VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kelemen András képviselő úrnak egy gondolatát szeretném kiemelni. Mégpedig azt, hogy az önkormányzatok az elmúlt két évben folyamatosan kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a reálértéken csökkenő forráselvonás miatt, amire minden önkormányzat más és más módon próbált valamilyen módon válaszolni. Volt amelyik önkormányzat iskolabezárással próbálta a kiadásait csökkenteni, volt amelyik az utcai közvilágítást szüntette meg vagy csökkentette, de valamennyi önkormányzat arra kényszerült, hogy alapvető lakossági érdeket és igényt szolgáló kiadásain takarékoskodjon.
Abban vitatkoznék belügyminiszter úrral, hogy a kormány és a politika nem használta ki az önkormányzatok ezen szorult helyzetét.
Két eseményt hadd emeljek ki a legutóbbi időszakból, az egyik a címzett és céltámogatások elosztásának az ügye volt, ahol alapos gyanú merült fel arra, hogy a politika valamilyen módon beavatkozott ennek a forrásnak az elosztásába. Jómagam mint Jász-Nagykun-Szolnok megyei képviselő emlékszem arra, hogy a megyéből számos pályázat érkezett be a Belügyminisztériumhoz ilyen forrásigénnyel, és érdekes módon egyetlenegy pályázó kapott pozitív elbírálást, pont az a város, pont az a település, ahol az MSZP frakcióvezetője indult képviselőként, és ahol képviselői munkáját végzi.
(9.20)
A másik ilyen ügy, ami már az ÁPV Rt. működését érinti, ez a belterületi földek után járó üzletrészek kiadásának az ügye volt, ahol érdekes módon az ÁPV Rt. más és más ajánlatot tett az önkormányzatoknak, attól függően, hogy azt mondjuk kormánypárti vagy ellenzéki polgármester és önkormányzati testület vezette-e. A legjobb példa erre a főváros ügye volt, ahol a Fővárosi Közgyűlés teljesen más ajánlatot kapott, jóval magasabbat, mint a kerületek ugyanazért a belterületi üzletrészért.
Én tehát azt hiszem, hogy az a veszélyes folyamat ebben a forráselvonásban, hogy a politika, a kormány visszaél ezzel a lehetőséggel, és azon önkormányzatok forrásait csökkenti, amelyek valamilyen módon nem kötődnek a kormánypártokhoz. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem