BOGÁRDI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

BOGÁRDI ZOLTÁN
BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mezőgazdasági bizottság ülésén egyértelműen kiderült, hogy az agrártámogatásra vonatkozó elképzelések, amik alapján a pótköltségvetés elkészült, nem voltak igazak. 13 milliárd forintos hiánnyal számolt az előterjesztő a Földművelésügyi Minisztérium során, ezekből pótolták volna a reorganizációs és az exporttámogatás plusz költségeit, sajnos, ez az összeg nem 13, hanem 18 milliárd forint.
Ennek az 5 milliárd forintnak valahonnan a fedezetét biztosítani kell, mert ha nem, akkor ugyanott lesz a mezőgazdaság, mint az idei évben volt. Emlékezzenek rá: az egész agrárfinanszírozási, agrártámogatási rendszer még a tavasszal, kihirdetése után pár héttel összeomlott, és tavalyról 15 milliárd forintos ki nem fizetett számlát hozott át. Már eleve a 18 milliárdos hiánnyal is úgy kell számolnunk, hogy ezen túlmenően mintegy 9 milliárd idén ki nem fizetendő számla kerül át a jövő évre, és a jövő év támogatását terheli. Ha tehát ezt az 5 milliárdot nem kapja meg a Földművelésügyi Minisztérium, akkor a jövő évre is 14 milliárd kifizetetlen számlát viszünk át. Szinte fillérre megegyezik az idei évvel, és azt hiszem, nem kétséges, hogy az agrárfinanszírozásnak a helyzete 1997-ben hogyan fog kinézni.
Ennek a problémának a megelőzésére terjesztettem elő módosító indítványomat, és kérem szintén a Pénzügyminisztériumot, gondolja át, és támogassa módosító indítványomat.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem