DR. TÍMÁR GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. TÍMÁR GYÖRGY
DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Igen tisztelt Tóth Károly Képviselőtársam! Én nagyon örülök, hogy ön a jövőbe lát, és megjósolja azt - amit az utolsó mondatában mondott -, hogy reméli, hogy a jövőben is ugyanezek a pártok lesznek tényezői a politikai életnek. Én remélem, hogy nem. Egyikünk sem lát a jövőbe, ez nem politikusi lehetőség. Ezzel szemben szeretnék rámutatni egy logikai törésére az előadásának. Ön úgy kezdte - ha jól emlékszem -, hogy egy társadalom elkezd építkezni. És ebből vonta le azt a következtetését, amit hallottunk gyönyörű előadásában. Ezzel szemben ez megalapozatlan. Ez a társadalom nem most kezdett el építkezni, ez nem az ígéretek földje volt, hanem itt éltünk. Ennek a társadalomnak megvan a maga múltja és nem lehet azt mondani, hogy hatályban tartjuk a korábbi előjogokat és az előjogokkal szerzett javakat, és hatályban tartjuk a korábbi hátrányos helyzetbe kényszerítettségeket is és a maradványt újraosztjuk. Ez nem újraosztás, hanem az előző periódusok utóélete.
Egyébként, amit elmondott, nagyon nagy figyelemmel hallgattam, és hiányoltam benne azt az indokolást, hogy miért kell tulajdonba adni, mi indokolja ezt, mi ennek a morális, vagy jogi, vagy alkotmányjogi, vagy gazdasági alapja. Nem láttam sem indokát, ön meg se kísérelte ezt indokolni, és ugyanakkor nem mondott egyetlen olyan érvet sem, amely az általam az előzőekben előterjesztett használati jogosultság ellen szólna. Amit ön elmondott - messzemenőkig egyetértek önnel - a használat és a négyévenkénti újramegmérettetés utáni újrafelosztást értve ezalatt. Természetes, egyetértünk, akire a választópolgár a szavazatát adja, akit felhatalmaz, hogy a magyar parlamentben őt képviselje - vagy egyéb helyen, egyéb alkotmányos helyen -, oda tárgyi eszközöket is kell biztosítani, hogy ezt ténylegesen ki tudja fejteni, ezt a megtisztelő feladatát. De ez nem azt jelenti, hogy székházakat kapjanak, majd ügyetlen politizálással vagy ügyetlen gazdasági tevékenységek kifejtésével olyan anyagi szituációba kerüljenek, hogy el kell idegeníteni, majd utána újból jönnek a magyar parlamenthez, hogy te parlament, nincs hol kifejtenem a politikai tevékenységet, adjál egy újabb nemzeti ajándékot.
Mélyen tisztelt Képviselőtársam! Nagyon nagy figyelemmel hallgattam önt, és az indoknélküliség meggyőzött a saját érvelésem megalapozottságáról.
Köszönöm önnek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem