KOVÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Tisztelt Képviselő Úr! A pápai találkozó előkészítetlensége hívja fel többek között a figyelmet arra, hogy egy következő magyar-magyar csúcs előkészítése mennyire fontos dolog, hiszen a pápai találkozóról a kormány, a kormány elnöke, a külügyminiszter előbb értesült a sajtóból, mintsem megkapott volna egy meghívólevelet, majd kaptunk meghívólevelet csúcsértekezletre és kaptunk meghívót egy előkészítő értekezletre, és jószerével csak előző este derült ki, hogy milyen rendezvényről van szó. Ezért is döntött a kormány úgy, hogy nem képviselteti magát a találkozón. Nos, a külügyi bizottság elnöke arra tett ígéretet, hogy megfontolás tárgyává teszi az MDF kezdeményezését. Én nem vagyok abban a helyzetben, hogy az ő gondolkodásának szakaszáról tájékoztatást adjak, én nem tudom, hol tart ez a megfontolás. A Külügyminisztérium felé ilyen kezdeményezés azóta még nem történt. Amikor egy ilyen kezdeményezés megtörténik, akkor a Külügyminisztérium is megfontolás tárgyává fogja tenni, hogy milyen módon lehet egy hasznos és hatékony értekezletet összehívni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem