KUNCZE GÁBOR

Teljes szövegű keresés

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! A belügyminiszternek az önkormányzatokkal kapcsolatos feladatait az önkormányzati törvény, a belügyminiszter feladatáról és hatásköréről szóló jogszabályok rögzítik. Végig lehet nézni ezekben, hogy melyek azok a feladatok, amelyeknek esetleg a belügyminiszter például e tekintetben nem tett eleget, és utána meg lehet - most már konkrétan is - vitatni ezt a kérdést.
Az önkormányzatok nincsenek magukra hagyva, tisztelt képviselő úr, hanem a költségvetés pozícióinak megfelelően nagyon nehéz körülmények között gazdálkodnak, ennek nyilván többek között az is persze egy következménye, hogy az önkormányzatok megállapodásokat kötöttek egy céggel, erre azonban nem kényszerítette őket senki. Az önkormányzatiságból többek között az is következik, hogy bizonyos esetekben, ha ők azt jónak tartják, megállapodásokat kötnek.
Megjegyzem, (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) hogy ennek a szabályszerűségét a közigazgatási hivatalok most vizsgálni kezdték, ahogy ezt a tegnapi nap folyamán bejelentettem.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem