HORN GYULA

Teljes szövegű keresés

HORN GYULA
HORN GYULA miniszterelnök: Köszönöm, elnök úr! Ami a parlamenti vizsgálóbizottságot illeti, ez természetesen a parlamentnek a dolga. A kormánynak pedig az, hogy támogassa ennek a bizottságnak a munkáját. Természetesen ezt a támogatást megadjuk. Mint ahogy nem volt olyan parlamenti vizsgálóbizottság, amelynek ne nyújtottunk volna támogatást. Az is kiderült - lásd az úgynevezett olajgate-ügy -, hogy az akkori ellenzéki vádaskodások tökéletesen megalapozatlanok. (Zajongás az ellenzék padsoraiban.) A második, amit szeretnék aláhúzni...
Nem ismerem, vagy nem értem egyszerűen a KDNP tisztelt képviselőjének a felszólalását. Egyfelől azt mondja, hogy helyes, hogy végre elindul a vizsgálat, másfelől, hogy én azt üzenem a társadalomnak, hogy aludjon nyugodtan. Nem tudom, mire alapozza ezt az üzenetet vagy ezt a felszólalást. Mi ezzel elkezdtük az ügyet, egy gyors vizsgálatot folytattunk le, annak eredményét tártuk a közvélemény elé, és továbbvisszük, tovább folytatjuk. Ezt azért is szeretném aláhúzni, mert politikai jelentősége van annak, hogy igenis, nem hagyjuk elaludni a dolgot, és mindent tisztázni akarunk.
Harmadik: én nem tudok azzal mit kezdeni, legfeljebb felkérem Torgyán Józsefet, hogy nevezze már meg, hogy melyik államtitkárnak a rokona Tocsik Márta, vagy melyik államtitkárnak az élettársa - bár nem hiszem, hogy ettől bármi is függne. Az mindenkinek a magánügye, hogy kihez megy férjhez.
(16.00)
De azért nevezze meg! Ne hagyjon itt félbe mondatokat, mert ismerve önt, akkor délután megint, vagy holnap megint hasonlókat fog bedobni a köztudatba, amelyeknek semmi közük a valósághoz. De lehet, hogy igaz, nem tudom. Egyet ígérhetek önnek, tisztelt képviselő úr, én a jövőben sem fogok elrendelni vizsgálatot annak ügyében, hogy ki kit vesz el feleségül, kinek az élettársa. Én ezzel nem foglalkozom. (Moraj.) Mint ahogy én nem rendelhetem el, hogy Tocsik Mártát vegyék őrizetbe, lehet, hogy ön ezt szívesen elrendelné, de nekem erre hatásköröm nincs. Ön tudja, hogy mit döntöttünk múlt hét pénteken, ennek alapján a hatóságoknak minden lehetőségük megvan a bűnténnyel kapcsolatban - ha valóban bűntény és minden igazolódik -, hogy eljárjon Tocsik Mártával szemben. Ez a bűnüldöző szerveknek, a hatóságoknak a feladata. Jogállamban így működik. Remélem, ön is azt akar, jogállamot. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) Felvetették a Vektor tisztázását, ha jól tudom, ön. Itt a vizsgálóbizottság jöjjön holnap létre, indítsák el a munkát, és tisztázzák, hogy valóban a Vektornak mi szerepe volt. De azért már ne tévesszük meg ebben is a közvéleményt! A Vektort nem a kormány bízta meg, a Vektor az önkormányzatok megbízottja, velük kell tisztázni, hogy az uraknak, akik ott dolgoztak, milyen szerepük van vagy milyen megállapodást tudtak tető alá hozni az önkormányzatoknak a megbízásából.
A következő. Én teljesen megértem az önök helyét, az önök stílusát ismerve azt, hogy ezt az ügyet megpróbálják úgy beállítani, hogy a kormányra húzzák a vizes lepedőt. Feltehetően általában ezt csinálja az ellenzék mindenütt, csak - mondjuk - egy kissé kulturáltabb stílusban. Na de azt azért nagyon kérem, Deutsch Tamás képviselő úr, hogy ön se térjen el a valóságtól. Az a július elseji levél, amelyet elküldtem annak alapján, hogy vizsgálják ki, hiszen a felügyelőbizottság és az igazgatótanács viszonya, a felügyelő bizottság és a vállalat, az ÁPV Rt. vezetésének a viszonya, ez őrájuk tartozik. A privatizációt felügyelő miniszter az utolsó pontig a levélben foglaltakat kivizsgáltatta. Úgy tájékoztattak, hogy meg is állapodtak, hogy ezeket rendezik, legalábbis a felügyelőbizottság elnökével. Hát ne tessék már azt számon kérni akár rajtam, akár bármikor bármelyik miniszterelnökön, hogy utánanézzen, hogy milyen a viszony az ÁPV Rt. igazgatótanácsa és a felügyelőbizottságok között! De egy viszont tény, hogy ez a felügyelőbizottság csak az után kezdte ezt az ügyet vizsgálni, amikor a sajtóban szó volt erről a Tocsik-ügyről. Azt megelőzően nem. Ha ön be tudja ennek ellenkezőjét bizonyítani, elnézést fogok kérni, hogy a sajtó előtt már a felügyelőbizottság ezzel foglalkozott volna. Ha az igazgatótanácsot elítélik - és itt, azt hiszem, ebben nem volt vita -, akkor ne tegyünk úgy, mint ha a felügyelőbizottságot nem terhelné semmi felelősség, mert az hatpárti, illetve nem a kormány delegálja.
Következő. Ugye, elhangzott az, hogy kicseréltük az ÁPV Rt. vezetését, Dávid Ibolya. Valami nem stimmel. Az ÁPV Rt. 1995. májusában alakult új vállalatként, és nyilvánvaló, hogy új igazgatótanácsot kellett - a legjobb tudomásom szerint - kinevezni. (Érthetetlen közbeszólás.) Így van, de új vezetést kellett oda tenni, és a felügyelőbizottságét is. (Moraj.) Arra már nem kívánok reagálni, Torgyán úr, hogy bolseviknak nevezi ezeket az embereket. Én azon csodálkozom már, ha nem kommunistázik és nem bolsevikozik. Nem. De önöknek sem kell a múltjukat szégyellni. (Zúgolódás.) Azt is szeretném... És ha kell, számoljanak el önök is a múltjukkal, ha van ilyen társadalmi igény. A Magyar Szocialista Párt tagjai és képviselői mindig is elszámoltak a múltjukkal, és soha sem szégyellték azt. (Zúgolódás.) És még mindig tisztességesebbnek tartom azt, hogy vállaljuk a múltunkat, mintsem azt, hogy tagadjuk. (Taps a kormánypártok padsoraiból. Közbeszólás: Lejárt az idő!) Nem, a ti időtök járt le. Elnök úr, szabad? Két dolgot, igen, teljesen jogos az igény, mindent ki kell vizsgálni, de mindent, ami ezzel az üggyel kapcsolatos. És megígérhetem, hogy ebben a kormány partner. Ha kell, közreműködő.
A másik. (Közbeszólás: Csak megvárja, amíg hagyjátok beszélni.) Hát igen, mert nehéz úgy beszélni, hogy állandóan közbekiabálnak. Én ugyan figyelmesen végighallgatok mindenkit.
A másik. Hölgyeim és uraim, tényleg nagyon nehéz döntés volt Suchman Tamás felmentése. Higgyék el nekem, nem csupán azért volt nehéz, mert egy olyan emberről volt szó, aki sokat teljesített és tisztességes, hanem azért is nehéz volt, mert az jutott eszembe tegnap is meg azt megelőző napokban, hogy hány csaló, kalandor lébecol, élvezi az életét, miközben egy tisztességes ember ezért felelősséget vállal. (Moraj.) De ez valahol egy erkölcsi mérce, és nagyon szeretném azt, hogy önök is ehhez tartsák magukat, ehhez az erkölcsi mércéhez, hogy felállítjuk a felelősség alapján.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem