DEUTSCH TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DEUTSCH TAMÁS
DEUTSCH TAMÁS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Harmadik hete szerepel ez a kérdés, a Tocsik-ügy az Országgyűlés napirendjén. Mindeddig azonban a helyzetből fakadólag is kizárólag a napirend előtti hozzászólásoknak képezhette ez tárgyát, leszámítva egyetlenegy, Balsay István képviselőtársam által feltett azonnali kérdéstől. Éppen ezért az elmúlt héten az ellenzéki frakciók szinte valamennyi tagja közösen kezdeményezte azt, hogy a Házszabály elnök úr által is idézett rendelkezései alapján egy vizsgálóbizottság álljon föl, és ez a vizsgálóbizottság egy alapos, koncentrált és semmiképpen sem elhúzódó vizsgálatban tisztázza a Tocsik-ügy valamennyi lényeges körülményét. Tisztázza azt, hogy milyen módon merült föl egyáltalán ebben a kérdésben az ÁPV Rt.-nél külső tanácsadó alkalmazásának a gondolata, miért éppen Tocsik Mártát alkalmazta az ÁPV Rt., milyen eljárás keretében alkalmazta a külső tanácsadót, megszegett-e ezzel valamely létező jogszabálytörvényt vagy kormányrendeletet, illetve az ÁPV Rt. belső szabályzatait, mekkora is volt az az összeg, amelyet Tocsik Mártának kifizettek és hol az a pénz, amit a Kormányzati Ellenőrzési Iroda szerint már eddig átutaltak a külső tanácsadó számlájára.
Éppen ezért nagyon remélem, hallván, hogy a két kormánypárt, mind a Szabad Demokraták Szövetsége, mind pedig a Magyar Szocialista Párt támogatja a vizsgálóbizottság felállítására vonatkozó kezdeményezést, hogy a lehető legrövidebb időn belül meg tudjuk tárgyalni ezt az indítványt, már a jövő héten. Ennek viszont az is előfeltétele, hogy a holnapi szavazáson képviselőtársaim az indítvány sürgősségét is támogassák, és így a vizsgálóbizottság már a jövő hét második felében megkezdheti munkáját. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem