DR. PUHA SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. PUHA SÁNDOR
DR. PUHA SÁNDOR (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Hat paragrafus van az egész törvényben. Mi négy kapcsolódó módosító javaslatot nyújtottunk be. Az 1., illetve a 3., 4. §-sal kapcsolatban. Két helyen, szóval kétszer szeretném indokolni, ugyanis mind a négy javaslat két részre osztható. Az egyikben van az érdemi rész és a javaslat másik fele, amelyik egy másik paragrafusban van, ott pedig a felhatalmazásrészt adja meg a kormány, illetve a minisztérium felé. Ezért kétfelé szedtem javaslatainkat.
Az 1. §-ban az állat-egészségügyi szakhatóság által végzett tevékenységről van szó: hogyan lehet előírt módon megjelölni, tartós egyedi megjelöléssel ellátni a kutyákat? A veszélyes kutyákkal kapcsolatos törvényjavaslat hétpárti módosító javaslatai reményeik szerint jó alapot nyújtanak majd ahhoz, hogy a magyar jogrendszerbe illesztve a közigazgatás hatósági jogalkalmazó munkája nyomán a képviselői indítvány elérhesse célját.
Az 1. §-nál a tvr. 6. § (5) bekezdését kívánjuk olyan módon módosítani, mint említettem, az állat-egészségügyi szakhatóság által előírt módon: egyedi azonosítóval ellátva a pitbull terrier vagy keveréke kizárólag ivartalanítva, háztartásonként csak egy egyede legyen tartható. Itt az "előírt módon" a módosítás benne. Ezzel azt a célt kívánjuk elérni - ugyanis semmi nem indokolja, hogy az egyedi azonosító jel elhelyezését csak a szakhatóság végezhesse el. Ez azt is jelentené, hogy például tetoválást ilyen célból csak a hatóság végezhet. Indokolt viszont, hogy az egyedi azonosító jelek egységes rendszer részei legyenek. Ezért fontos, hogy a szakhatóság előírhassa, ki, milyen feltételek mellett végezheti ezt a tevékenységet. Például csak az FM által vagy a minisztérium által engedélyezett mikrochipet lehessen elhelyezni, vagy csak a szakhatóság által elismert szervezet vagy szakember végezhessen ilyen célból például tetoválást.
Itt hadd indoklom meg a másik módosító javaslatunkat, ami tulajdonképpen ennek a javaslatnak a másik lábát jelenti.
A törvényjavaslat 4. §-ához azt a módosító javaslatot nyújtottuk be, amelyben azt kívánjuk elérni, hogy az egyedi azonosító elhelyezésének részletes szabályait a miniszter rendeletben határozhassa meg, vagyis itt egy felhatalmazást kívánunk adni a minisztériumnak, hogy ezt részletes szabályokban leírhassa. Miniszteri rendeletben kell szabályozni egyrészt, hogy milyen egyedi azonosítókat alkalmaznak a veszélyes ebek tartós egyedi megjelölésére, másrészt ezeket ki, milyen feltételek megléte esetén helyezheti el. Köszönöm.
A 3., 4. §-hoz hasonlóképpen két módosító javaslatot nyújtottunk be. Elnök úr, elmondhatom itt azt, vagy pedig azt majd a 3. §-nál? Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem