KISS PÉTER

Teljes szövegű keresés

KISS PÉTER
KISS PÉTER munkaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt vitatkozó Képviselőtársaim! Arra szeretném jómagam is felhívni a figyelmet, amit Orosz képviselő úr, azt gondolom, pontosan világított meg, hogy mind az ifjúsági szakképzést illetően, mind a felnőttképzést illetően, az amiről most beszélünk, a finanszírozásnak egy szelete, és kisebbségi szelete.
Tehát itt egyik kérdésben sem fogunk tudni ezen 0,2-0,3 - és így tovább - százalék kapcsán dűlőre jutni abban, hogy megoldjuk azt az egyébként nagyon indokolt finanszírozási feladatot, amit mind az ifjúsági szakképzésnél, mind pedig a felnőttképzésnél meg szeretnénk oldani.
Miről van szó? Az ifjúsági szakképzésnél arról van szó, hogy a szakképzési hozzájárulás az - sajnos - éppen a legkisebb hányadát jelenti az ifjúsági szakképzés finanszírozásának, hiszen jelen van a költségvetési és az intézményfenntartói önkormányzati támogatás.
Pont ez a törekvésünk, hogy ne legyen ekkora teher az intézményfenntartó önkormányzatokon, hiszen túlzó, az arányában megváltozott, megfordultak a korábbi évekhez képest a pénzügyi finanszírozási arányok, és ebben, hogyha csökken a Szakképzési Alap jelentősége, tovább torzulnak az arányok. Tehát van itt egy probléma, ami miatt nem lehet végletekig továbbmenni a felnőttképzés irányába.
Ugyanakkor, ha itt most nem lépünk, a szakképzési hozzájárulásban, akkor nem lépünk a felnőttképzés új piacának megteremtésére. És én ezt nem szeretném. Tehát pártolom, hogy ezzel az eszközzel is segítsük elő, hogy ne csak jelszó legyen, falra írt jelmondat legyen az, hogy egy életen keresztül tanulni kell, és szakmákat váltani, a specializációval követni egy konvertálható bázison a munkaerőpiac változásait.
Pici a lépés, de látszik a 0 és 0,5 százalék között, valahol a kompromisszumos félúton van. Az Érdekegyeztető Tanácsban sem történt más, megalkudtunk ebben a kéttized százalékban. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem