DR. SZILI KATALIN

Teljes szövegű keresés

DR. SZILI KATALIN
DR. SZILI KATALIN környezetvédelmi és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselő Úr! A '94. évi módosítás megszüntette a mérlegelés lehetőségét, mint ahogy azt - gondolom - ön is olvasta a módosításban. Csak és kizárólag olyan építmény fennmaradásának az engedélyezését írta elő, melyeknél egyébként fennáll az engedély megadásának a feltétele, és valamennyi feltétele.
Tájékoztatásul szeretném tisztelt képviselő úrnak elmondani, hogy '94. július 1. és '95. június 30-a között 927 darab jogerős bontási határozat született, a végrehajtott határozatok száma mindössze 20-25 százalékkal nőtt. Itt megértem a képviselő úrnak azokat az aggályait, amiket a kérdésében felvetett. Melyek lehetnek ennek a gyakorlatnak az okai?
Egy: a hatósági fórumrendszer nem változott, a települési jegyzők nem szívesen hoznak népszerűtlen intézkedéseket, ezt be kell látnunk; kettő: hiányzik a kényszerbontás technikai feltétele, nehéz a költségek behajtása; három: hiányzik az építésfelügyelet, amit ön is említett kérdésében; négy: hiányzik a hatósági ellenőrzés.
S milyen gyógyírt tudunk erre, mit jelent a jövő? Azt bizonyára a képviselő úr is látta, hogy a T/2599. számon benyújtásra került az épített környezetről szóló törvény. Ezt akkor még képviselő úr nem tudta, hiszen június 12-én kelt a kérdése.
Ez pedig jelenti; egy: szakmailag független, befolyásmentes hatósági rendszer kiépítésének a lehetőségét. Kettő: kötelezően előír hatósági ellenőrzést. A tervezet szerint ez körülbelül két alkalom. Három: építésfelügyeleti rendszer működőképességének helyreállítása független minőségellenőrző szervek támogatásával. Négy: építésügyi bírság új formában történő visszaállításra lesz lehetőség a tervezet szerint.
Kérem, hogy képviselő úr majd a parlament vitájában támogassa ezt a törvényt. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem