AKAR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy ez is egy nagyon életből származó példája annak, hogy a jogalkalmazás nem olyan egyszerűen működik Magyarországon.
Ugyan természetesen vannak remélhetőleg minél kiválóbb törvényeink, de világosan látszik, hogy a végrehajtásban szerepet játszók, tehát az APEH különböző szintű képviselői vagy a Pénzügyminisztérium, nem mindig egyformán értelmezi, hogy hogyan is kell ezeket a jogszabályokat alkalmazni.
A kérdésére azt tudom válaszolni, hogy a Pénzügyminisztérium álláspontja - amihez, helyesen mondja, meg is jelent korábban egy állásfoglalásban -, hogy önnek igaza van. Tehát ezt ki kell vezetni, és a kivezetés nem járhat többletadó-következménnyel, tehát tulajdonképpen költségként elszámolható. A mi megítélésünk szerint így kell a törvényt helyesen értelmezni.
Valóban, mi is kaptunk jelzéseket, hogy több helyen az APEH helyi emberei ezt nem így látják, ezért én azt tudom a képviselő úrnak ígérni, hogy az APEH vezetőivel a közeli napokban megbeszéljük ezt a kérdést, tisztázzuk, hogy szakmailag milyen érvek szólnak az ő értelmezésük mellett, és innen kezdve két dolog lehetséges. Az egyik, hogy valamilyen módon ezt meg tudjuk beszélni és egy közös álláspontot tudunk kialakítani, amit akkor követnek a jogalkalmazásban is; a másik lehetőség amit tisztelt képviselő úr figyelmébe ajánlok, hogy az adótörvények mostani vitája során esetleg egy módosító indítvánnyal még egyértelműbbé lehetne tenni a törvénynek azt a részét, ami ezzel kapcsolatban rendelkezik, ez abban az esetben is múlhatatlanul szükséges, ha úgy tűnik, hogy az APEH és a Pénzügyminisztérium között ezt a kérdést egy szakmai vitában nem tudjuk teljesen tisztázni. Lévén hogy ez egy azonnali kérdés volt, nyilván a felkészülési idő arra nem volt elég, hogy ezt most az APEH felelős vezetőivel megtárgyalhassuk. Tehát én röviden ennyit tudok mondani az ön kérdésére.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem