CSÉPE BÉLA

Teljes szövegű keresés

CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az önkormányzatiság valóban a demokrácia alappillére. Az én első napirend előtti hozzászólásomhoz is kapcsolódik ez a téma, hiszen én arról beszéltem, hogy az egyensúlytalanság elleni küzdelemben mindig óriási probléma a lakosság tűrőképessége, a gazdaság előmenetele, és azt hiszem, hogy jogosan ide kívánkozik ez a terület is, mert a kormány az egyensúlytalanság elleni harcában - tulajdonképpen kimondható, hogy - odáig ment most már, hogy az önkormányzatok jelentős része óriási pénzügyi gondokkal küszködik, tehát mintegy át akarja hárítani a kormány a saját pénzügyi gondjait az önkormányzatokra. Ebből a halálos szorításból sokan már nagyon nehezen tudnak kijönni, nemcsak az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe jutottak, hanem ez általában elmondható az önkormányzati rendszerre.
Tulajdonképpen kísérteties dolog ez, hogy a Tocsik Márta-ügyben felmerült összeg majdnem azonos azzal, ami hiányzik, és itt tanúi vagyunk annak - és azt hiszem, hogy ezt megjósolhatom -, hogy nagyon sokszor vissza fog játszani még ennek a ciklusnak a hátralévő részébe a Tocsik Márta-ügy.
De lényegében ennek a kapcsán tulajdonképpen az került felszínre, hogy a kormány nem veszi komolyan a szubszidiaritás elvét, az önkormányzatiságot, és nem törődik eléggé azzal, hogy megfelelő módon tudjanak az önkormányzatok létezni, hiszen ott kell hogy megtörténjen a lakosság problémáinak jelentős részével kapcsolatban a rendezés, és ha ezt valóban komolyan veszi a kormány, akkor sokkal jobban kellene törődnie azzal, hogy ne kerüljenek az önkormányzatok - mint már mondottam - nagyon sok helyen halálos szorításba. Köszönöm figyelmüket. (Taps a KDNP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem