DR. DÁVID IBOLYA

Teljes szövegű keresés

DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Miniszterelnök úr beszéde általánosságokat és következtetéseket, tanulságokat tartalmazott. Egyetértek a Fidesz képviselőjével, hogy tanulságokra és általánosságokra, majd ha befejeződött ez az eljárás annak büntető polgárjogi részeivel együtt, akkor érdemes visszatérni. Hiszen a legnagyobb tanulságokat majd akkor vonjuk le, ha tisztázódott ennek a hatalmas összegnek az útja, hogy ez a pénz hova került.
Szeretném egy rövid kitérő erejéig figyelmeztetni miniszterelnök urat arra, hogy 1994-ben, a választások idején önök egy egészen másfajta privatizációt hirdettek meg. Átlátható, parlament által ellenőrzött, új törvényen alapuló - és mindennek a nyitánya az volt, hogy az ön kormánya felállított egy bizottságot, amely a korábbi időszak privatizációit vizsgálta. Az önök előterjesztéséből ismerem ezt a javaslatot. A gyanús ügyeket, több tucat gyanús ügyet vizsgáltak meg. Igen nagy volt a kezdeti sajtója, majd végül igencsak elhalványult ez a sajtóvisszhang. Egyetlenegy büntető ügyről nem tudok, amit a kormány megtett volna ezekben a privatizációs ügyekben, egyetlen ügyből nem tudtak botrányt kreálni. Igazán kicsinyes árukapcsolásnak tartom azt, hogy ma ebben a vonatkozásban, egy konkrét ügy kapcsán, miniszterelnök úr a '90 és '94 közötti privatizációs ügyekkel takarózik. (Taps az MDF padsoraiban.)
Miniszterelnök úr megvonta a bizalmat a miniszterétől - nem pénteken, hanem a múlt héten - már itt a parlamentben, amikor a minisztere helyett egy vizsgálatot kezdeményezett. Ennek egy logikus következménye volt az, hogy szombatra fel is mentette miniszterét. El kell ismernem, hogy sokkal eredményesebben járt el ön, mintha ezt a tevékenységet a minisztere végezte volna, hiszen ő végig kitartott amellett, hogy ez az eljárás törvényes volt. Példás gyorsasággal intézkedett, miniszterelnök úr, ami igazán szimpatikus volt számomra.
Azonban az ön által javasolt igazgatótanácsi tagok felmentésével maximálisan egyet tudok érteni. A felügyelőbizottságok vonatkozásában pedig a Magyar Demokrata Fórum meg kívánja várni a vizsgálat végét, és majd a vizsgálat végén kívánunk visszatérni arra, hogy a Magyar Demokrata Fórum visszahívja-e felügyelőbizottsági tagját.
Nem értettem miniszterelnök úrnak azt a hezitálását, amely Suchman miniszterelnök úr személyes felelőssége miatt történt. Ugyanis mindabból, ami eddig világossá vált, egyértelmű Suchman miniszter úr személyes felelőssége. A miniszter úr tudott a jogszabálysértő, a törvénysértő eljárásról, azt csak szépíteni kívánta azzal, hogy a sikerdíj összegét próbálta még menteni.
(15.50)
De szemet hunyt a miniszter úr sorozatos törvénysértéseken. Ez, tisztelt képviselőtársaim, nem sikerdíj. Itt nem egy bizonytalan kimenetelű jogügyletről volt szó, hanem előre biztosítva volt a 3 milliárdos nyereség a szerződésből.
Ezt meghaladóan, nagy szimpátiával figyeltem az SZDSZ-nek a nyilatkozatát, amikor úgy érvelt, hogy ha tudott a miniszter úr, ha nem tudott a miniszter úr, alkalmatlan posztjának betöltésére. Szeretném a Házat emlékeztetni, hogy 3 héttel ezelőtt ugyanilyen érveléssel figyelmeztettem Kuncze belügyminiszter urat, hogy alkalmatlan posztjának betöltésére, mert ha tudott a Zemplényi-ügyben elkövetett törvénysértésekről, akkor azért alkalmatlan, ha nem tudott, akkor pedig azért alkalmatlan, mert olyan szervezetet felügyel, ahol a nemzetközi jogot és a törvényt bárki megsértheti anélkül, hogy értesítette volna miniszterét.
Én úgy gondolom, hogy a logikus következtetés az lenne, ha miniszter törvényt sért, mindegy, hogy belügyminiszter, mindegy, hogy privatizációs miniszter, annak a miniszternek mennie kell. Hiszen egy olyan eljárásban védte meg, és egy olyan ügyet védett meg a belügyminiszter úr is, amiről utóbb kiderült, hogy mégis nyomozást kellett elrendelni ebben a kérdésben.
Néhány kérdés még végezetül, ami megválaszolatlan maradt. Teljesen egyetértek Isépy képviselő úrral - besározódott az egész kormány, hiszen gondolják végig: ki mentette föl az előző igazgatótanácsi tagokat, ki nevezte ki az új igazgatóság tagjait és kinek a felelősségére? Miniszterelnök úr egy személyben, figyelembe véve a pénzügyminiszternek és a privatizációs miniszternek a javaslatát, egy személyben, teljes egészében kicserélte azt az igazgatóságot, mellyel végül, utólag be kellett látnia, hogy alkalmatlan testületet nevezett ki. Ez a testület alkalmatlan volt a munkájára. Ön felmentette.
Végezetül annyira szeretnék kitérni, (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) hogy ha nem a kormányhoz közel álló, a kormányhoz lojális embereket, hanem olyan embereket, akik adott esetben az ellenzékhez is közelebb álltak volna, nevezett volna ki, nem eshetett volna meg az a csúfság, hogy egy egész testület tart titokban ilyen törvénytelenségsorozatot. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem