DR. SZABÓ IVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ IVÁN
DR. SZABÓ IVÁN (MDNP): Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Varga Mihály képviselőtársam felszólalásával összefüggésben (Érthetetlen beszélgetések a képviselői padsorokban.) nem kívánok most utalni arra, hogy a privatizációs történetnek azt sikeroldalát, amelyről tegnap is hallottunk ebben a Házban, amely a készpénzes privatizációt preferálta a korábbi időszak hitelben, kárpótlási jegyben, különféle pénzkímélő eszközökkel való, magyar polgárosodást elősegítő privatizációval szemben, egyetlenegy dologra szeretnék ma utalni, nevezetesen arra, hogy a privatizációs folyamatban az intézményes eljárástól eltérő, egyedi, kézivezérlésű beavatkozások mit jelentenek.
Varga Mihály képviselőtársam említést tett a nemzetközi szempontból nagy botrányt kavart HungarHotels-ügynek a kapcsán. Azonban szeretném ehhez hozzátenni, hogy a HungarHotels-ügyben az indokolás is úgy volt, ahogy az előbb hallottuk, hogy egy kedvezőtlen eladással kapcsolatban történt miniszterelnöki beavatkozás, és azóta pedig a HungarHotels privatizációja megtörtént. Megtörtént pedig úgy, ahogy a Világgazdaság című lapban olvashattuk, hogy ez az akkori eladáshoz képest a magyar állam számára egy 8 milliárd forint értékű bukást jelentett. Meg kell mondjam, a Néppárt szakértői átszámolták a Világgazdaságnak a dolgát, és lepucérítottak róla minden olyan tényezőt, ahol felmerülhet a kétség, hogy csak vélelmezhető fiktív bevételek jelennek meg ezen az oldalon, de nem tudtunk 4 milliárd alá menni, mint amennyit az állam ezen az egyetlen ügyön, azon az úton, hogy a miniszterelnök úr beleavatkozott, bukott. Hozzá szeretném tenni, hogy ezt a 4-8 milliárd közötti összeget akkor tudjuk világosan értékelni, ha a napjainkban oly nagy port felkavaró kórházi szanálás és az ez évi kórházadósságokkal tesszük össze. Ebből az egyetlenegy tételből valamennyi magyar kórház ez évi adósságát ki lehetett volna fizetni. Ezért nem tartjuk mi sem sikertörténetnek a privatizációt. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem