VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt osztja azokat az aggodalmakat, amelyeket Csépe képviselő úr vetett föl. Mind a kormány gazdaságpolitikájával szemben, mind pedig a mostani "fűnyíró-elven" megvalósuló kiadáscsökkentéssel szemben. Egyre több közgazdász fogalmazza meg, hogy az az egyensúlyteremtés, amit a kormány az elmúlt két esztendőben csinált, túllőtt a célon, és a magyar gazdaság lassan egy lopakodó recesszió, egy állandó, folyamatos stagnálás állapotába került. Önmagában ugyanis attól, hogy egyensúlyra törekszünk, a gazdaságban még nem teremtődnek meg a növekedés feltételei. A magyar gazdaságban az egyensúlyra való törekvés mellett nem történt semmiféle szerkezeti átalakítás, nem történt meg az a nagyon fontos váltás, ami egy exportoffenzív, exportközpontú gazdaság kialakítását tette volna lehetővé.
Én tehát egyetértek azzal a véleménnyel, hogy valóban, itt a kormány túllőtt a célon, és sajnos a magyar gazdaság egyelőre abban a versenyfutásban, ami Kelet-Közép-Európa országai között van, abban lemaradt. Ugyanilyen technikának tartjuk a mostani 10 milliárdos kiadáscsökkentés megvalósítását is. Ebben semmi újat nem hozott a kormány a korábbi gyakorlathoz képest. Ugyanolyan elven próbál most lefaragni az állami kiadásokból, mint azt a korábbi esztendőkben, vagy akár az 1990 előtti kormányok megtették.
Én tehát azt tudom mondani Győriványi Sándor mezőgazdasági példájához hasonlóan, hogy itt nemcsak "kaszálás", nemcsak "fűnyíró-elv" van, hanem bizony néhány intézmény területén már "tarlóégetés", és tartunk attól, az ellenzék tart attól, hogy itt olyan fontos intézmények szűnhetnek meg az átgondolatlan kiadáscsökkentés következményeként, amire egy jól működő piacgazdaságban is szükség van. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem