DR. LAKOS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. LAKOS LÁSZLÓ
DR. LAKOS LÁSZLÓ földművelésügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Egy több ezer éves gyökerekkel rendelkező szakma mai képviselőinek régi vágya és törekvése válhat valóra a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló törvényjavaslat elfogadásával.
Az emberiség legelső ismert várostérképei 8000 évvel ezelőtt készültek Egyiptomban és Babilonban. A mezopotámiai Nippur városának agyagtáblákra vésett térképe olyan pontos volt, hogy a század elején a régészek annak alapján tárták fel a város addig ismeretlen részeit.
Az 1817-ben keltezett császári pátens elrendelte az úgynevezett állandó kataszter elkészítését hazánkban, mely a jelenlegi ingatlan-nyilvántartásunk történelmi ősének tekinthető. 1860-ban már magyar nyelvű szakmai szabályzat alapján készültek a kataszteri térképek.
A szakterület irányítását akkoriban ellátó Pénzügyminisztérium 1870-ben tette meg az első és - a mait nem számítva - az utolsó kísérletet arra, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson a földmérési munkák rendezésére.
A földmérési és térképészeti szakterület tevékenységi körét szabályozó, hatályos, 1969-ben kelt kormányrendelet napjainkban sok tekintetben túlhaladottá vált. A hazai gazdasági élet fejlődése, a piacgazdaság kiépülése, a megélénkült ingatlanforgalom és hitelélet, valamint a tulajdoni viszonyokban végbement változások egy biztonságos és korszerű ingatlan-nyilvántartást igényelnek, amelynek az alapja az állami földmérési alaptérkép.
A teljesség igénye nélkül vázolt gondokat megoldandó határozta el a kormány a nemzeti kataszteri program elindítását, melynek keretében sor kerül az ország földmérési alaptérképeinek korszerű, digitális formában való elkészítésére.
Nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy a rendszerváltozással megszűnt a honvédelmi célú katonai térképészet elszigeteltsége és a topográfiai térképek titkos minősítése. Ezáltal lehetővé vált a polgári és katonai szakterületek közös szabályozása.
Az előzőekben elmondottak is hozzájárultak ahhoz, hogy a földmérési és térképészeti tevékenység törvényi szinten kerüljön szabályozásra. A törvény célja az, hogy az ország geometriai rendjéhez és védelmi képességének fenntartásához nélkülözhetetlen térképi alapadatokat biztosítsa.
(17.40)
További célként határozható meg, hogy az ország teljes területéről olyan térképek készüljenek, amelyek alkalmasak az erre épülő hatósági nyilvántartások megalapozására és a térinformatikai rendszerek térképi alapjainak megteremtésére.
A törvényjavaslat egyértelműen meghatározza az állami alapfeladatok és alapadatok körét, előírja az állami földmérési alaptérkép, az állami topográfiai térkép tartalmát, készítését és felhasználásának a szabályait.
A korszerű technológiai eljárásokat figyelembe véve a törvényjavaslat rendelkezik arról, hogy az állami térképeket oly módon kell elkészíteni, hogy azok alkalmasak legyenek a különböző térinformatikai rendszerek fundamentumaként is szolgálni.
A törvényjavaslat egyértelműen szabályozza a mérés jogát az ingatlanon. A méréshez elengedhetetlenül szükséges földmérési jelek elhelyezését, s ezen jelek használatát, illetőleg védelmét.
Korábban a földmérés és térképészet állami monopóliumából fakadóan az állami alapmunkák végzését kizárólag a költségvetés finanszírozta. Jelenleg az e célra rendelkezésre álló keret nem elégséges arra, hogy a térképekkel szemben felmerülő igényeket ki lehessen elégíteni. Ennek megoldására a javaslat azt az elvet kívánja értékesíteni, hogy az állami alapadatokat használók a jelenleginél erőteljesebb mértékben járuljanak hozzá a térképkészítéshez, csökkentve ezáltal az állami költségvetés terheit.
A törvényjavaslat egyes rendelkezései az állampolgárokat is érintik. Amellett, hogy megfelelő minőségű állami földmérési alaptérkép előállításával biztosítani kívánja a tulajdonláshoz fűződő jogokat, az állampolgár részére közreműködési kötelezettséget is előír. E nélkül ugyanis a megbízható földmérési alaptérkép előállítása nehézségekbe ütközik.
A törvényjavaslatban megfogalmazott célok és rendelkezések megbízható alapot kívánnak teremteni a földmérési és térképészeti tevékenység számára, melynek eredményeként növekszik az állampolgárok bizalma a földmérési térképek és az erre épülő ingatlan-nyilvántartás iránt.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat kimunkálását a Honvédelmi Minisztériummal, a Belügyminisztériummal és az Igazságügyi Minisztériummal közösen végeztük, miután a szabályozandó tevékenységben leginkább e négy tárca érdekelt.
A közös előterjesztést az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága megtárgyalta, melyhez számos értékes módosító javaslat érkezett. A javaslatok mindegyike lényegében a jobbító szándékot tükrözte, amelyért a kormány nevében ezúton köszönetet mondok.
A kormány is támogatja azon javaslatokat, amelyek a hivatalos földrajzi nevek állami alapadatok rangjára való sorolását célozza. Ugyancsak elfogadásra ajánlja a szakmai pontosító javaslatokat, és azokat, amelyek a törvény szövegét jogilag egzaktabbá és közérthetőbbé teszik, megkönnyítve ezáltal a jogkereső közösség, illetve jogalkalmazó munkáját. Támogattuk a kamarai tagságra vonatkozó javaslat törlését, miután a tisztelt Ház által időközben elfogadott kamarai törvény ezt szükségtelenné tette.
Nem támogatja a kormány azokat a javaslatokat, amelyek koncepcionálisan eltérnek a törvénytervezet céljától. Így az a javaslat, hogy a törvény csak az állami földmérési és térképészeti tevékenységet szabályozza, nem fogadható el. Hiszen a szakképzettségi feltételek általános szabályozása, valamint a konkrét terepi munka törvény által garantált feltételeinek biztosítása az egész szakma közös érdeke.
Nem tartjuk indokoltnak piacgazdasági viszonyok között a kartográfiai tevékenység szabályozásának törvényi szintre való emelését sem. Ugyancsak nem fogadható el az a javaslat, mely az alaptérkép-készítéssel kapcsolatos állampolgári, együttműködési kötelezettség enyhítését célozza, mert ezáltal gyengül a térkép valósághű tartalma.
Az elmondottakat figyelembe véve, úgy érzem, hogy az elfogadásra ajánlott javaslatokkal módosított törvénytervezet a kívánt célt eléri.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezek előrebocsátásával arra kérem önöket, hogy a benyújtott törvényjavaslatot a kormány által is támogatott módosító indítványokkal együtt fogadja el. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Általános taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem