DR. PUHA SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. PUHA SÁNDOR
DR. PUHA SÁNDOR (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház, ha szabad Háznak nevezni. A differenciált szankciórendszer minden jogi kultúra fokmérője. A büntetőjog eszközéhez akkor kell nyúlni felfogásom szerint, amikor arra szükség van, de ezt az ultima ratiót megelőzően is be kell építeni a rendszerbe, általában az állattartás rendszerébe, és különösen a veszélyes kutyák tekintetében a jogérvényesítés eszközeként az úgynevezett közigazgatási jellegű szankciókat is.
Ezt az elvet követte a tisztelt Ház, amikor az állategészségügyről, a természetvédelemről szóló és egyéb más törvényekbe is beépítette a közigazgatási bírság intézményét. Ennek a szankciónak ugyanis a büntetőjogtól és a szabálysértéstől való eltérése abban áll, hogy nem egy felróható magatartás, tehát szándékosság vagy gondatlanság feltételezésével, hanem az úgynevezett objektív felelősség alapján lép fel a szabálytalankodókkal szemben, legyenek ezek természetes, vagy akár jogi személyek.
A természet védelméről szóló törvényt modellértékűnek tekinthetjük ez esetben, hiszen e törvényi szabályozással kettős célt kívánunk elérni: az élet- és vagyonbiztonság védelmét és az állatok kíméletét. Amikor a természetvédelmi bírság mint közigazgatási szankció, vagyoni szankció beépül a rendszerbe, nyíltan megfogalmazza azt, hogy ez a felelősségi forma nem zárja ki a szabálysértési, a büntetőjogi felelősségre vonás alkalmazását, és lehetőséget nyújt az egyedi határozatok érvényesítésének más módjára is. Ez a többszörös szűrőbetét szolgál véleményünk szerint arra, hogy hálójában megakadjanak a jogellenes cselekmények, igazából a jogérvényesítésre sarkalljanak úgy, hogy ne kerüljön sor olyan cselekményre vagy eseményre, amelyre a jog súlyosabb büntetéssel fenyeget.
Képviselőtársaim! Ugyancsak a természetről szóló törvény nyomán úgy gondolom, helyes a kormányrendelet szabályozási körébe utalni az általunk, a benyújtott kapcsolódó módosító javaslatban megfogalmazott közrendvédelmi bírság részletes szabályainak megalkotását. Annál is indokoltabb ezt a kormányra bízni, mivel a veszélyessé nyilvánítást is kormányrendelet foglalja majd magába.
(19.20)
A veszélyes kutyák tartásával és más, ezzel kapcsolatos eljárási szabályokkal együtt okszerű tehát, hogy ehhez igazodjon a bírság mértéke, módja és így tovább. Az is fontos, hogy e bírságösszegeket ne kezeljük pusztán az állami bevétel újabb forrásaként. Az államigazgatási bírság lényege, hogy a befolyt összeget a közigazgatás működésére kell fordítani, az úgynevezett közfeladatok ellátásának javítására kell felhasználni. Az adófizető polgárok joggal elvárják tőlünk, hogy a szabálytalankodók által megfizetett bírságnak tehát érzékelhető funkciója legyen. Ezt a funkciót, ennek mibenlétét mi a veszélyes kutyákkal szembeni közigazgatási tevékenységben látjuk, figyelemmel arra, hogy az állategészségüggyel karöltve a hatósági jogalkalmazó tevékenység, az ezzel kapcsolatos valamennyi hatósági intézkedés a jegyző hatáskörébe kerül. Fontos, hogy az önkormányzatok e többletfeladathoz önálló bevételre is szert tehessenek. Ezek a források részben a miniszteri rendeletek által megállapított eljárási díjak lesznek, részben pedig forrásként biztosítanunk célszerű számukra a közigazgatási bírságok befolyt összegét is. Mint ahogyan azt a már többször emlegetett más törvényekben is megtettük. Éppen ezért a kapcsolódó módosító javaslatunkban a 3. §-t új, (5) és (6) bekezdéssel kívánjuk kiegészíteni, amelyben a közrendvédelmi bírsággal és az ezzel kapcsolatos szabályokkal foglalkozunk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, hogy a hétpárti módosító javaslatokkal és az imént említett kapcsolódó módosító javaslatokkal együtt a Selmeczi-Kövér önálló képviselői indítvánnyal kezdeményezett törvényt azzal a felelősséggel támogassák, melyet a jogalkotói szándékunk szerint a közrend és a jogkövető állampolgárok védelme megkíván. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem