DR. ROTT NÁNDOR
DR. ROTT NÁNDOR
DR. ROTT NÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Most, a hitelintézetekről, az értékpapírokról és az állami felügyeletről szóló törvényjavaslat-csomag általános vitájának befejező szakaszában érdemes kissé visszatekinteni a vitában felmerült néhány fontos szempontra. Erre törekszem a következőkben a teljesség igénye nélkül.
Mindenekelőtt emlékeztetnem kell arra, hogy Torgyán József igen tisztelt képviselőtársam, aki először szólalt fel a Független Kisgazdapárt nevében, nagyon határozottan fogalmazta meg kétségeinket és fenntartásainkat, különösen a bankrendszer eddigi működése, konszolidációja, valamint az ennek során kifizetett hatalmas állami ráfordítások, a teljesítményekkel nem arányos bankári mamutjövedelmek kérdésében. Figyelemre méltó, hogy az őt követő felszólalásában, aki ezen a területen általánosan elismert szaktekintély, Tardos Márton igen tisztelt képviselőtársam is elismerte dr. Torgyán József állításainak helytállóságát, és mint mondotta, idézem: "A bankrendszer átalakulásában, a bankrendszerben kialakult jövedelmekben, a bankok székházépítési tevékenységében rengeteg olyan dolog van, ami súlyosan kritizálandó, és ezzel a kritikával nem csak egyetértek, hanem képviselem is." Sajnos, ezeknek a jogos kritikáknak és ezeknek a komoly ellenvetéseknek magukban a törvényjavaslatokban a megoldását vagy az enyhítését nem találjuk.
Egy látszólag részletkérdés, de ehhez nagyon szorosan kapcsolódik, és itt most azért külön kell szólni a bankszférában kialakult mamutjövedelmekről. Természetesnek tartjuk, hogy a magánbankok szférájában egy sikeres magánbank a vezetőinek akkora fizetést és olyan javadalmazást biztosít, amekkorát csak akar, és csillagos ég a határ. Meg kell azonban mondanunk, hogy azoknál az állami bankoknál, amelyek évek óta súlyos költségvetési pénzekből konszolidálódnak, ahol egyáltalán nem lehet tudni és megállapítani, hogy mely hiteleket örököltek az előző rendszerből, mely hiteleket nyújtottak maguk, amelyek végül is visszafizethetetlennek bizonyultak, az is megállapíthatatlan - és nem történt ennek a megállapítására lépés -, hogy az általános gazdasági összeomlás következtében váltak ezek a hitelek behajthatatlanná, vagy a bankári tevékenység hiányosságai folytán, hogy ilyen körülmények között ezeknek az állami bankoknak, közpénzekből konszolidált bankoknak a vezetői ezeket a mamutjövedelmeket élvezzék, ez teljességgel elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan azért, mert nem a saját tőkéjüket, hanem nagyrészt a költségvetési pénzeket, az állampolgárok pénzét veszélyeztetik.
Egy másik kérdés a bankfelügyelet kérdése. Nagyon vitatható - és én erre most nem is szeretnék kitérni -, hogy helyes-e a bankfelügyeletnek az a strukturális megoldása, amire a törvényjavaslat javaslatot tesz. Van azonban a banki vezetők kérdésében egy olyan probléma, amiről külön kell beszélni. A törvényjavaslat a bankfelügyeletre bízza - vagy nagyrészt a bankfelügyeletre bízza annak eldöntését -, ki lehet bankvezető. Amint Tardos Márton igen tisztelt képviselőtársam beszédében nagyon finoman megfogalmazta, ez nem látszik igazán szerencsésnek. A magam részéről ennél lényegesen messzebb mennék. Súlyos ellentmondást látok abban, hogy a bankok tevékenységét ellenőrző szervezet diszkrecionális jogkörben döntsön azoknak a bankvezetőknek a megfelelőségéről, akiknek a bankját aztán ugyanez a bankfelügyelet fogja ellenőrizni, felügyelni.
Az én véleményem is az, hogy csak a törvénynek kellene meghatároznia a feltételeket, és ugyancsak egyetértek azzal az indoklással, hogy biztosítani kell a gazdasági életben - különleges súllyal a bankrendszerben -, hogy azok az embereket, akiket az élet folyamán bíróságok rajtakaptak, hogy nem a törvényes kereteknek megfelelően gazdálkodtak, visszaéltek a jogaikkal, azok ne kezdhessék bankban újra a tevékenységüket. Ennél én azonban továbbmennék, és még ezen túl sok egyéb kritériumot is meg kellene fogalmazni, de ismétlem: a jogszabályban. És rendkívül helytelen, hogy ezeknek a meghatározási jogkörét átengedi a törvényjavaslat a bankfelügyeletnek. Ezáltal tulajdonképpen egy rendkívül erős hatalmi, mégpedig egy személyi vonatkozású hatalmi centrumot hoz létre, mert valamennyien tudjuk, hogy a bankszféra milyen fontos szerepet tölt be a gazdaság, sőt az egész állam működésében, és hogy ennek a káderkiválasztási jogkörét diszkrecionális jogává tegyük egy szervezetnek, ez egy demokráciában teljesen elfogadhatatlan.
Egy másik kérdés. Ugyancsak a vita kezdetén Mádi László igen tisztelt képviselőtársam hívta fel a figyelmet arra, hogy - idézem: "Ezt a törvényi szabályozást olyan emberek készítették a Pénzügyminisztériumban, akiknek szinte kivétel nélkül mind banki felügyelőbizottsági vagy igazgatóbizottsági háttere van, eléggé tisztázatlan és nem átlátható módon." - eddig az idézet. Egyszerűen ez a tény alapos kétségeket támaszt a jogszabály-előkészítés egész szellemének és irányultságának kérdésében. Itt ennek csak egyetlen vonatkozását kívánom kiemelni. A törvényjavaslat az univerzális bankrendszer irányába történő fejlődést célozza meg.
Az univerzális bankok általában csak a nagybankok, rendszerint az adott országban oligopol helyzetű mamutbankok lehetnek. Kétségtelen, hogy ezek az óriásbankok többnyire a legtőkeerősebbek is, és így a bankrendszer stabilitása és biztonsága irányában történő fejlődés jelzi, ami a törvény-előkészítő tisztviselők számára is döntő szempont lehetett. Ráadásul a jó Dimitrov téri fiúk azt tanulták, hogy az állami monopolkapitalizmus a kapitalizmus legfelsőbb foka.
Namármost, ha a szocializmus építésében nem voltunk a legsikeresebbek, többen talán jobb meggyőződésük ellenére is csinálták, akkor most építsük a kapitalizmust, de legfelső fokon, és legyen az monopolkapitalizmus a javából.
Ebből a prekoncepcióból vagy tudat alatti mélyrétegből olyan bankrendszermodell bontakozik ki, amely néhány univerzális óriásbankból álló bankmonopólium kezébe helyezi el a pénzügyi hatalmat.
Néhány európai példa is kézenfekvő, hogy a világ más részein, de különösen az egyébként gyakran példaként felemlegetett Egyesült Államokban vagy Angliában, bizonyos szempontból Franciaországban, nem egészen ez a modell dominál.
(17.40)
Ezeknek az országoknak a gyakorlata azt mutatja, hogy a bankrendszerben a szakosodott bankok és a pénzintézetek is az univerzális bankokkal hasonló pozíciót tudnak elfoglalni, és ezért ennek a magyar bankrendszernek ebbe az oligopolisztikus, univerzális bank irányába történő fejlődését, fejlesztését rendkívül veszélyesnek tartjuk.
Mindezek kapcsán persze - más gondolatmenettel - aggályait fejezte ki Mádi László, igen tisztelt képviselőtársam is. Ismétlem: más oldalról, de ő is fölvetette, hogy a törvényjavaslat szerinti szabályozás olyan koncentrációhoz vezet, ami számos negatív következménnyel jár; olyan óriási pénzügyi konglomerátum jön létre az univerzális bankrendszerben, amelyik áttekinthetetlen, és amelyik sokkal kevésbé ellenőrizhető, mint akár a jelenlegi szituációban is a bankok.
Ehhez még egy gondolatot szeretnék itt hozzátenni. Raskó György, igen tisztelt képviselőtársam, aki pedig a bankszakmában komoly nemzetközi gyakorlattal is rendelkezik, ő hívta föl a figyelmet - ez egy visszautalás arra, amiről már korábban szóltam -, hogy ezekkel a nagybankokkal kapcsolatban már ma is számos, komoly kifogás merül föl. Idézem Raskónak a megállapítását: "Éppen az IPOSZ elnöke a mai nap közölte, hogy rengeteg panasz van a privatizált nagybankokra, gyakorlatilag folyószámla-vezetést sem hajlandók már végezni, nemhogy kis- és középvállalatoknak - vagy pláne mikrovállalatoknak - hitelezzenek.
