DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Mélyen Tisztelt Országgyűlés! Lassan megszokottá válik a szatymazi templomgyalázás óta, hogy templomépületeket - tartozzanak azok bármily keresztény egyházhoz - durva támadások érik, amelyről a tévé, a rádió és a sajtó többnyire mélyen hallgat.
1996. augusztus 24-én éjjel betörtek az egyik angyalföldi templomba, és ott a körmeneti kereszttel, amit tudtak, szétvertek. Egymással is összeverekedtek a betörők, így könnyen meg lehetett állapítani, kik voltak. Ennek ellenére sem a tévé, sem a sajtó egyetlen szóval sem tett említést az oktalan pusztításról, mert valaki azt kérte, hogy diszkréten kezeljék, magyarán: hallgassák el az ügyet.
Hasonló atrocitás történt a piliscsabai római katolikus templomban is. Ezenkívül nem egy helyen hangzott el, hogy azért törnek be egyesek, mert szegények, és a templom pénzét keresik. 1996. január 12-én a Magyar Nemzetben azt is írta valaki, hogy a katolikus templomok útba esnek, ez volt a magyarázat a sorozatos templomgyalázásokra.
Csak azt nem értem, hogy a járőröző rendőröknek miért nem estek útjába ezek a templomok? A média a pestújhelyi templom felgyújtása kapcsán szeptember 18-án a gaztettre úgy reagált, hogy gyerekek csinálták, és ez gyerekjáték. A kár 1,5 millió forint volt. A szülői kártérítés felmerülésekor az volt a válasz: "Melyik szülő tudná ezt a kárt kifizetni?"
1996. szeptember 25-én K.L. 19 éves fiatalember kővel bezúzta a megyeri templom ablakát. A plébános tetten érte, és elfogta a vandál kártevőt. Ilyenkor nem kellene tenni valamit? Kérdezem a tisztelt rendőrség vezetőit. Meddig mehet ez így, tisztelt kormány? Lehet-e az ilyen gaztetteket szőnyeg alá söpörni? Várja a magyar nép, várja a Független Kisgazdapárt a választ, de főképpen a gyors intézkedést.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem