti kérdések vonatkozásában. A tervezet egyes pontjai előrelépést jelentenek a korábbi szabályokhoz képest azzal, hogy a nem egyértelmű szabályokat egyértelműsíti, illetve a felesleges korlátokat elhagyja.
Engedjék meg, hogy ezután a hitelintézeteket egy csoportjával kapcsolatban, a szövetkezeti hitelintézetekkel kapcsolatban és az őket érintő kérdésekről szóljak pár szót. A takarékszövetkezetek - amelyeknek a száma mintegy 280 - körülbelül 1600 településen vannak jelen az országban, a legnagyobb hálózattal rendelkeznek. Jóllehet nem a tőkeerős és nagy pénzintézetek közé tartozik, de azt hiszem, szerepük abban a vonatkozásban, hogy a lakossághoz legközelebb vannak, nem elhanyagolható.
A takarékszövetkezetek szempontjából jelentős előrelépés, hogy csaknem valamennyi tevékenységet végezhetik, ha a személyi és technikai követelményeknek megfelelnek. Előrelépésnek tekinthető a biztonságos működés megteremtésével kapcsolatban, hogy a törvény kötelezővé teszi a takarékszövetkezetek integrációhoz való csatlakozását. Szintén erénye a törvényjavaslatnak, hogy törvényi szinten először találkozhatunk annak meghatározásával, hogy egy takarékszövetkezeti integrációval kapcsolatban mi az alapvető elvárás.
Ugyanakkor egy-két olyan probléma, amely a törvényjavaslat szakemberekkel történő megvitatása során is felmerült, ezek a következők. Elég súlyos kritériumnak, feltételnek ítélik meg a saját tőke, tehát a minimumtőke négyszeresének a megemelését, még abban az esetben is, hogyha figyelembe veszünk bizonyos inflációs hatásokat, tehát hogy ezek is bele vannak kalkulálva.
Amennyiben a tőke minimálértéke - ez a négyszeres emelés - megmarad a törvényjavaslatban, akkor érdemes megvizsgálni, hogy esetleg a határidőben talán valamiféle kedvezményt kellene biztosítani a törvényben. Ezt szükségesnek tartanánk.
A másik ilyen súlyos terület, ami úgy fogalmazódott meg, hogy túlzott szigorúságot tükröz: ezek a vezető állású személyekkel kapcsolatos alkalmazási követelmények. Például nem teljesen érthető, hogy a takarékszövetkezetek igazgatóságainak, felügyelőbizottsága elnökének a megválasztásához miért kell előzetes bankfelügyeleti engedély akkor, amikor a szövetkezeti törvény általános előírásaival ez ütközhet. Itt valójában szükségesnek és indokoltnak látszik a törvényjavaslatnak és a szövetkezeti törvénynek a szigorú összevetése, és a kettő között valamiféle egyértelmű kapcsolat megteremtése.
A szövetkezés jellegéből következik az is, hogy azt vetették fel fő problémaként, hogy amennyiben az igazgatóság elnökének javasolt személyre, illetve a felügyelőbizottság elnökének személyére előzetesen kérnek a felügyelettől engedélyt, és ha a szövetkezeti választások során egy harmadik személy fut be, akkor hogyan és miként lehet ezt rendezni. Tehát valójában ez így elég komolynak tűnő probléma, hogy a két törvény között a szinkron megteremtődjön.
Miért jelent gondot ez a szigorúnak tűnő szabályozás a szövetkezetek számára? A vidéken működő pénzintézeteknek jelentős problémát okoz, hogy helyben nincs megfelelő szakembergárda, vagy nehezen lelhető meg az a kör, amelyből a humánerőforrást a takarékszövetkezetek számára biztosítani lehet. Emiatt okoz nagy problémát, hogy a törvényjavaslat a szövetkezetek esetében két ügyvezető alkalmazását írja elő, jóllehet az átmeneti rendelkezésekben, első időben egy ügyvezető alkalmazását is lehetővé teszi. Az alkalmazási és választhatósági feltételek jelentős megszigorítása, tehát ez a problémakör, az ügyvezetők, illetve az igazgatóság és a felügyelőbizottság elnökével szemben.
Megfontolás tárgyát kellene hogy képezze az igazgató tanács elnökére, illetve az fb elnökére vonatkozó tervezett szigorításoknak az áttekintése, és erre valamilyen megoldás keresése.
A takarékszövetkezetek nemcsak az Országos Betétbiztosítási Alapnak, hanem az Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alapnak is kell hogy befizetéseket teljesítsenek. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azonban úgy tűnik, hogy a kötelező OBA-tagság ellenére, a tönkrement takarékszövetkezetek ügyfelekkel szembeni tartozását kizárólag az OTIVA rendezte.
Ezért fölmerült - bár ez egy elég sarkos vélemény -, hogy így, a takarékszövetkezetek esetében, az integrációhoz való kötelező csatlakozást követően is, inkább az OTIVA-hoz kellene, hogy a tagsági hozzájárulások befolyjanak.
Ezekről szerettem volna én szólni. Összességében a jelzett törvényjavaslatot - az első vonalban küzdők véleményével is egyeztetve - elfogadásra alkalmasnak tartjuk, de a jelzett problémákat, azt hiszem, még a hátralévő időben egyeztetni és valamilyen megoldást találni szükséges.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárt padsoraiban.)