Egy virágzó, nyugati, jól bejáratott piacgazdaságban a monopolbankok a monopol vagy oligopol helyzetben lévő univerzális bankok is egy üzleti harcban vannak.
Magyarország azonban egy kis, közepes vagy gyengén fejlett gazdaság; és itt a bankok részéről nagyon reális az a veszély, amire most már jelzések is érkeznek, és fontos, hogy ezeket a Ház is megismerje; hogy egyszerűen ezek a bankok nem látják el a természetesen rájuk váró feladatokat; hanem egyszerűen kivonulnak, mert olyan kicsi az üzleti érdekük mindebben, hogy más területre koncentrálják az erőforrásaikat; és mint itt a példa is mondja, hogy egyszerűen, egyáltalán nemcsak hogy folyószámla-vezetést sem hajlandóak már végezni, hanem a hitelműveletek terén sem váltják be a funkciójukból eredő várakozásokat."
És ugyanitt elhangzott még egy fontos gondolat. Nevezetesen az, hogy az egész gazdaságban már amúgy is megindult egy nagy, koncentrációs folyamat, ami nem természetes. Mert hogyha valaki megnézi akár az európai tőkés országok, piacgazdaságok vállalati struktúráját, de akár az amerikai vállalatstruktúrát is, akkor mindegyikre az jellemző, hogy a kis- és középvállalatok igen jelentős hányadát termelik meg a GDP-nek vagy nemzeti termelésnek - teljesen mindegy, milyen szót választunk.
Következésképp itt van a kisvállalatokból, a szövetkezetekből és a magánvállalatoknak egy köréből egy olyan hatalmas tömeg. És nagyon kérdéses az eddigi tapasztalatok alapján, hogy ez a bankrendszer ezeknek a finanszírozására egyáltalán hajlandó lesz-e. Nagyon veszélyesnek látszik ebből a szempontból a jövő.
Befejezésként még két gondolatot szeretnék önökkel megosztani. Dr. Torgyán József, igen tisztelt képviselőtársam, szeptember 24-i felszólalásában hangsúlyozta a bank ügyfeleinek kiszolgáltatottságát, és az alacsony színvonalú szolgáltatást. Megállapította: "Ma hosszadalmas az ügyfelek várakoztatása, hiányos a tájékoztatásuk, és a sokszor hibás ügyvitel is az ügyfelek kárára ténykedik."
Sajnos - most már nem idézem - személyes tapasztalat az, hogy gyakran egyes bankokban valóban udvariatlan, unott a foglalkozás az ügyfelekkel, a számlavezetés rengeteg hibát tartalmaz, késedelmesek az átutalások - mintha nem az ügyfelekből élnének egyes bankok, banktisztviselők. És sajnos igazuk van, mert évek óta nem az ügyfelekből, hanem a bankkonszolidációból élnek, mégpedig pompásan.
Az eddigi törvényhozás sem tett meg mindent az ügyfelek érdekvédelmében. Csak példaképp hozom föl, hogy az Egyesült Államokban a Uniform Commercial Code a szövetségi kereskedelmi kódex bankokkal foglalkozó fejezetében a 4-107. § előírja, hogy a délután 2 óráig beérkező megbízásokat még aznap, a 2 óra után beérkezőket legkésőbb a következő napon teljesíteni kell. A késedelem súlyos jogi és anyagi következményekkel jár.
Hasonló törvényes előírások az európai országokban is védik a bankok ügyfeleinek érdekeit. Viszont teljességgel hiányoznak a hazai szabályozásból a bankok szolgáltatásainak, kötelezettségeinek jól körülírt meghatározásai. Ezzel magyarázható, hogy az átutalások és hasonló bankműveletek napokat, nemegyszer heteket vesznek igénybe, és igen messze vannak az európai normáktól.
A jelenlegi törvényjavaslatok is elhanyagolják ezeket a területeket, és ezért nehéz ezeket a törvényjavaslatokat komoly lépésnek tekinteni az Európához vezető úton. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
